Granblue Fantasy: Relink PC, PlayStation

A Granblue Fantasy című mobiljáték konzolos nagytestvére.
1783317600

A heti játékmegjelenések és filmpremierek

Ahogy a kánikula után most egy kis enyhülés érkezett, úgy csillapítják a most érkező címek és DLC-k a megjelenés-aszályunkat is. Több olyan cím is érkezik a héten, amire már nagyon vártunk.
1716568200

Granblue Fantasy: Relink - május végén jönnek az új ingyenes tartalmak

Már korábban is bejelentették, hogy a remekül sikerült JRPG-hez ingyenes tartalmak érkeznek a közeljövőben, azonban most kiderült a pontos dátum, sőt egy kisebb ízelítőt is kaptunk az új karakterhez.
1710441000

Ingyenes tartalmak érkeznek majd a Granblue Fantasy: Relinkbe

Az RPG mától elérhető legújabb frissítése mellett azt is elárulták a fejlesztők, hogy milyen játszható karaktereket kapunk majd a jövőben a játékba, teljesen díjmentesen.
1709072692

Granblue Fantasy: Relink teszt

Remekül sikerült a Granblue-játékok zsánerváltása, nagyszerűen nyúltak hozzá a JRPG-k világához úgy, hogy közben a műfajtól távol álló játékosoknak is kedveztek kisebb-nagyobb változtatásaikkal.
1706551200

Launch traileren a Granblue Fantasy: Relink

PlayStation konzolokon a Digital Deluxe Edition már elérhető, viszont a hivatalos megjelenés február első napján lesz. Az előzetes alapján animésen epikus történetre számíthatunk.
1706511600

A heti játékmegjelenések és filmpremierek

A héten belépünk az év második hónapjába, és ahogy várható volt, kezdenek szállingózni a nagyobb megjelenések is. Érkezik az Öngyilkos osztag-játék, a Granblue Fantasy spin-off része, de az újratöltött Persona 3-mal is elüthetjük majd az időt.
1704992400

Holnaptól tölthető a Granblue Fantasy: Relink demója

A próbaverzió egyelőre csak PlayStation 4 és PlayStation 5 konzolokra lesz elérhető, cserébe a megjelenésig sem kell már sokat várnunk. Az előrendelői bónuszokról is megtudhattunk ezt-azt.
1704477600

Ingyenesen nézhető animével várjuk a Granblue Fantasy: Relinket

A fejlesztőcsapat, a Cygames egy igazán ötletes húzással kedveskedik a rajongóknak és míg várunk a legújabb Granblue-játék megjelenésére, addig YouTube-on megnézhetjük a játékokon alapuló animesorozat első 7 részét.
1692731631

GC 2023: Februárban érkezik a Granblue Fantasy: Relink

Egy csodálatos új előzetessel és napra pontos megjelenési dátummal jelentkezett a Granblue Fantasy: Relink. A Final Fantasy XVI-ról legyógyulva máris megcélozhatjuk a kék egeket!
1684962730

SGF 2023: Télen érkezik a Granblue Fantasy: Relink

Hosszú évek óta várjuk a Cygames és a Platinum JRPG-jét, a sok késlekedésnek azonban (remélhetőleg) vége. Az új trailer ígérete szerint az év végén már játszhatunk a japán anyaggal.