Pure Football

  • Írta: InGen
  • 2010. június 21.
Link másolása
Szép lassan csak beütött a nyár, s el is indult a mindenki által várt foci VB, ami jelen állás szerint nem igazán váltja be a hozzá fűzött reményeket. Mondhatnánk úgyis, hogy unalmasabb, mintha zsinórban kellene ötször megnéznem a Szex és New York 2-t. A Ubisoft valószínűleg felbérelt valamiféle jóst, ők ugyanis előre látták ezt; ezért elkészítették a Pure Football című játékukat, ami passzol a dél-afrikai világbajnoksághoz: pont ugyanolyan rossz.
Az egész VB-téma már a nyitókoncertnél kezdett gyanússá válni. Ezek azért az esetek nagy többségében érdekesek szoktak lenni, de a Dél-afrikai Köztársaságnak sikerült az utóbbi pár évtized legunalmasabb eseményét összehozni. Persze, lokális bandák voltak nagyszámban, halálosan monoton zenét nyomatva órákon keresztül, meg párszor a régió egy-egy teljesen ismeretlen vallási / politikai vezetője is előkerült, és teljesen érthetetlen angollal, zagyva mondanivalóval próbálta tüzelni a népet. Így utólag belegondolva; nem is vagyok benne biztos, hogy angolul beszéltek, mert három szó ismételgetését azért nem nevezném kifejezetten nyelvtudásnak. A „szenkjú" meg a „frídom" folyamatos darálásán kívül sikerült betanulniuk egy bonyolultabb kifejezést is: a „kredül of lájf" kiejtése ugyan nem mindig sikerült zökkenőmentesen, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy folyamatosan erre verjék a… mellüket. Nelson Mandelát ismerjük, és szeretjük, de róla csak egy montázsra futotta.
 

Ezek után azt hiszem nem meglepő, hogy a hivatalos dalnak sincs abszolút semmi értelme. A szöveg szókincse olyan, mintha egy négyéves kubai menekült írta volna. A dallama mondjuk fülbemászó, de a zagyva szöveg gyorsan kicsapja a biztosítékot, ezért inkább a spanyol változatot hallgatom -ott legalább az egészet nem értem, s így nem zavar. Érdemes megemlíteni, hogy az m1-nek sikerült egy magyar verziót is előállítani, ami jó –olyan értelemben, mint amikor kiderül, hogy szifiliszed van. Tulajdonképpen örömhír, mert legalább nem hererák, de azért fájni fog. S akkor ott van a Dél-afrikai Köztársaság válogatottja. Mivel ők képviselik a játékban azt az országot, aminek irányába elvileg végtelen szimpátiával és támogatással kellene hozzáállnunk, és az egész világ összeborulva segít nekik iskolákat építeni a sivatag közepére, ezért valamilyen szinten alázatos, tiszteletteljes focit várnánk tőlük. Viszont amit kaptunk, az ennek pont az ellentéte: itt mutatkozik meg, milyenek igazából. Ahogy Daks fogalmazott az ominózus kapuskiállítás után: vademberek. Brutális, éretlen és gagyi focit produkálnak, s annak ellenére, hogy angol gyarmat voltak, láthatóan nincs közük a civilizált játékhoz.  
 

S akkor, ha ez még nem lenne elég, fújják azt az idióta hangszert, aminek köszönhetően minden meccs olyan akusztikus „élményt" nyújt, mintha három hadseregnyi méhet tenyésztenének a stadion alatt. Irtózatos. Amikor pedig a civilizált világnak kicsit elege van ebből, s finoman szólnak nekik, hogy esetleg nem kellene ezt annyira erőltetni, lévén olyan emberek is nézik a közvetítést, akik nem egy bambuszsátorban nőttek fel, akkor persze rögtön besértődnek, és jön a „kredül of lájf" meg a „kultúra". Idegesítő, unalmas és röhejes. Éppen ezért kísértetiesen hasonlít jelen tesztünk alanyára, a Pure Footballra. Ahogy a VB, elsőre ez is viszonylag jónak tűnt. A Ubisoft nem nagyon hibázott mostanában, az E3-as felhozatalukat nézve pedig a közeli jövőben sem fognak, éppen ezért érthetetlen számomra, hogyan juthatott át ez a játék a rostán.
 

A Pure Football az egyébként se nem túl sikeres, sem pedig túl jó FIFA Street játékok koppintása, ami már önmagában sem egy bíztató előjel. A szabályos, nagypályán és 11 emberrel vívott foci helyett itt egy öt az öt elleni gettóliga résztvevői lehetünk, s habár akadnak licenszelt játékosok szép számmal, a valóságosság körülbelül ezen a pontos meg is áll. Minden a bevezető filmecskével kezdődik, ami olyan, mintha egyenesen egy Playstation 1-es címből lépett volna elő, utána pedig szembekerülünk a grafikával, amire igazából nincsenek szavak. Sokan azt mondják érdekes, meg, hogy üdítő és újszerű. De ne csapjuk be önmagunkat: bűnronda, és olyan, mintha Lenin egyik propaganda-grafikusa rajzolta volna, az animációkat pedig nyilvánvalóan egy göthös tehénről motion capture-ölték.
 

Sajnos a játékmenet területén  sem számíthatunk sok jóra. A Pure Football fejlesztői láthatóan valamiféle csíkmániában szenvednek, mert a játékkal eltöltött időnk 90%-ában különböző skálákon kell színeket eltalálnunk. Lőni szeretnénk? Semmi gond, csak egy csíkon meg kell állítanunk a mutatót a megfelelő résznél. Lehetőleg ne a pirosnál, mert az nem frankó, hanem inkább a zöldnél, de a legjobb, ha a kettő közötti kis fehér részt sikerül elkapnunk. Ez az úgynevezett „pure", vagyis tiszta lövés, és ilyenkor szinte mindegy, hogy honnan, milyen pozícióból, kikapcsolt monitorral-e, de még a kontrollert az ánuszunkban tartva is gólt fogunk szerezni. Ilyen egyszerű. S akkor vannak a keresztlabdák, meg a szögletek, ahol szintén a csíkon kell bűvészkednünk, s ismét: ha sikerül eltalálnunk a fehér részt, akkor emberünk biztos leveszi a labdát, és mindenki boldog. Ha valamilyen oknál fogva (pl.: gyerekkori betegség, amputált végtagok, vakság) mégsem vagyunk képesek a „pure shot" előcsalogatására, semmi gond: elég a kapu felé állnunk és lövöldöznünk –amit még azok is végre tudnak hajtani, akik a kontroller nyalogatásával játszanak-, s máris elkezd töltődni egy újabb skálánk, ami ha eléri a maximumot, akkor a következő kapura bombázásunkkor kapunk ajándékba egy tiszta lövést.
 

Mivel a Pure Football a rendes foci szabálykörén és területén kívül játszódik, így nincs bíró, meg közönség sem. Elvégre hogy mondod meg nekik, hogy jöjjenek már le a londoni atomerőműbe egy meccs erejéig? Ennek megfelelően azt gondolnánk, hogy nincsenek igazán kemény szabályok, se büntetők, se hasonló marhaságok, hanem a srácok szépen kulturáltan lebokszolják egymás között a dolgokat, ahogy az a grundon szokás. Említettem már a készítők skálafétisét, ugye? Nos, nyilván nem tudták megállni, hogy a szabálytalanságokra ne vezessenek be egy újabb, folyamatosan töltődő csíkot. Azért nem kell megijedni, ez általában csak a durva, hátulról érkező becsúszásoktól kezd el telítődni, majd ha végig ér, a sértett csapat kap egy büntetőt. Ha éppen nem valamilyen skálán próbáljuk kicentizni a fehér részt, akkor szenvedünk a játék irtózatosan rossz irányításával. De komolyan, a FIFA már tíz évvel ezelőtt sokkal jobban kontrollálható volt. A cselezés, a sprint és a többi mozdulat semmire nem jó, ráadásul minden egyes mozgás olyan késleltetéssel jön elő, amilyet legutóbb akkor tapasztaltam, amikor egy üzbegisztáni szerveren próbáltam Unreal Tournamentezni. Persze, meg lehet szokni, de én előbb szoknám meg azt, hogy egy vödör sósavba lóg a nemi szervem.
 

A karriermód mindezek ellenére eléggé ötletes: arra épül, hogy folyamatosan meccseket nyerve fejleszthessük a csapatunkat, s lecseréljük az alapból útszéli vesztesekből álló ötösünket egy világsztár mini-válogatottra. Ahhoz, hogy a nevesebb játékosokat a csapatunkban tudhassuk, teljesítenünk kell a hozzájuk kapcsolódó kihívásokat, melyek egy kis színt visznek az egyébként csak csík-abuzálásból álló játékmenetbe. Például ahhoz, hogy megszerezzük Beckhamet, 75% feletti passzolás pontossággal kell befejeznünk a mérkőzést, vagy ahhoz, hogy Casillast a saját kapunkban tudhassuk, hárítanunk kell egy büntetőt, Rooney-t pedig valószínűleg egy Bentley Continental GT vásárlásával oldhatjuk fel. De úgy érzem kissé felesleges erről írnom, hiába a karriermód a legjobb ebben a kavalkádban, úgysem fog senki játszani vele, mert mégis kinek okozna örömet ilyen körülmények között végigszenvedni az egészet, összehozni egy csapatot, s megverni a többieket? Körülbelül akkora sikerélményt okoz, mintha a brazil válogatott nyerne egy rakás japán iskoláslány ellen.  
 

Igaz, korábban azt mondtam, a 2010-es foci VB annyira rossz, mint Pure Football. Nos, ez nem teljesen fedi a valóságot. Az igazi meccseket ugyanis nézhetem a kocsmából, sörrel a kezemben, a barátaimmal, beszólhatok a francia drukkereknek, szidhatom az ausztrálokat, és egy gólnál a többiekkel ordíthatom együtt, hogy „Deutschlaaaaaaaaaaaand!". S ez azért jó érzés: hiába zümmögnek 90 percen keresztül, hiába egy-nulla a legnagyobb eredmény, amit látunk, hiába felejtettek el az angolok focizni, ez azért mindig megmarad nekünk. S igazából ezért szeretjük VB-t.

143.
143.
Moldren
ez a játék nem kegyetlenül kurva rossz hanem aránylag szar
142.
142.
CJgabor
a VB jó volt, grat a spanyoloknak ^^

de ezene most meglepődtem. látom, jobb felső sarokban: PURE FOOTBALL NYEREMÉNYJÁTÉK! visszameléxem a cikkre...

3 pontos játék az értékelés szerint és most meg így reklámozzátok hogy: !! ÉLJEN!! NYEREMÉNYJÁTÉK!! XDDDD

ez érdekes...
141.
141.
gynorbi
Szerintem ez a cikk így jó ahogy van, én röhögtem rajta, nem kell mindenkinek egyből a szívére venni a dolgokat. InGen meg Cash már csak ilyen:D Emlékeztek a Gk Rádióban a zsidózásra?:D
140.
140.
mandalore68
És igenis a németek nyerik a v-bt:D
139.
139.
mandalore68
Huu..hát a felénél abba hagytam a komment olvasást úgyis az egész a vitával telik.Szerintem zárjuk le itt mert több vita hsz van mint a játékról...Elején én is rasszistának tartottam de utána inkább nem érdekelt.A vb téleg szarul indult mert mindenkinek (csapatok)az eredmény számított.De most már igen izgalmas.A vuvuzelát én már megszoktam úgyhogy azt pont letojom.A sajtószabadság nem arról szól hogy most mindenkit elkezdünk halálra cikizni mert azért az embernek van egy erkölcsi határa.

A főcimdal igen is király (nem tom te melyik változatát hallotad)mert a zenei toplisták első 20-ában benne van.És igenis van rendes angol verziója(bár pár szót felismertem belőle attól hogy németet tanulok,hogy a többi része mennyire angol azt nem tom de a zenének van értelme).Igaz hogy ez az egész vicces de a jövőben nem kell túlzásba vinni.Még ha nem is a történelmünk legjobb vb-je attól még afrikaiak kihoztak belőle mindent.Remélem a vitának vége,és remélem hogy a jövőben is lesznek nagyon vicces bejegyzések,de nem is túl sértőek.Kb. a bejegyzés első része blogba való inkább.:)
138.
138.
tjames
Legalább felkapott cikk lett :)
137.
137.
Ca$h
jameg: megkérnénk, hogy civilizált ember módjára közöld a mondandódat! Köszönjük!



GK TEAM
136.
136.
3R4n
Már nem azért, de a spanyol verzió elég szánalmas :D
134.
134.
Scoo
Helyesen a mondat: Az, hogy most beletapostak szegény délafrikaiak lelkékbe, nos istenem, ennyi belefér. Biztos nem veszik magukra.

Egyébként pedig, ha általános lenne, hogy majd minden cikkben megsértenek valami népet, nemzetet, akkor lehet én is kiakadnék, de így egyszeri alkalomként teljesen felesleges.
133.
133.
Scoo
Igazából el se akartam olvasni ezt a cikket, mivel nem érdekelnek a foci programok, de mivel hallottam, hogy nagy port kavart ezért csak belekezdtem. Nagyon megérte! Én szétröhögtem magam rajta. Ha normális cikk lett volna valószínű a felénél, vagy még hamarabb, zártam is volna be. Szerintem az ilyen gagyi játékokról, mint a Pure Football így érdemes írni. Viccesen, odamondogatósan. Az, hogy most épp szegény délafrikaik lelkébe, nos istenem, ennyi belefér. Biztos nem veszik magamra. Speciel mondjuk nekem ez a rész tetszett a legjobban:

"Érdemes megemlíteni, hogy az m1-nek sikerült egy magyar verziót is előállítani, ami jó olyan értelemben, mint amikor kiderül, hogy szifiliszed van. Tulajdonképpen örömhír, mert legalább nem hererák, de azért fájni fog."

Mondjuk annyiba esetleg belekötnék, hogy azt az idióta vuvuzelát a "civilizált" túrista is épp annyira fújja, mint a helyiek. Rohamrendőrökkel gumibotoznám meg mind fajtól, kortól, nemtől függetlenül :)
132.
132.
SLi
Ha Ingen ezt az cikket a Central Park-ra néző luxus lakásából írja nem Budapestről akkor elfogadható lenne de így... nem valami hiteles :)

A civilizáltságot emlegeti de vajon mennyire lenne összeverve az ilyen humorért Párizsban, Londonban, Berlinben? A xenofóbia meg a civilizáltság nehezen összeegyeztethető szerintem.

A magáról a VB-ről szóló részben van igazság de ezen csak az lepődik meg aki 4 évente néz focit aztán hőbörög h nem olyan mint a Nike reklám :) Ha meg nem koca drukker akkor pontosan tudja h az edzők meg a játékosok pont telibe szarják h ő hogy szórakozik a TV előtt. Amit a játékról írt az teljesen korrekt szokás szerint, úgyhogy szerintem maradjon annál amihez ért, mert a vademberezéshez nem kell 8 általános se...
131.
131.
szõrös fánk
hát,én most nem akarok kötkedeni,de vannak itt egy páran,akik most szidják InGen-t,de sztem ehhez neki is kellene mondania vmit.mer egy csomóan írják h szerintük ez meg az mér került bele a cikkbe(pl.:vb fikázás),de ezt sztem InGennek is kommentálnia kéne.
129.
129.
Adamknight
Na végigolvastam az összes kommentet és XD XD XD. Akik szerint a cikk (vagy Ingen) rasszista,azokkal nagyon nagy baj van. Kb 50 emberből 4-en vannak ezzel így :D :D :D. A cikk egésze kifogástalan!! Részemről akár még több VB fikázás is mehetett volna bele :) Hajrá GK!!



UI.: lemon minek veszel mindent ennyire komolyan??
127.
127.
CJgabor
nagyon jó cikk XDDD tényleg jó hasonlatok.
126.
126.
CJgabor
3.0 pont? XD el kell olvasnom.
125.
125.
pigihun
Ezeken a hasonlatokon visítva röhögtem:D. Amúgy szerintem is kicsit sok a cikkbe a szó a VB-ről, de attól meg nagyon jó lett a cikk.
124.
124.
Hasler
Én is tesztelő szeretnék lenni, hogy ilyen cikkeket írhassak...:(
123.
123.
papailajos
122.
122.
Daks
Hasler pihenj már kicsit :)
121.
121.
Hasler
mert akkor magyarázd el légyszives hogy te mit tudsz ezekről a dolgokról... Nem mondtál semmi konkrétumot az előbbi hozzászolásodba csak habratyoltál, akkor tarts egy kis órát, hogy te mivel tudsz többet a vb mögötti dolgokról, na és ne háríts, hanem beszélj, hogy miért van igaza a gyökér cikkírónak, mert ennek semmi helye nincs a pure gagyi kőlábú football tesztjében az biztos!
120.
120.
sztreho
:) Azt hiszem, hogy itt bajok vannak, igen nagy bajok. A RedAlert vagy az MDK csak példa volt, hogy akkoriban még voltak a játékoknak elvárása/hangaula/élvezete...stb..nevezd ahogy akarod...igazából teljesen mindegy mit írok ide, mert mindenbe beleköt valaki :) Ilyen a mai társadalom, nézzetek körbe



Az dél-afrikai köztársaság tényleg nem tehet semmiről :) De nézzetek mögé...ez politika :) nem egyéb.. csak nem sokat tudtok/tudunk erről.. véleményem szerint...az az igazság, hogy ez igen csak szomorú politika :(



engem ne nevezzen senki tudatlannak, akár közvetve akár közvetlenül, mert én sem neveztem senkit annak.



Mindenkinek megvan a maga ízlése és "pofonja"



Ha Ti vagy valamelyikőtök lesz a GameKapocs szerkesztője akkor pofázzatok Ingenről ilyen drasztikusan. Ez a CIKK átment a rostán...sokak örömére. Mint általában a Negatívak "leszólják a pozitívak nem szólnak..hanem majd lesz valahogy " alapon állnak a dolgokhoz.



Mindenkinek van véleménye. Mindenki el is mondhatja. De sajnos sokan ismeretek és megfelelő tájékozódás hiánya nélkül beszélnek.. és az esetleges értelmesebb hozzászólást lehurrogják:) ebben az esetben nincs előítélet?vagy negatív hozzáállás? :)



Nézzetek már dolgok mögé. Legalább egy kicsit.



u.i: Hagyjuk az egészet, mert jön majd valami pöcsfej aki ezt a kommmentet és a hozzá kapcsolodó dolgot lehuzza... :) kívánok neki kellemes éjszakát :)
119.
119.
Adamknight
Végignevettem az egész cikket! InGen király vagy!

A mostani VB tényleg szar, és ez a játék sem jobb annál :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...