A Ninja Theory is megszenvedte az XBOX Resetet. A lépés már csak azért is keltett komoly felháborodást a rajongók körében, mert a Senua legújabb, azonos című részét frissen jelentette be a stúdió az idei XBOX Games Showcase-en. Ráadásul egy sokkal pörgősebb, az akcióra kihegyezett folytatást ígértek nekünk a fejlesztők, hallgatva a játékosok kéréseire. Úgy tűnik, a reményt nem kell teljesen feladnunk, azonban kétes, hogy pontosan mi a terve az XBOX-nak.
Az EUIPO számára benyújtott és elfogadott kérelem alapján a márka az XBOX-nál marad, azonban ennél többet nem tudtunk meg. Arra is akadt már példa, hogy széria vándorol az XBOX-on belül, legutoljára a Halo került át az Activisionhöz. Szóval ,,szinte" bármi megeshet a Hellblade-szériával is. Reméljük, hogy nem utoljára láttuk Senuát, és hogy a Ninja Theory fejlesztői máshol kamatoztathatják majd tehetségüket.