Amint lezárul az átalakítás, Rui Casais vezérigazgató is távozik. Utódja Scott Junior, a cég mostani termékfejlesztési igazgatója és a Dune: Awakening executive producere lesz. Casais szerint a Dune: Awakening volt a Funcom eddigi legnagyobb projektje, ami éveken át irtó kemény fejlesztői kapacitást igényelt. A megjelenés utáni támogatás viszont már más szervezeti felépítést kíván, ezért a vállalat nem tud minden, a játék elkészítésében részt vevő munkatársat megtartani. Az érintettek számát viszont nem hozták nyilvánosságra.

A Dune: Awakening tavaly júniusban egész erősen indított, két hét alatt egymillió példányban kelt el, később aztán eléggé visszaesett a játékosszám. A Funcom nemrég a játékot is alaposan átalakította, mert az MMO-elemek mellett már egyjátékos és kizárólag PvE-re épülő opciókat is kínál. Mindeközben a Conan Exiles új játékmotort és egy nagyobb fizetős kiegészítőt kapott.

A stúdió ezután tehát a két meglévő játék fejlesztésére és üzemeltetésére koncentrálna. Joel Bylos kreatív igazgató korábban azt nyilatkozta, hogy a Funcom egyelőre nem áll készen egy új játék fejlesztésének megkezdésére. Az átszervezés már elindult, a fejlesztőcsapat pedig csak annak lezárulta után közöl egyéb részleteket.