A The Legend of Zelda-filmről ugyan kaptunk már egy-két képet, de az édes kevés a rajongóknak, akik minden kis hírre ki vannak éhezve. Azt már tudjuk, hogy áprilisban véget ért a forgatás, így megkezdődtek az utómunkák. Most pedig a Deadline jóvoltából kiderült, hogy a már bemutatott főszereplőkön túl kik játszanak még a filmben.

Többek között megvan a széria ikonikus főgonoszának, Ganondorfnak is a megformálója, aki az ausztrál Uli Latukefu (Young Rock) lesz. Rajta kívül Dichen Lachman (Severance) és Yvonne Strahovski (A szolgálólány meséje) is szerepel majd a filmben, előbbi Impát, Zelda tanácsadóját alakítja, utóbbiról viszont nem derült ki, hogy kit játszik. Az eddigiek alapján egy királynői karaktert alakít, ám hivatalos megerősítést nem nyert a dolog.

Az is kiderült, hogy a júliusban elhunyt legenda, Sam Neill is játszik a filmben, ami vélhetően utolsó alakítása lesz. Hogy pontosan kit is alakít, az viszont nem derült ki. Mivel az eredeti, májusi premiert előrehozták, nem lennénk meglepve, hogy ha az első trailer is korábban érkezne. A The Legend of Zelda élőszereplős film a jelenlegi tervek szerint 2027. április 30-án kerül a mozikba.