Régen minden jobb volt – legalábbis folyamatosan ezt halljuk. A filmek, a zene, az autók, még a McDonald’s is. S úgy tűnik, hogy a „régen minden jobb volt” kórus nem tudja kifelejteni a sorból a játékokat sem, hiszen amikor még minden 256, vagy inkább 16 színű volt, és az irányításhoz elég volt a iránygombokat használni, akkor bezzeg még volt kreativitás a játékokban, ma pedig már minden csak vagy túlegyszerűsített, vagy klón, vagy egyszerűen csak konzolos gagyi. Ráadásul még inkább úgy tűnik, hogy a régi időket és játékokat visszasírók között a legtöbben azok képviseltetik magukat, akik szerint a mai FPS-ek már kukába való hulladékok. Bezzeg régen!


Általában ezek az emberek az elsők a különböző fórumokon, akik a Call of Duty-játékokat szidják, mint a sátánt, aki elpusztította az FPS-műfajt. Ami ugyebár érdekes, mert ha a klasszikus FPS-ek fejlődési vonalát nézzük, gyakorlatilag a Call of Duty az egyenes leszármazott, az út következő, logikus lépése. Egyszerű, kizárólag az akcióra koncentráló egyjátékos mód, mindenféle különösebb agymunka nélkül. A különbség csak annyi, hogy a Call of Duty ezen kívül rendelkezik egy olyan többjátékos résszel is, ami akár évekre képes lekötni a rajongókat. De ez nyilvánvalóan már sok azoknak, akik legfeljebb az iránybillentyűket, a space-t és a kontrollt ismerik, míg az FPS-ek irányításában az egér, ne adj’ isten a kontroller használata már felér egy harmadfokú istenkáromlással.


A Flying Wild Hog csapata nyilvánvalóan úgy gondolta, hogy hasonló emberekből rengeteg lehet szerte a világban. Emberekből, akik még a Doom 2, a Duke Nukem 3D, esetleg a Quake 1 dobozaiból épített oltárok előtt naponta mutatnak be kecskeölős áldozatot, hátha a világ egyszer visszapörög néhány évet, s megint minden jó lesz. Éppen ezért, ez a frissen alapított, több korábbi CD Projekt RED, People Can Fly és City Interactive fejlesztőt tartalmazó stúdió úgy gondolta, ha már az idő nem akar magától visszapörögni, akkor majd ők visszapörgetik. Ennek eredményeként született meg jelen cikkünk alanya, az új cég első projektje, a Hard Reset.


A játék látszólag bepipál minden kockát, ami egy „klasszikus” FPS után vágyakozó listáján csak szerepelhet. Kizárólag PC-re jelent meg. Nincs benne multiplayer. Nincs benne történet. Az alapszituáció szerint van az utolsó emberi város, ami a Bezoar néven fut, s ezt folyamatosan robotok támadják, hogy szépen táplálkozzanak a Sanctuaryból, ami az emberi elmék digitális tárolója. Te a fantáziadús Corporation nevű vállalat keményarc rendrakóembere vagy, akinek a feladata szétrúgni a robotok fémes hátsóját. Néha a játék ugyan Max Payne-szerű képregényes átvezetőkkel próbál elmesélni valamit, ami egy süketnéma és egyben vak számára még akár történetnek is tűnhet, de ne hagyjuk magunkat átvetni. Az egésznek semmi értelme.


Ellenben a város megvalósítása fantasztikusan sikerült: az egész olyan, mintha Orwell legendás 1984 című regényét átültették volna egy cyberpunk környezetbe: a kihalt, neonfényekkel teli épületek közötti sikátorokban propaganda-plakátok határozzák meg a hangulatot, a terepek részletgazdagok, átgondoltak és remekül megvalósítottak. Ehhez valószínűleg sok köze van a játék saját engine-jének is, mely még régebbi gépeken is képes kiemelkedő beállítások mellett simán futni, ráadásul atomstabil, így fagyásnak, hibáknak, vagy hasonló kellemetlenségeknek nyomát sem fogjuk találni. Mindezt úgy, hogy a környezet sok része általában le is rombolható.


Maga a játékmenet egy érdekes jószág. Alapvetően tényleg klasszikus lövöldözésről van szó, ahol az ellenfelek általában mindenféle különösebb intelligenciát nélkülözve támadnak, s az esetek többségében a puszta mennyiségbeli fölényükkel próbálnak lenyomni, így nekünk folyamatosan mozognunk és helyezkednünk kell, miközben egy pillanatra sem engedjük el a ravaszt, majd a csata végén begyűjtjük a jól megérdemelt töltényeket és életerő-csomagokat.  Ennél azonban sokkal érdekesebb, hogy alapból csak két fegyverünk van, azonban ezeket menet közben fejlesztgetve mindkettő át tud alakulni összesen öt-öt féle más mordállyá. Ezek kombinációja pedig néha már-már félelmetesen élvezetessé tudja tenni az egyszerű robotirtást.


Az alap géppuskánk át tud majd alakulni rakétavetővé, gránátvetővé, shotgunná és egyfajta aknaszóró berendezéssé. A másik stukkerünk, ami alapvetően egy sztenderd energiaágyú, eléggé meglepő módon át tud változni aknavetővé, Quake-szerű railgunná, látványos áramcsóvát lövő zsinnyegtetővé, valamint Aliens-szerű smartgunná. Utóbbi nem csak abban menő, hogy tudja követni a kiszemelt ellenfelet, hanem abban is, hogy a falakon át képes célkövető tölteteket küldözgetni a rosszarcú robotok rossz arcába. Nem rossz mi? Habár a klasszikus FPS-ek fanatikusai ezen a ponton már valószínűleg kezdenek lemondani a reményről, túl sok ez egy régi időket idéző játékba.


Pedig a Hard Resetben még némi RPG-elem is helyet kapott, úgyhogy itt már biztosan elszállt a biztosíték. A fegyverek fejlesztéséről már beszéltem, azonban általános dolgokat is tápolhatunk magunkon, mint például az életerőnket. Mindezt a játék egy fantasztikusan egyszerű és kézreálló head-up display-szerű megoldással valósítja meg, ami azonnal aktiválódik, ahogy odalépünk egy fejlesztésre szolgáló kis konzolhoz. Komolyan, ennyire magától értetődő és jól működő rendszert én még játékban nem láttam, de sanszos, hogy ezek után majd többször fogok.


Sajnos innen azonban már megint csak rossz dolgokat tudok mondani: habár a négyféle nehézségi fokozat gyönyörűen belőtt, a játék így is legfeljebb 4 óráig fog tartani egy jártasabb játékosnak, ráadásul a nem létező történet úgy ér véget, ahogy elkezdődött: sehogy. Aztán ott van a checkpoint-rendszer, amit az esetek többségében nem sikerült megfelelően belőni – ha már annyira klasszikus FPS akart lenni a Hard Reset, miért nem lehetett egy sima „mentés” opciót adni?  Az ellenfelek tekintetében sem sikerült maradandót alkotni: habár a főellenfeleknél nagyon jól teljesítettek a fejlesztők, a sima ellenfeleknél megelégedtek a kis robot, közepes robot, nagyobb robot kategóriákkal. A félórás animációkkal működő menürendszer pedig egyszerűen idegesítő.


Szóval, mi a Hard Reset? Egy nagyszerűen kinéző, kisebb adagokban egészen élvezhető FPS, egy nagyon ügyes fejlesztési rendszerrel. Sajnos azonban a sok apró idegesítő dolgai, a multiplayer hiánya és a rövidsége miatt nem kaphat kiemelkedő pontszámot. Ha a Call of Duty-játékokat 9 pont körül szoktuk értékelni, akkor jogos, hogy ez körülbelül a felét kapja, elvégre körülbelül fele a játék. Szóval, még eléggé jószívű is voltam. S akkor ezzel visszajutottunk oda, ahol elkezdtük: régen azért volt minden jobb, mert a nosztalgia rózsaszín ködén keresztül tudjuk szemlélni. Úgy látszik, így van ez az FPS-ekkel is.