Devil May Cry HD Collection teszt

  • Írta: Daks
  • 2012. április 19.
  • devil may cry hd collection, teszt, xbox 360
Link másolása
DMC: Devil May Cry címmel Dante kalandjai idén új irányt vesznek. A Capcom a rajongókat viszont addig se hagyja magára, Shinji Mikami legendás játékának első három része a Devil May Cry HD Collection segítségével végre visszatér közénk. Méghozzá felújított külsővel!

Vérszomjas fenevadak, pokoli teremtmények. Dante pengéje csontig hatol mindnek a húsában, egyenként szeleteli fel őket, vigyorgó pofával, szájában pizzával, másik keze is foglalt, pisztolyának ravaszát szorítja vele. Anyja meghalt, a fiú addig nem nyugszik, míg el nem takarít a föld felszínéről minden démont, a bosszú keserédes, erre tette fel életét. A Playstation 2-n indult sorozat immáron többmilliós eladásokat tudhat magáénak, ki hinné, hogy több mint tíz év is eltelt már, mióta az első ellenség fejét lecsaphattuk.


Egy nő megjelenésével kezdődött minden, a 2001-es első Devil May Cry játék kezdetén Dante csendesen üldögélt irodájában, mikor berontott hozzá Trish. A motorháton érkezett ismeretlen szőkeség szíven szúrta hősünket, majd bocsánatot kért, s megsúgta a friss híreket, Mundus, az alvilág ura, Dante családjának gyilkosa hamarosan megújult erővel tér vissza. A démonvadásznak mit se kellett több, már bele is vetette magát az akcióba, lefektetve ezzel az elmúlt évek egyik legjobb hack and slash sorozatának alapjait, nem Trisht sajnos. 


A folytatás 2003-ban érkezett, a szőke szépséget egy vörös rosszkislány váltotta benne. Lucia anyja egykoron együtt harcolt Dante apjával, a közös múlt miatt nem is esik nehezére az ujja köré csavarni hősünket, mire észbe kapunk, szörnyek ezreit kaszaboltuk már le. Az események a DMC2-ben egy Arius nevű üzletember körül forognak, ki világuralmi terveinek megvalósításához egy ősi démonlordot készül éppen életre hívni, ha terve sikerül, a Földet ellepi a káosz és a félelem, meg kell állítanunk, kerüljön bármibe is.


Dante's Awakening címmel a trilógia 2005-ben teljesedett ki, maga a történet pedig az előző két résznek szolgált előzményül. A legfőbb gonosz szerepe Dante testvérére, Vergilre jutott ezúttal, kinek terve nem kisebb, mint kaput nyitni az élők és holtak világa között, elszabadítva ezzel minden mérget és gonoszságot. A kapuhoz szüksége van azonban anyjuk medáljának másik felére, Dante a nyakában hordja azt, s esze ágában sincs átadni, sokkal szívesebben ragad kardot, vérét ontva vérének. Eposzi méreteket öltő csaták, és brutális nehézségű bossharcok vártak ránk a kalandok során, most pedig mindent újra átélhetünk.


A Devil May Cry HD Collection a két első részt, és a harmadik Special Edition kiadását foglalja magában, utóbbi legnagyobb dobása, hogy a végigjátszás után Vergil szerepét is magunkra ölthetjük benne, retteghet hát Dante a bosszúnktól. A csomag nem remake, a játékok alá nem került új motor sem, a segítségével mégis megújult formában élvezhetjük a trilógia eseményeit, a grafika 16:9-es képarányt, HD felbontást, új textúrákat, és szebb színeket kapott, így illik újgenerációs konzolon megjelenni.


Az összkép meglepően jó lett. Míg a Silent Hill HD Collection sokszor rondábbra sikerült az eredetinél, addig itt panaszra tényleg nem lehet okunk, amit egy PS2-es játékból egy kis újrakódolás után ki lehet hozni, azt a Pipeworks megtette. Észak-Amerika egyik legnagyobb független játékfejlesztői csoportjának, a Foundation 9 Entertainmentnek a tagja ez a kis oregoni csapat, a nevükhöz pedig olyan címek fűződnek, mint a PSP-s Prince of Persia: Revelations, a Wii-s és PSP-s Prince of Persia: Rival Swords, vagy a már nagykonzolokra készített Deadliest Warrior, és Zumba Fitness. Kis cég, kis pénz, a Capcomnak ennyi elég is volt, boldogan bízta a srácokra a Devil May Cry felújítását, kár hogy pár dolog kimaradt a nagy kapkodásban.


A speciális effekteket és a fényeket sajnos nem sikerült modernizálni, a játék olyan elemeket használ, melyek ma már nem csak nevetségesek, de egyenesen szánalmasak is. Az ember a fogát csikorgatja, mikor ezek megjelennek a képernyőn, s nem csak játék közben látni rettenetes dolgokat, de a menüben is. Ez utóbbi maradt teljesen a régiben, 4:3-as képaránya van, ronda, pixeles és maszatos az egész, persze mit számít, ha maga a játék jó, kérdezheted tőlem, de én azt mondom, ha már belefogtak valamibe, akkor az legyen a lehetőségekhez mérten tökéletes. Törődjenek ezzel is. Ha már a videókról, a régi hangokról, és az idegesítő kamerahibákról teljes egészében képesek voltak megfeledkezni. 


A Devil May Cry még mindig a világ egyik legjobb hack and slash játéka, a humora időtlen, a brutalitása pedig csodálatos, megállás nélkül kaszaboljuk benne a szörnyeket, pihenni nem is szabad. Tíz éves cím létére jól le tudja kötni az embert, a gyűjtőknek kötelező vétel, ki pedig nem játszott vele korábban, az most bepótolhatja az elvesztegetett időket, egy valamit viszont ne felejtsen el senki. Az idők változnak, a játékot nem szabad mai szemmel nézni, a Devil May Cry nyitó trilógiája egy letűnt kor csillagaként tért vissza, nosztalgiázni akar csak, ennél többre nem is képes.

13.
13.
Jinbobo
#8: Szerintem a DMC és az Uncharted külön stílus, külön kategória. Ne hasonlítsuk össze a kettőt. Unchartedet a Tomb Raider-hez jobban lehet hasonlítani, míg a DMC-nek nem igazán van riválisa a játékvilágban!
Kár hogy nem lehet külön-külön megvenni a részeit, mert igaz mindegyik része kihagyhatatlan, én mégis csak a 3.-kal nosztalgiáznék, szerintem a trio legjobbja! Anno ps2-n végignyomtam mindegyik részét, de a 3. a legütősebb! Még a 4.rész sem lett olyan jó. Az új DMC-t pedig nagyon várom. Teljesen ésszerű lépés volt a Capcom-tól kiadni a ránc felvarrt DMC trilógiát, az új rész előtt, így most mindenkinek lehetősége van megismerni a DMC-t, aki eddig nem ismerte, az szerintem mindenképp próbálja ki! Persze tényleg ne mai szemmel nézzük a játékot.
12.
12.
rossitibi
#11: Nem jött ki.De a 3,4 van pc-re is!
11.
11.
CSAO
valaki nemtudja h ez kijött-e pc-re??
10.
10.
rossitibi
#6: Egyetértek! A 3.része 10 pontos nálam és a 4.is! Az összes hack n slash-t veri,beleértve a mai játékokat is! Én örülök hogy kijött mert az első kettőt csak emulátoron tudtam játszani,ami nem volt az igazi...Bárcsak az új is ilyen lenne...:(
9.
9.
BloodyDeath
Asszem egy ilyen collection-ra befizetek.
Kb. jó 6 éve megvan a harmadik része. Akkoriban nem voltam olyan ügyes játékos, mint manapság. Naszóval akkor kiprobáltam, de nem tetszett, mert 5x meghaltam easy-n a második pályán hehehe azóta is a polcon porosodik. De most hirtelen felindulásból belöktem a fekete ördögbe. Igaz már jó idelye kiváncsi voltam rá, mert a negyedik része nagyon tetszett.
Szóval elindult a gamma, s pik pak már az ötödik pályán vagyok normalo-n. De nagyon élvezem :) most már egyre jobban érdekel az első meg a második tésze is. Szóval meg is fogom venni a collection-t. Tök jó kis játék egyre jobban élvezem, de a favourite akkor is a God of War. XDAsszem befektetek egy ilyen collectonra.
Kb. jó 6 éve megvan a harmadik része. Akkoriban nem voltam
8.
8.
vergil
Starkiller89:
A MENÜ... nem értem a kiakadás okát. A menü miben huzza le a játékot anniyra hogy valamivel is kevesebb pontszámot érdemel? Mivel rajongója vagyok és retenetesen örülök neki hogy újgenerációs konzolon is élvezhetem a játékot semmiben nemzavar a menü miattam pixelek tömkelege is lehetene aztis le...nám:D de azt még hogy mégis hogyan tudod az uncharted bármelyik részéhez is hasonlítani nemértem.. ugyanis ez egy újra polírozott remekmű marad ... és még a ps2-es verzióju első rész is veri számomra az unchartedet...
7.
7.
Gotham123
"A Devil May Cry még mindig a világ egyik legjobb hack and slash játéka..."
Hát igen... ;)
6.
6.
keiji maeda
én simán adnék 8 pontot rá a 3. részt szerintem nagyon királyúl fel lett újítva , az egy hiába 10 éves nekem ugyanolyan nagy élmény volt megnint végigvinni , a 2. rész meg csak ott van mert az egy fos véleményem szerint az a kakuktojás a sorozatban egy fos, de már csak az első meg a harmadik rész is megérte számomra :)
5.
5.
Dogmatix
ezt is csak azok fogják/tudják értékelni akik nem PS3-mal kezdték :)
4.
4.
DON GONDOCS
jókis kozmetikázás de semmi több. Kíváncsi leszek az új DMC-re.
3.
3.
xelalex19
Már az, hogy a 3 egy csomagban van többet ér 7 pontnál és még hogy fel is van újítva.. :P Szerintem is simán 8-ast megérdemelt volna.
2.
2.
Starkiller89
Menü 4:3 maradt??????? 6-nál több pontot biztos nem...fényekkel nem tudtak mit kezdeni...áh...sok is ez a 7.7...de hát felújított gammáról van szó, nem lehet egy Uncharted 3...
1.
1.
Yanez
Szerintem egy 8-ast simán megérdemelt volna.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...