Az elmúlt héten lebbentették fel a fátylat az Assassin’s Creed franchise jövőjéről, és ugyan nagyon örülünk, hogy a Hexe és Invictus kódnevű játékok fejlődése jól halad, annak viszont már kevésbé, hogy nincs új remake vagy remaster vagy Resynced epizód kilátásban. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Ubisoft ne foglalkozna régebbi játékaival, például a sokak által kedvelt Valhallával. Tudtuk, hogy hamarosan érkezik egy jelentős frissítés, most pedig már arról számolhatunk be, hogy meg is érkezett.

A Ubisoft által is csak a „legjobban várt update” legjelentősebb eleme kétség kívül a New Game+ mód, amelynek hála úgy járhatjuk végig újra Eivor történetét, hogy közben a felszerelésünk és skilljeink megmaradnak. Sőt tovább is fejlődhetnek, hála az új nyersanyagnak, a Mithrilnek, amivel az isteni tárgyakat és a rúnákat is fejleszthetjük. Az ingyenes frissítés már elérhető PC-n, PlayStation 5-ön és Xbox Series X/S-en is.