LocoRoco 2 PS4, PSP, Vita

A LocoRoco című aranyos kis ügyességi játék legújabb része. Valaki ki tudja mondani, hogy Oideyo LocoRoco!! Buu Buu Cocoreccho? Ha sikerül, akkor ez a te játékod!
Típus: Ügyességi

A heti játékmegjelenések és filmpremierek

Habár a kiadók már ledobták az atombombáikat, az év utolsó hetei is tartogatnak izgalmas játékmegjelenéseket. Természetesen ezúttal is összeszedtük a következő hét nap termését.

PlayStation 4-re költözik a LocoRoco 2

Hogy mikor térhet vissza valódi folytatással a LocoRoco, azt nem tudjuk, de a korábbi részeket előszeretettel melegíti fel a Sony. Most épp a második rész remasterelt kiadását mutatták be.

A hazai eladási toplista november végéről

Az összesített toplista ezúttal szinte semmit nem változott, egyedül a Left 4 Dead 2 csúszott le egy picit, a többiek pedig ettől függően kerültek előrébb.

Hazai játékeladási toplista

Befutott a legfrissebb, hazai játékeladásokat összegző toplista, melyből kiderül, hogy a G-Force című animációs film alapján készült játék meglepően jól szerepelt.

Hazai játékeladási toplista

Sokak kérésére ezúttal már bontott formában is közöljük a heti toplistákat, hogy átfogóbb képet kaphassatok hazánkban történt játékeladásokról.

A heti játékmegjelenések

A mostani hét izgalmasabb lesz a korábbiaknál, hiszen a napokban kerül boltokba a F.E.A.R. 2, a LocoRoco 2, az X-Blades és a House of the Dead: Overkill is többek között.

Késő esti galériafrissítés, hogy jól induljon a hét

Rengeteg új kép futott be, a nagy felhajtásnak az oka, hogy hétvégén rendezték a New York Comic Con fesztivált, ami bizony a gamereket se hagyta unatkozni.

LocoRoco 2

2006 szeptemberében egy ausztrál fejlesztőcsapat megmutatta, hogy mi is az, amiért a PSP-t ennyire szeretik az emberek. Húzott egy színvonalbeli határvonalat, amit azóta csak a Patapon készítőinek sikerült elérnie, talán egy picit túl is szárnyalnia. Egy PSP-s játék akkor sikeres, ha különleges, kreatív és végtelenül egyedi. A LocoRoco első része ezeknek a kritériumoknak minden szinten megfelelt, éppen ezért örültem meg nagyon, amikor megkaptuk a Sony-tól a második rész promo UMD-jét. Lássuk hát, hogy sikerült a játék!

Szerda esti videócsokor

Ma esti videócsokrunkban olyan címek képviseltetik magukat, mint az Armed Assault 2, a FEAR 2, a Halo 3: ODST, a Prince of Persia vagy a Skate 2.

E3 2008: A hetedik videócsokor

A hetedik videócsokor következik, olyan címekkel, mint a Monster Lab, a LocoRoco 2, Patapon 2, Mercenaries 2, Sonic Unleashed és a Dawn of War 2.