Tavasszal érkezik Európába a Crisis Core

  • Írta: fojesz
  • 2008. január 16.
  • Bejelentés
Link másolása
A Square Enix biztosított mindenkit afelől, hogy nem sokkal az amerikai megjelenés után Európába és Ausztráliába is megérkezik a PSP-exkluzív Crisis Core.
A Square Enix biztosított mindenkit afelől, hogy nem sokkal az amerikai megjelenés után Európába és Ausztráliába is megérkezik a PSP-exkluzív Crisis Core.

Ugrás a galériához

Sokat köszönhetett a Sony szeptemberben a Square Enixnek, mikor az pár nappal a PSP Slim verziójának premierje előtt piacra dobta a PlayStation-re megjelent Final Fantasy VII előzményeit elmesélő Crisis Core-t Japánban: sokan csak e játék miatt ruháztak be a kézikonzolba, sőt saját logóval felvértezett gép is napvilágot látott a szigetországban. A keleti megjelenés után kötelező jelleggel kitűzték az amerikai boltokba kerülés dátumát, mely március 25-ét jelentett. Az európai érkezésről egészen idáig hallgatott a cég, ám még mindig nem tudtak pontos megjelenésről tájékoztatni bennünket. Bejelentésük szerint valamikor tavasszal jelenik majd meg a játék, némi extra tartalommal a japán verzióhoz képest.
9.
9.
Seib
én nem bírtam várni.. még amikor kijött végigvittem japánul... storyt is értettem.. van 1 oldal ahol levoltak írva a szövegek angolul nem volt para... igen nagy játék... bár nem tom h angol szinkronnal milyen lesz.... japán azért a csúcs.
8.
8.
StoryTeller
6: én nem örömtáncot járnék hanem akkor és csakis akkor beruháznék 1 ps3-ba! :)
7.
7.
TedThomas
Ez a tavasz pénztárca fogyasztó lesz nagyon:)

GOW és ez is kihagyhatatlan PSP tulajoknak:D
6.
6.
girgosz
Már csak az FF VII Remake kéne PS3-ra. Örömtáncot járnék!
5.
5.
Trishtan
Én meg ezért a játékért fogok beruházni egy Psp-re...



uszylaci : úgy sem értenéd a játék mondanivalóját :-P .
4.
4.
Pain
3.
3.
Thaddeus
Vazz, azt hittem elírták a Crysist ^^ Egyből jöttem ide.
2.
2.
girgosz
huh pedig ennél nincs jobb játék

1.
1.
uszylaci
huuu, én nem fogom megvenni, akármit is mondanak mások. ut.lom a final fantasyt
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...