UFC Personal Trainer teszt

  • Írta: Daks
  • 2011. július 15.
  • teszt, ufc personal trainer, xbox 360
A Wii, a Move és a Kinect elhozta a fitneszprogramok mennyországát, az eddig megjelent alkotások viszont mind lányoknak készültek, nem volt bennük komolyság. Mi viszont férfiak vagyunk. Súlyt emelünk, verekszünk, sört iszunk, háborúzunk. És egy igazi maszkulin, gyúrós játékot akarunk!

A THQ meghallgatta imáinkat, és idén nyáron előrukkolt a UFC Personal Trainerrel, a játékkal, melynek programját a ketrecharcosok edzésterve szerint állították össze, s mely garantált, kínzó izomlázba kergeti még a legkeményebb kétajtós szekrényeket is. S ha már a világ legnagyobb MMA szövetsége, az Ultimate Fighting Championship a nevét adta a produkcióhoz, akkor nem maradhatnak el a legendás trénerek sem, az edzések alatt Mark DellaGrotte, Greg Jackson és Javier Mendez lesz velünk, a programokat pedig nem más hagyta jóvá, mint az amerikai személyi edzők országos hivatala, az NASM. A középiskolai tesiórák ehhez képest délutáni csendes pihenők!


Rövid erőnléti felméréssel kezdünk, fekvőtámasz, felülés, és még egy gyakorlat, aminek nem tudjuk a nevét, de az a lényege, hogy terpeszbe kell ugrani, és ezzel együtt tapsolni egyet a fejünk fölött. A játék számolja, mennyit tudunk ezekből megcsinálni egy percen belül, majd a korunktól, súlyunktól, magasságunktól és nemünktől függően besorol minket egy kategóriába, hogy a komplexebb programoknál már ennek megfelelő terhelést kapjunk. Az pedig, aki az első percek után nem adja fel, bizony komoly testépítésre számíthat, a menüben öt játékmód gondoskodik róla, hogy formába hozzuk elhanyagolt izmainkat.


Az első játékmódot fogjuk a legsűrűbben látogatni, ez a Workout, melyben különböző edzések várnak ránk, felsőtest, kardió, agilitás, egyensúly, harci technika, izomnövelés, és ehhez hasonló kategóriákban. A játék három sztártrénere összesen nem kevesebb, mint hatvan különböző sorozatot vonultat itt fel, edzésválasztásnál látjuk, hogy a kiválasztott program mennyi időbe fog telni és azt is, hogy nagyjából hány kalóriát éget majd el.


Maguk az edzések szigorú forgatókönyv szerint zajlanak. Hogy izmaink felkészültek várják a nagyobb megpróbáltatásokat, egy rövid bemelegítéssel kezdünk mindig, majd különböző torna-, és boxgyakorlatok következnek, kifulladásig, s mikor már azt hinnénk, hogy egy kávéscsészét se vagyunk képesek felemelni, akkor levezetéssel folytatódik az edzés, nyújtanunk kell, s kicsit pihenni, bizony, ez is benne van az előírt tennivalóink között. Edzőnk pedig mindezek során egy pillanatra se hagy el minket, bemutatja, miként kell a gyakorlatokat szabályosan, szépen elvégezni, illetve azt is megtudjuk tőle, hogy melyik lecke mire jó, adoniszi testalkatunk tökéletesítésében az egyes mozdulatsorozatok milyen szerepet vállalnak.


A játék során sajnos nem kapunk mindig visszajelzést arról, hogy mit csinálunk jól, vagy rosszul, a UFC Personal Trainer ebben jócskán alulmarad a konkurenciával szemben. A Your Shape: Fitness Evolved figyelt például folyamatosan, s ránk szólt, ha nem emeltük elég magasra a térdünket, vagy lassabbak voltunk, mint az edző, itt viszont nincs ilyen, a játék legfeljebb annyit tesz meg, hogy számolja a mozdulatainkat, de azt, hogy mennyire vagyunk szabályosak, már nem tudjuk meg, legalábbis a sorozat végéig biztosan nem. A befejezésnél viszont ettől függetlenül kapunk értékelést, ami azért javít valamit a dolgon, a játék összesíti az eredményeket, pontoz, ad egy százalékos indexet, s még valamilyen érmet is bezsebelhetünk, ha jók voltunk.


A második, Programs játékmód nagyjából ugyanolyan leckéket vonultat fel, mint az első, az edzés itt viszont már nem önszorgalom kérdése, a játék komoly sorozatokat állít össze nekünk. Harminc, vagy hatvan napos izomerősítő, súlycsökkentő és állóképesség-növelő programok közül választhatunk, a játék betáblázza a szabadidőnket, heti négy alkalommal biztosan a képernyők elé rendel minket, és bár diétát nem szab meg számunkra, az biztos, hogy a program végére csajmágnesek leszünk. Már ha eddig nem lettünk volna azok.


A Quick Workout alatt egy véletlenszerűen ránk osztott edzést csinálhatunk végig, a Multiplayer a többjátékos kihívások otthona, nyomulhatunk egyszerre ketten, felváltva, vagy LIVE-on is, egymás pontszámát döntögetve, míg az Activities a mini játékok otthona. Lehet kesztyűzni egy edzőtársunkkal, emelgethetünk virtuális traktorkereket, illetve van boxzsákos szabadedzés, és speedbag is, az előbbi egy jól kitömött hengerformájú eszköz, az utóbbi pedig egy fejmagasságra lógatott, csepp-, vagy labdaformájú kiegészítő, biztosan mindenki látott már ilyet.


Vannak komoly harci technikák a játékban, aki zűrös környéken lakik, s szeretne egy kis önvédelmet tanulni, az jól választott, a programsorozat nem csak kondiba ráz minket, de az MMA, kickbox és Muay Thai stílusok ihlette leckék egy kis bunyós tudást is átadnak. Segítségükkel elsajátíthatjuk a helyes beállások, a hatékony védekezések, és az erős ütések, rúgások technikáját, nem fogják többet elvenni az uzsonnapénzünket, és a barátnő piperetáskája is biztonságban van, ezt jó lesz, ha megtanulja mindenki a környéken!


A UFC Personal Trainer egy kőkemény testépítő játék, felejtsük el a lányos fitneszleckéket, ez férfit farag belőlünk, ha beledöglünk, akkor is. A feladatát tökéletesen látja el, Kinecttel a legjobb, technikailag viszont még nem nőtt fel a legnagyobbak közé, itt pedig nem a közepes grafikára, és gyenge hangokra gondolunk, hanem arra, hogy nem figyel ránk eléggé, nincsen benne elég interaktivitás, s a kommunikáció se az igazi. A játék így pedig közel sem nyújt olyan élményt, mintha egy igazi személyi edző foglalkozna velünk, nagy kár, hiszen a címe pont nem ezt sugallja.

28.
hukse
nem tudom, mit csinálok rosszul, de a fitnesz teszt után végigcsináltam az első napi programot egy hatvan napos ciklusból. aztán képtelen vagyok továbblépni. kipipálja, hogy első nap kész, de a continue gomb inaktív marad. valaki tudna segíteni?
27.
pempo1976
Nos, először is fel van tüntetve, hogy 18 éven felüli a program, ezáltal kiszürtük a kicsiket, akik azt hiszik, hogy MMA bajnokok lesznek tőle! Én 2 évig edzettem teremben, s rohadtul unalmas volt, drága, s alig fejlődtem! Aztán egy kis Fittness Shape Kinect progi, aztán tértem erre át! Megértem, ha valaki csak edzőteremben képes keményen edzeni, de ezért kell a kitartás, elhivatottság!

Mióta ezt használom, kb minden huszonévest kenterbe verek testalkatilag, s lehet hogy verekedni nem tanultam meg tőle, de az állóképességem, s a reflexeim kimondottan jobbak lettek! Hogy meg tudnám-e védeni magam 3 izomagy ellen, hát, az igencsak kérdéses, de hogy el fogok tudni futni fájó kézzel egy ütés után - mert ugye nem tudnám 100%-osan alkalmazni, hogy ne törjem el az ujjaimat - az szinte biztos, mert iszonyat rugalmasságot adott!

Szóval mindenkinek ajánlom, mert a többi Fittness progi tényleg inkább csak csajoknak jó, ha erősödni, s nem robotként lépegetni szeretnél, ez tökéletes!

Ui.: valamint azok, akik folyton azt magyarázzák, hogy csakis teremben lehet fejlődni, El vannak tájolva! Aki versenyre készül, annak egyértelmű, aki viszont szeretne jóérzéssel fürdőnacira vetkőzni nyáron,'látni akarja a f@rkát anélkül hogy lenyomná a pocakját, s nem akar szívrohamban megmurdálni 40 évesen, annak tuti dolog!
Jah, nem egy bárátom van, aki nem egy éve kezdte, hanem évek óta, s irigykedik, s persze biztos benne, hogy szúrom magam valamivel, hogy így nézek ki! Ne hallgassatok senkire, ott mozogjatok, s olyat, ami felvidít, amit szívesen csináltok, úgysem az izmaitokért fognak szeretni, hanem a belsőtökért!

Punktum... :-)
26.
Akatsuki
Én erre csak annyit, hogy MMA-zom, és szerintem a verekedés része a játéknak, aranyos, meg minden, de ezzel nem megyünk sokra. Viszont az erősítés részében vannak olyan gyakorlatok, amiket valóban használunk mi is. Szerintem meg ez arra jó, hogy otthon is mozogjunk, és szerintem erre találták ki a készítők, nem arra, hogy játszunk vele egy hetet, aztán irány a profi liga.
25.
Vamosz
Hát aki csak így hajlandó mozogni az meg is érdemli. :)
24.
Raam989
"Kemény, férfias testépítés, kegyetlen edzéssorozatok"
Mégis egy csaj van az első képeken... :D
23.
Raam989
#22: Ez nekem csak jó. Majd eccer, ha lesz egy lányom, legalább egy pislogással le tudom majd teríteni az unszimpatikus udvarlóit... :D
22.
Csemegekukorica
Emberek, mi itt mind megértettük hogy ettől az ember nem fog tudni verekedni max leizzadni a szobában. De a kis gyerek aki megveszi és elkezd játszani vele, azt fogja hinni hogy EZ a sport, ettől fogja várni a csodát.
Az értelmesebb tudja hogy bizony le kell járni az edzőterembe és vért kell izzadni ahhoz hogy jól nézzél ki és tudjál verekedni, de a mai hamburger zabáló gyerekek úgy gondolom könnyen azt hihetik hogy ez a sport és ilyen a verekedés. És ez gond...
21.
Quent1n
#20: Elolvastad a cikket?

Ez a játék verekedni is meg akar tanítani mert olyan mozgásokat mutogat, de komoly visszajelzés nélkül szart sem ér a rendszer mert rossz mozdulatok rögzülnek benned. Ha mozogni akar valaki a TV előtt akkor ott a dance central, ea active stb.

Rendes tőled, hogy szerinted ez mindenkinek egyértelmű de nagyon nem az. Van aki még azt is elhiszi, hogy az igazi autóvezetés olyan mint a NFS, az igazi háború meg olyan mint a BF-ben vagy CoD-ban és azt mondja, hogy milyen élethűek...
20.
SLi
#6: Hát ember nem semmi karót nyelt arc lehetsz te. Egy játékból nem lehet megtanulni verekedni? Tényleg? Nem mondod... Most szerintem sok ember szemét felnyitottad!

Okoskodás helyett inkább örülni kéne minden ilyen dolognak. "Verekedni" nem tanít meg de ha már csak egy kis srác is kedvet kap a játéktól, és elmegy az edzőterembe már megérte. Ha meg nem is kezd el sportolni, legalább mozgott 1-2 órát még ha TV előtt is.
19.
Quent1n
#16: Kunkli vs Sapp meccs egy nagy vicc volt, Sapp már önmagában is vicc kategória manapság ha komoly küzdősportról van szó. :)

waynerooney108: Így van, és hiába használod csak mozgásra akkor is ezek a mozdulatok fognak rögzülni benned egy idő után. Kérdés, hogy a Kinectnek vajon hol vannak a határai küzdősport oktatás téren?
18.
Ghost16
Ez jó, nekem kéne ilyen, +Full xbox Kinect cucc :D
17.
waynerooney108
#16: Nem, Kunkli pénzecskével győzte le Sapp-et. És mindenki aki látta a meccset, és van 1 cseppnyi esze, az tudja.
A játékkal kapcsolatban: Izzadni biztos jó vele, de hogy bunyózni nem tanít meg, az szerintem tuti. Mert az a legrosszabb, amikor nincs aki kijavítson. Olyankor te azt hiszed hogy jó, beléd is rögzül, azt akkor már egy igazi edző se iktatja ki belőled!
16.
Sogi
kunkli is ennek a segítségével győzte le sappot, ő volt a béta teszter.
amúgy korrekt a cikk, grat :)
15.
simon 555
#6: egy szóval sem mondta senki,hogy MMA világbajnok lesz abból aki játszik ezzel:D
csak elsajátíthatóak a mozdulatok meg a beállások amik jobbak a semminél ha esetleg valaki neked megy.
14.
Quent1n
#13: Persze az alapöltet jo lenne csak pont azzal kap nagy sallert a progi, hogy nem értékel rendesen, így nehéz jól megtanulni egy mozdulatot. A pozitívum, hogy végre iesmi cucc van Kinecten innen lehet előre lépni.
13.
Daks
#9: Ne akadj ezen annyira fent, nyilván nem lesz senkiből bunyóbajnok, de egy pár, jól megismert mozdulat több a semminél.
12.
miki1105
Szerintem ez inkább edzés mellett jó, a beállásokat azért be lehet tanulni, és én is járok edzeni terembe is meg thai boxra és ottt is most a "mesterem" hogy tükör előtt is kell gyakorolni hogy lásd saját magad hibáit. Itt meg nemtudom hogy a játék mennyire jelez vissza da mondjuk ha pl. azt mondja bal kar kicsit feljebb stb stb az már segít mégha nem is sokat de segít.
11.
izomkukac
#9: túloz, szerintem ő se gondolja komolyan amit írt.
9.
Quent1n
#8: "programsorozat nem csak kondiba ráz minket, de az MMA, kickbox és Muay Thai stílusok ihlette leckék egy kis bunyós tudást is átadnak. Segítségükkel elsajátíthatjuk a helyes beállások, a hatékony védekezések, és az erős ütések, rúgások technikáját, nem fogják többet elvenni az uzsonnapénzünket, és a barátnő piperetáskája is biztonságban van, ezt jó lesz, ha megtanulja mindenki a környéken!" Még valami okos beszólás?
8.
izomkukac
#6: jó, ezt tudja mindenki, nem kell főokosnak lenni :P
6.
Quent1n
Nagyon nagy hiba volt így dicsérni a verekedés technikai részét, mert ilyen cucctól az életben nem tanulja meg senki megvédeni magát, még viccnek is rossz. Ahhoz az edzésen kapni kell pár pofont meg rúgást, kell egy másik személy akivel gyakorolsz. TV előtt hadonászva ez soha nem fog menni mert nincs aki beléd kényszerítse a dolgokat, hogy szép lassan ösztönössé váljanak az elhajlások blokkolások stb.

Itt lehet emberkedni aztán az életben az első pofon után meg jön a sokk. Testet építeni meg verekedni nem a TV előtt kell hanem egy edzőteremben PROFIK segítségével. Fitnessezni azt lehet EA Active-val azt jóvan.
5.
Ferry89
#2: sokat szivattak minket ezzel, aki elrontotta a számolásban kezdhettük előlről és 4-5 perc után mikor az utolsó ember rontja el, kellemetlen és felejthetetlen...
1.
Ferry89
"aminek nem tudjuk a nevét, de az a lényege, hogy terpeszbe kell ugrani, és ezzel együtt tapsolni egyet a fejünk fölött." matróz tánc:)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...