A Valve kézi masinája, a Steam Deck, ugyan sokkal kisebb játékos, mint a Nintendo Switche, ám a kézi PC-k közül máig a legnagyobb számban elkelt mainstream eszközről beszélhetünk. Számos előnye mellett szerepelt az ára is, többször találkozhattunk azzal a frázissal, hogy "XY Windows alapú kézi konzol nem annyival erősebb, nem nyújt annyival jobb teljesítményt, mint amennyivel drágább". Nos, úgy fest, ez a mondat mehet is a kukába, ugyanis a Valve egyik napról a másikra drámaian, 240, illetve 300 dollárral megemelte a Steam Deck OLED árát.
A bejelentés alapján az 512 GB-os modell 549-ről 789-re, az 1 TB-os pedig 649-ről 949 dollárra drágul, igaz, legalább újra van készleten a Steam Deckből. A drasztikus áremelés azonban nemcsak arról szól, hogy a Steam Deck drágább lesz. Rengetegen várják, hogy milyen árcímke landol a Steam Machine-en, és a Steam Deck árának alakulása baljós lehet a GabeCube-ra nézve, hisz egy lényegesen erősebb gépről beszélünk. Ezek után kíváncsian, ám kevés reménnyel várjuk a PC-konzol hibrid megjelenését!
