A 2019-es Devil May Cry 5 a széria egyik legkedveltebb darabja lett, ami nem is csoda, hisz a hack-and-slash sorozat védjegyévé vált nehézséget és őrült akciót nem egy, nem kettő, hanem kapásból három karakterrel élhettük át, akiknek játékstílusa is merőben eltérő volt. A később megjelent Special Edition aztán elhozta nekünk Vergilt is, mint játszható karaktert, ami egy újabb pofás adalék volt a játékhoz. Azonban az elmúlt években nagyon nagy volt a csend a franchise kapcsán, igaz, idő közben kaptunk egy animét, ami hamarosan visszatér egy második évaddal. Talán nem véletlen, hogy a Devil May Cry 5 pont most léphet be egy új platformra.
A tajvani korhatár besorolásért felelős hivatal oldalán ugyanis megjelent a játék egy új verziója. A Devil May Cry 5 Devil Hunter Edition ráadásul egy adott platformra érkezik, méghozzá Nintendo Switch 2-re. Hivatalos bejelentés még nem érkezett, ám nem ez lenne az sorozat első darabja, ami tiszteletét teszi a Nintendo sikeres hibrid konzoljain, igaz, az első három rész még az első Switch-re jelent meg 2020-ban, felújított változatban. Mivel a Netflix-féle sorozat folytatás május 12-én érkezik, egyáltalán nem lennénk meglepve, ha ehhez időzítve jelenne meg a játék legfrissebb kiadása is.






Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.