The War Z előzetes

  • Írta: zoenn
  • 2012. szeptember 3.
  • előzetes, pc, the war z
Link másolása
Már öt éve annak, hogy bekövetkezett a katasztrófa, s az emberi populáció 95 százaléka eltűnt. Ahhoz, hogy életben maradjunk, élelemre és fegyverre van szükség, miközben a maradék túlélőkkel össze kell fognunk. A The War Z egy hamisítatlan zombis MMO, ahol a realizmus mindenek felett áll.

A vánszorgó, hörgő és agyvelőre éhes holtakat nem hagyják nyugodni a játékipar döntéshozói. A zombis címek a reneszánszukat élik, egyre másra érkeznek az új, sandbox élménnyel kecsegető trónkövetelők, miközben a szerencsétlen flótás kapkodja a fejét. Dead Island, Survarium, DayZ, State of Decay – hova lehet ezt még fokozni? A 2011-ben alakult Hammerpoint Interactive szerint nincs felhígulva a mezőny, s látva az ArmA 2 DayZ modjának sikerét, egy MMO keretein belül képzelik el az apokalipszis utáni állapotokat. A nyílt világú címek között ez lesz az első zombis túlélő-MMO, így megkülönböztetett figyelemmel tekintünk rá. A The War Z ahelyett, hogy beállna a sorba, rögtön a feje tetejére állítja a zsánert: a produktum ötvözi a single játékok ismérveit a sokrésztvevős online címekkel, így azok is bepróbálkozhatnak vele, akik magányos farkasnak vallják magukat. Ássunk egy kicsi mélyebbre!


A játék technikailag nem követi a röghöz kötött MMORPG ismérveket, nem ragaszkodik túlzottan a szerepjátékos elemekhez. Nincsenek karakterosztályok és szintezés, nem kell bonyolult statisztikákkal szöszmötölni. Ugyan a játékosok tapasztalatot szerezhetnek, mely arra jó, hogy újabb túlélési praktikákat sajátítsanak el. A képességfa egyszerű és átlátható: helye van a lövöldözéssel kapcsolatos skilleknek, valamint a túlélési és orvosi sajátosságoknak. Az életben maradás ösztöne sokkalta egyszerűbb annál, mintsem egy tucat-RPG-be lehessen önteni. A realizmust szem előtt tartva számolni kell az élet legalapvetőbb szükségleteivel: azaz innunk és ennünk kell, valamint pihennünk, hogy állóképességünk regenerálódjon. Sebeinket be kell kötözni, a zombiharapás nem jelenti egyből a játék végét: gyógyszeres kezeléssel megfékezhető a vírus továbbterjedése. Természetesen a túlélés leghasznosabb eszközei a fegyverek.


A legalaposabb játékosok nemcsak alapvető tárgyakat találhatnak, hanem sok más olyat is, ami megkönnyíti a boldogulásukat, hiszen a ritka és értékes tárgyak igazi presztízsértékkel bírnak. Az NPC-k által hátrahagyott naplóbejegyzésekből fényt deríthetünk a világ múltjára és hasznos információkat szerezhetünk hátrahagyott ellátás felől. Ha nem kenyerünk a békés felfedezés, megvan rá a mód, hogy legyilkoljuk a többi játékost és magunkévá tegyük azok cuccait. De nem csak agresszív kapcsolatokat ápolhatunk a többiekkel: kereskedhetünk a sorstársainkkal, sőt mi magunk is adhatunk küldetéseket, amiket mások teljesíthetnek némi pénz vagy értékes tárgy fejében. Némi anyagi ellenszolgáltatásért segítségül hívhatjuk a többi túlélőt is egy-egy kényes misszióban. 


Biztonságosnak mondott települések szétszórva találhatóak a világban, az ottani boltokban bevásárolhatunk az ingame aranyainkat felhasználva. Valódi gazdaság működik a The War Z-ben: a vírus megfékezéséhez szükséges vakcina alapanyagait mi magunk is előállíthatjuk. Egy közelmúltban történt őssejt-kutatás segítségével erre lehetőség nyílt, ám csupán különleges és ritka mutáns zombikból nyerhető elég őssejt. Ezek a rémségek általában éjszaka bóklásznak, s igen nehéz rájuk találni. Azzal is elüthetjük az időnket, hogy ilyen példányokra vadászunk, de számoljunk azzal, hogy gyakran merészkednek olyan területekre, ahol hemzsegnek a mezei élőholtak. Ám, ha találunk partnereket, nincs előttünk akadály. 


Számos alkalommal futunk össze más játékosokkal, a szervereken akár 70-250 fő is bóklászhat, mégsem tapossuk majd egymás sarkát, mivel a bejárható terület csaknem 400 négyzetmérföld. Tucatnyi nagyváros és kisebb falu tarkítja a játékteret. A The War Z megjelenésekor a Colorado területhez férhetünk hozzá, ám később bővül a repertoár New Yorkkal, Los Angelesszel és Párizzsal – minden attól függ, hogy mennyire kattannak rá a játékosok, a határ maga az egész Föld! A sűrű erdőkkel és hatalmas hegyekkel tarkított Colorado is remek helyszínnek ígérkezik, s később bármikor válthatunk az új területekre és vissza. Minden eltérő játékvilágban olyan tárgyakat szerezhetünk, amiket sehol máshol nem, mindezek mellé társulnak az egyedi missziók is. Az egyik legérdekesebb jellemzője e területeknek az úgynevezett memóriák, vagy echók - ahogy a fejlesztők hivatkoznak rájuk. Ezeket a naplókat olyan emberek hagytak hátra, akik már meghaltak, ám a játékosok képesek lesznek újraélni ezeket a jeleneteket társaikkal szövetkezve. 


Bármilyen óvatosan is járjuk a vidéket, gyakorta összefutunk majd vérszomjas élőholtakkal. Annak ellenére, hogy megfelelnek a szokásos rigmusoknak – lassan poroszkálnak, nem másznak létrára, és nem ismerik a kilincs fogalmát – még mindig kellően veszélyes jószágok. Találkozunk magányos példányokkal, de az is előfordul, hogy jelentős túlerőt képviselnek. A jól megválasztott stratégia elsődleges fontosságú: lőfegyverek zaját érzékelik és keresik a hang forrását (szia, The Walking Dead), de létezik egy zombi-spray nevezetű alkalmatosság, amely elfedi az ízletes testszagunkat és helyette rothadó hús illatával von be. Hmm… néhány olcsó dezodornál még lehet, hogy ez is jobb.


A játék során választhatunk, hogy belső vagy külső nézetben szeretnénk-e nyomulni. A lövöldözés értelemszerűen FPS-szemszögből könnyebb, ám a felfedezéshez és a közelharchoz a harmadik személyű nézőpontot ajánlják. Kétféle nehézségi szint áll rendelkezésünkre: a normál és a harcore mód. Előbbinél, ha meghalunk, egy rövid ideig megmarad a felszerelésünk, míg az igazi keményarcok számára az utóbbi nehézséget ajánljuk. Ha fűbe harapunk, mindenünk elveszik: a nehezen összekuporgatott cuccaink és a tapasztalati pontjaink is. Mindegy, milyen képességeid vannak, a készítők szerint mindenki remekül fog szórakozni. 


S akkor jöjjenek a piszkos anyagiak: szerencsére a cím nem free-to-play lesz, mert így a fizetős játékosokkal felborulna a kényes egyensúly: minden burzsuj a szegényekre támadna, pont, mint a való világban. Ugyanakkor nincs előfizetési díj sem – a The War Z-t egyszer megveszed és minden tartalmi frissítést később ingyen megkapsz. Találunk ugyan olyan ingame boltot, ahol valódi pénzért vásárolhatunk, de ez csak a kényelmet szolgálja. Tisztességtelen előnyt nem szerezhetnek mások, elvégre jobb fegyvert nem vehetnek, csupán élelmiszert és elsősegélycsomagokat. Olyan tételeket sem találunk a boltokban, amiket ne tudnánk megszerezni ingyen a játék világában. Azt hiszem ez egy fair és követendő megoldás (látszik, hogy nem azok adják ki). 


Dacára annak, hogy a mezőny enyhén szólva is telített, hisszük azt, hogy találunk köztük emlékezetes alkotást. 10 franciakrémes után a 11. maga a rémálom. A The War Z fejlesztői előtt nehéz munka áll, ám tükörsimára polírozott játékmenettel, minden zavaró tényező nélkül sikere vihetik azt, amit elterveztek. Mára minden médiumból meredeznek felénk az oszladozó tetemek, tegyük félre az előítéleteket és fogadjuk be az unalomig ismert koncepciót. A zárt bétateszt a nyár folyamán kezdetét vette, s ha minden jól halad, akkor még idén ősszel kezünkbe kaphatjuk a világ első zombis MMO-ját.

Kapcsolódó cikk

32.
32.
isaac024
Aki megveszi irjon nekem emailt :DDDDD köszöntem
31.
31.
Genezis
Ha kitárgyaltuk a zombi lét témáját vki meg tudná mondai h hogyan játszhatok a Bétával? oké regisztrálni kell figyelni a fórumot és jelentkezni rá de még mindíg nem kaptam ilyet szóval?! :D
30.
30.
exonic
Nos, nemtudom ki olvasta a World War Z című könyvet, minden zombi rajongónak ajánlom, nekem nagyon tetszett, egy igazi zombiháborúról szól, ahol utólag emberek beszámolóit írja le, de piszok realisztikusan , és valószínűleg (ha már csak a címet nézzük) ez a játék is ebből merített... És az hogy milyenek is a zombik, felesleges találgatni, maga a zombi is csak fikció, olyan, amilyennek elképzeled.
29.
29.
Thane
Érdekes, érdekel, ha ilyen jókat írnak róla, mint itt GK-n akkor lehet meg is veszem.
25.
25.
shooter1234
#24: És a végén napalmot dobnak a tetemekre hogy végleg megsemmisítsék a vírust.
24.
24.
l.rics16
ebben a korban már alapra nincs értelme a zombiknak amien technológia van a hadsereg simán szétszedné a zombikat végigurulnak egy tankal amire rá van dobva egy szelet sonka minden zombi oda szalad azt azok meg csak átgázolnak rajtuk
23.
23.
hunlord
#16: remélem az olyanok, akik így játszanak hamar rá kell majd jöjjenek, hogy esélyük sincs és az elsők között hullanak el :D
21.
21.
goblinfing
Eléggé DayZ beütése van.
18.
18.
Dreadlox
#17: Hát ez is egyfajta meglátás, ugyanis a régi filmekben is mindig kocsonyásak voltak a zombik, de azért hozzátenném hogy ha ki is száradnának attól még tudnának mozogni, hiszen a Sötétség Seregében csontvázak voltak meg egy csomó játékban is, és nem volt se inszalagjuk se porckorongjuk mégis mentek igaz lassan, és a zombiknál is ezt tudom elképzelni, ha pl az agy zártan van akkor kiszáradás nem fenyegeti csak elkocsonyásodás, a többi meg jelentéktelen szerv, talán még gyorsabbak is hogy elhagyják a fölösleges szerveket:D de ez csak az én teóriám.
17.
17.
herrluciff
Szerintem alapvetően rosszul fogják fel sokan ezt a zombi vírusos effektust. Tény rohadnak de konkrétan nem tudjuk milyen hatást vált ki a zombikban maga vírus, pl a szövetekben. (persze filmtől, játéktól függően ez változik) Mindenesetre logikus, hogy az agy nagy részét megöli egyszerű ösztön lényeké válnak kevés ingerrel rendelkezve (éhség, szociális társulás fajtársakkal, stb.) Tény és szinte minden zombis filmben játékban, érzékelhető, hogy sokkal könnyebben szét szakadnak (vágás, lövés, ütés hatására) ellentétben az élőszövettel. Ergo nem kiszáradnak, sőt sokszor lehet látni, hogy valami féle nyál csorog a szájukból, a vérük túlont túl nyálkás lesz. Persze ez is csak egy fikció, (akár csak maga a zombi univerzum) ergo táplálkozás esetén termelődik valami vér pótló. Ha ezt a gondolat menetet tovább akarjuk futtatni oda lyukadunk ki, hogy a vírus pusztítás helyet segíti a gazda szervezetet, akkor mért ne tudna mutálódni és fent tartani azt. A lassú mozgásról meg csak annyit, hogy egyfajta "energia takarékoskodás", amíg nincs táplálék az-az ember, vagy állat a közelben addig fölöslegesen nem fognak futkározni. Viszont amint közelebb ér a préda vagy észlelő határon belül van akkor lefutják, legalább is próbálják. A fáklya megoldás hosszú távon a rdr undead nigthmare-be se volt megoldás. :P :D És ha mindazt amit leírtam alapul vesszük, fájdalom nem létezik többé lehet sikerül begyújtanod 200 zombit egy fáklyával, sőt lehet még meg is döglenek de nem valószínű, hogy meg állnak ugyan úgy követni fognak mind a 200-an lángolva. :DDD (nem végeztem zombi szakon az egyetemen, de azért realizálom és szeretem a témát) :D
15.
15.
Cuppak
Ehh, hát ez videóról nagyon *** szarnak néz ki
13.
13.
hunlord
#9: Lassú zombiknál a túlerő és a tömeg a veszélyforrás, ha ott gyújtogatsz, könnyen tűzgyűrűben találhatod magad, meg még több élőhalottal körbevéve. Az "éhenhaló zombik" része jogos, de gondolom ott is van egy fokozatosság, hogy nem egyszerre lettek a zombik, hanem folyamatosan haltak az emberkék. Akkor jó egy ilyen témakör, ha tényleg igyekeznek a realitás talaján maradni, a fikció meg csak maga a vírus létezése lenne.
Egyébként egy picit FPS fele húz a játék a videó alapján, attól pedig nem lesz egy játék túlélő, hogy kevesebb lőszert kapsz. Egyébként maga a videó tetszett, ilyen kis kutatós/felderítős, lopakodós rész, tetszett.
9.
9.
Twilord
#8 : Föl lehet őket gyújtani, azzal nincs baj, de ezt inkább csak nagyobb csoportok ellen használnám, egyébként előbb-utóbb elfogy a gyufa, az öngyújtó és nem olyan sok ember tud kovakővel tüzet gyújtani. Ráadásul a zombik szerintem mennének a fényre mint a legyek, tehát ha bepörkölsz 100-200 zombinak, akkor jön 1000-2000 zombi pluszba, így nem a legjobb ötlet.
A szétrohadás nem rossz, előbb utóbb szét esnek, mert úgy két hét alatt kiszárad a test, aztán max 1-2 hónapig tudnak mozogni, akkor is már csontszárazon, de ezt a két hónapot is túl kell élni, mert ha nem vigyázol besz*ptad elkaptak.
7.
7.
Tyrker
Nagyon tetszik ennyi alapján, de kicsit féltem az anyagot; nemrég alakult fejlesztőgárda, a játék pedig igen komplexnek tűnik... csak nehogy egy bughalmaz legyen belőle....
Amúgy nagyon várós
6.
6.
giga321
Akkor ez olyan mint a gw2 hogy egyszer megveszem aztán utána fasza minden. Gondolkodok rajta hogy megvegyem majd attól függ mennyire lesz jó mert ez elég egyedi zombis mmo val még nem találkoztam. Érdekes és jó cikk majd videót nézek róla.
5.
5.
mnmn1
Hurrá The Walking Dead!!! Jól hangzik nagyon remélem elfut majd a gyengécske laptopomon!
4.
4.
MrZombieEater
Senki nem mondta, hogy nem lehet felgyújtani őket. De az se olyan egyszerű. Ha sokan vannak akkor b*aszhatod a fáklyádat.
Elvileg egyébként előbb-utóbb teljesen elrohadnak, legalábbis a Walking Dead-ben kiemelték, hogy egyre rohadtabban néznek ki, ahogy halad a sorozat. Csak sok az ember, és ezért mindig van új zombi. De nyilván alapvetően semmi valóságalapja nincs a zombis dolgoknak, viszont ettől még remek filmeket/sorozatokat/játékokat lehet belőlük csinálni.
2.
2.
shooter1234
Ez faszán hangzik, én tutira kipróbálom. De lehet legtöbbet FPS nézetbe fogom tolni hogy jobban beleéljem magamat, bár ez attól függ hogy melyik lesz jobban kidolgozva.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...