Gyilkos vírus söpört végig a világon. Az emberek élőhalottá változtak, az egészségesek által uralt terület pedig egyre kisebb. Ezekben a vészterhes időkben egy maréknyi fegyveres úgy dönt, hogy zombivadászatra indul, és annyi szörnyet gyilkol le, amennyit csak tud. Kezdődhet a mayhem?
Az előbbi bevezető illett volna a Left 4 Dead vagy a Dead Rising cikkünkhöz is, most azonban ezeknél egy fokkal kisebb, de semmiképp sem elhanyagolhatóbb játékot mutatunk be nektek. Nem másról lesz szó, mint a Konami és a Nihilistic közös gyermekéről, az Xbox LIVE Arcade és PSN hálózatokon megjelent Zombie Apocalypse-ról.
A Zombie Apocalypse egy teljesen őrült világba kalauzol el minket. Az emberi életnek itt nincs súlya, az értékek semmibe vesztek, minden a félelemről és a túlélésről szól. Az utcákat elözönlő zombik hatalmas hordákban portyáznak, és egyszerűen széttépnek mindenkit, aki az útjukba kerül. Négy túlélő viszont nem rest szembeszállni velük, és hatalmas fegyverarzenált felhalmozva annak szánják további életük mindennapjait, hogy megtizedeljék ezeknek a rohadékoknak a számát. Harlan egy volt orvostanhallgató, Natalie egy hallucinációktól szenvedő skizofrén kaszkadőr, Jimmy egy high score-okban és fragekben gondolkozó megszállott gamer, Ed pedig egy katonai pályára készült, félrecsúszott életű öreg biztonsági őr. Igazi dream-team állt fel Földünk megmentésére, ideje hát győzelemre vezetnünk a jókat!
Természetesen mint minden ilyen stílusú gamma, ez is akkor élvezhető a legjobban, ha sikerül játékostársakat szereznünk magunk mellé, és akkor legalább a család se furcsállja, ha mindenféle halálhörgések, jujjongások, és visítások hallatszódnak ki a szobából. Merthogy ilyenből lesz bőven, az ember egyszerűen képtelen kurjongatások nélkül végignézni, ahogy százasával fröccsennek szét az agyvelők a képernyőn.
A harcok során nem kell hatalmas, hosszú pályákat bejárnunk, az összecsapások ugyanis kivétel nélkül egyetlen kör alakú területre koncentrálódó, kis arénákban zajlanak. Összesen hétféle helyszínen tehetjük próbára gyomrunk záróizmait, van temető, utca, repülőtér, benzinkút, roncstelep, vidámpark és faüzem, a pályákon pedig amolyan Firefight-stílusban különböző hullámokban érkeznek az életünkre törő zombik. Kibújnak a földből, előmásznak a roncsok közül, átássák magukat a kerítés alatt, egyszerűen megállíthatatlanok.
Összesen 55 napot kell túlélnünk, a változatosság pedig nem csak a pályák cserélődésében keresendő, de mindig akad valami meglepetés is az egyes új szinteken. Az ellenfelek egyre nagyobb számban, és egyre keményebben jönnek, van amikor egyetlen lámpa világít a karakterünk körül, míg néha csak láncfűrésszel harcolhatunk, vagy mindössze egyetlen típusú zombi támad ránk.
A pályák érdekessége, hogy minden állomáson találni néhány megvadult gépet, amit saját hasznunkra fordíthatunk. A temetős mapen egy óriási markoló kapar folyamatosan, és felül találunk egy hamvasztó kemencét is, a roncstelepen autóprés dolgozik, a reptéren egy még mindig forgó helikopterrotor darabolja az arra járókat, a benzinkúton gyilkos autómosóba lökdöshetjük az ellenfeleket, és még sorolhatnám a brutálisabbnál-brutálisabb csapdákat.
A fegyverek felhozatala közepes lett, többnyire ugyanis csak a máshol is látott alap stukkereket kapjuk meg. Van láncfűrész, gépfegyver, dupla uzi, shotgun, lángszóró, molotov koktél, sniper, minigun, és gránátvető, a kedvencem viszont az a kis rózsaszín plüssmackó, melyet eldobva az mindenféle gay szöveggel magához csalogatja a zombikat. Össze-vissza beszél, majd miután körülállták, egy hatalmas detonáció útján a levegőbe repíti az egész bagázst.
Ellenfélből rengeteg akad, kezdve az alap hétköznapi zombitól, egészen a fejletépő, repülő csecsemőt szülő alkoholista szépségkirálynőig. A legtöbbjük könnyen megölhető, azonban vigyáznunk kell, mert különböző tulajdonságaik lévén eltérő technikával támadnak. A dagadt építőmunkásokat nehéz földre teríteni, a hányós zombik (akik nem összetévesztendőek Hányos Hansszal, hiszen őt tegnap vitte ki Belmondó a röptérre) zöld színű gyomorterméke lelassítja a mozgásunkat, a sheriff visszalő, a nagymamák késsel dobálnak meg, míg a csípőficamos táncoscsajok oldalirányba bicegnek, és mikor azt hittük volna, hogy beszédültek a rájuk lőtt golyóktól, igazából éppen a hátunk mögé próbálnak kerülni.
A játékmenet részét képezi, hogy időközönként felbukkan egy megmentésre váró túlélő. Ő kivétel nélkül egy hisztis irodista kollegina, aki hangos sikítások közepette beáll az aréna közepére, várva hogy a mentőhelikopter érte menjen. Ilyenkor szét kell lyuggatnunk a kisasszony közelébe merészkedő zombikat, hogy elpucolva ebből a földi pokolból végül ledobjon nekünk egy plüssmacit ajándékként.
Az irányítás érdekes lett. A bal oldali karral mozgathatjuk a karakterünket, míg a jobb karral azt adhatjuk meg, hogy merre lőjön. Ily módon nem kell mindig arra az irányba néznünk és mennünk, amerre támadni akarunk, az egyetlen hátránya viszont, hogy a bénább játékosok belezavarodhatnak a stickek mozgatásába. A többi, teszteléskor fontos jellemzőt végignézve szintén csak közepest tudunk adni, a grafika egy LIVE Arcade játékhoz képest szép, de annyira azért nem kiemelkedő, míg az amúgy hangulatosra sikerült rockzenei aláfestés szintén klassz, ellenben mindig ismétlődik.
A Zombie Apocalypse alapötlete nagyon jó. Nulla történet mellé ad egy fertőzött várost, néhány hőst, aztán mehet a véget nem érő hentelés, a vérfürdő, az értelmetlen gyilkolás. Merthogy az értelmetlen gyilkolás jó, nem kell semmi komoly körítés mellé, valljuk be, szimplán remek érzés ezresével darálni az ellent. Viszont a játék a megvalósításon bukott el. A szereplők között nincs különbség, tök mindegy, hogy melyiket irányítjuk, az ellenfelek ugyanolyanok, a hét pálya pedig olyannyira nevetségesen kevés, hogy már az első fél órában elkezdenek rotálódni. Így pedig nem lehet sokáig fenntartani az érdeklődést, még fejletépő csecsemőkkel sem...
A Zombie Apocalypse egy teljesen őrült világba kalauzol el minket. Az emberi életnek itt nincs súlya, az értékek semmibe vesztek, minden a félelemről és a túlélésről szól. Az utcákat elözönlő zombik hatalmas hordákban portyáznak, és egyszerűen széttépnek mindenkit, aki az útjukba kerül. Négy túlélő viszont nem rest szembeszállni velük, és hatalmas fegyverarzenált felhalmozva annak szánják további életük mindennapjait, hogy megtizedeljék ezeknek a rohadékoknak a számát. Harlan egy volt orvostanhallgató, Natalie egy hallucinációktól szenvedő skizofrén kaszkadőr, Jimmy egy high score-okban és fragekben gondolkozó megszállott gamer, Ed pedig egy katonai pályára készült, félrecsúszott életű öreg biztonsági őr. Igazi dream-team állt fel Földünk megmentésére, ideje hát győzelemre vezetnünk a jókat!
Természetesen mint minden ilyen stílusú gamma, ez is akkor élvezhető a legjobban, ha sikerül játékostársakat szereznünk magunk mellé, és akkor legalább a család se furcsállja, ha mindenféle halálhörgések, jujjongások, és visítások hallatszódnak ki a szobából. Merthogy ilyenből lesz bőven, az ember egyszerűen képtelen kurjongatások nélkül végignézni, ahogy százasával fröccsennek szét az agyvelők a képernyőn.
A harcok során nem kell hatalmas, hosszú pályákat bejárnunk, az összecsapások ugyanis kivétel nélkül egyetlen kör alakú területre koncentrálódó, kis arénákban zajlanak. Összesen hétféle helyszínen tehetjük próbára gyomrunk záróizmait, van temető, utca, repülőtér, benzinkút, roncstelep, vidámpark és faüzem, a pályákon pedig amolyan Firefight-stílusban különböző hullámokban érkeznek az életünkre törő zombik. Kibújnak a földből, előmásznak a roncsok közül, átássák magukat a kerítés alatt, egyszerűen megállíthatatlanok.
Összesen 55 napot kell túlélnünk, a változatosság pedig nem csak a pályák cserélődésében keresendő, de mindig akad valami meglepetés is az egyes új szinteken. Az ellenfelek egyre nagyobb számban, és egyre keményebben jönnek, van amikor egyetlen lámpa világít a karakterünk körül, míg néha csak láncfűrésszel harcolhatunk, vagy mindössze egyetlen típusú zombi támad ránk.
A pályák érdekessége, hogy minden állomáson találni néhány megvadult gépet, amit saját hasznunkra fordíthatunk. A temetős mapen egy óriási markoló kapar folyamatosan, és felül találunk egy hamvasztó kemencét is, a roncstelepen autóprés dolgozik, a reptéren egy még mindig forgó helikopterrotor darabolja az arra járókat, a benzinkúton gyilkos autómosóba lökdöshetjük az ellenfeleket, és még sorolhatnám a brutálisabbnál-brutálisabb csapdákat.
A fegyverek felhozatala közepes lett, többnyire ugyanis csak a máshol is látott alap stukkereket kapjuk meg. Van láncfűrész, gépfegyver, dupla uzi, shotgun, lángszóró, molotov koktél, sniper, minigun, és gránátvető, a kedvencem viszont az a kis rózsaszín plüssmackó, melyet eldobva az mindenféle gay szöveggel magához csalogatja a zombikat. Össze-vissza beszél, majd miután körülállták, egy hatalmas detonáció útján a levegőbe repíti az egész bagázst.
Ellenfélből rengeteg akad, kezdve az alap hétköznapi zombitól, egészen a fejletépő, repülő csecsemőt szülő alkoholista szépségkirálynőig. A legtöbbjük könnyen megölhető, azonban vigyáznunk kell, mert különböző tulajdonságaik lévén eltérő technikával támadnak. A dagadt építőmunkásokat nehéz földre teríteni, a hányós zombik (akik nem összetévesztendőek Hányos Hansszal, hiszen őt tegnap vitte ki Belmondó a röptérre) zöld színű gyomorterméke lelassítja a mozgásunkat, a sheriff visszalő, a nagymamák késsel dobálnak meg, míg a csípőficamos táncoscsajok oldalirányba bicegnek, és mikor azt hittük volna, hogy beszédültek a rájuk lőtt golyóktól, igazából éppen a hátunk mögé próbálnak kerülni.
A játékmenet részét képezi, hogy időközönként felbukkan egy megmentésre váró túlélő. Ő kivétel nélkül egy hisztis irodista kollegina, aki hangos sikítások közepette beáll az aréna közepére, várva hogy a mentőhelikopter érte menjen. Ilyenkor szét kell lyuggatnunk a kisasszony közelébe merészkedő zombikat, hogy elpucolva ebből a földi pokolból végül ledobjon nekünk egy plüssmacit ajándékként.
Az irányítás érdekes lett. A bal oldali karral mozgathatjuk a karakterünket, míg a jobb karral azt adhatjuk meg, hogy merre lőjön. Ily módon nem kell mindig arra az irányba néznünk és mennünk, amerre támadni akarunk, az egyetlen hátránya viszont, hogy a bénább játékosok belezavarodhatnak a stickek mozgatásába. A többi, teszteléskor fontos jellemzőt végignézve szintén csak közepest tudunk adni, a grafika egy LIVE Arcade játékhoz képest szép, de annyira azért nem kiemelkedő, míg az amúgy hangulatosra sikerült rockzenei aláfestés szintén klassz, ellenben mindig ismétlődik.
A Zombie Apocalypse alapötlete nagyon jó. Nulla történet mellé ad egy fertőzött várost, néhány hőst, aztán mehet a véget nem érő hentelés, a vérfürdő, az értelmetlen gyilkolás. Merthogy az értelmetlen gyilkolás jó, nem kell semmi komoly körítés mellé, valljuk be, szimplán remek érzés ezresével darálni az ellent. Viszont a játék a megvalósításon bukott el. A szereplők között nincs különbség, tök mindegy, hogy melyiket irányítjuk, az ellenfelek ugyanolyanok, a hét pálya pedig olyannyira nevetségesen kevés, hogy már az első fél órában elkezdenek rotálódni. Így pedig nem lehet sokáig fenntartani az érdeklődést, még fejletépő csecsemőkkel sem...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.