Jövőbe tekintő sorozat 32. rész: Androidos játékkonzolok

  • Írta: Daks
  • 2013. június 27.
  • android, gamepop, gamestick, mojo, ouya, shield
8,5 millió dollár. Ennyit dobtunk össze a Kickstarteren azért, hogy megszülethessen a világ első androidos játékkonzolja. Az Ouya mérföldkő a történelemben, rekordokat döntött meg, majd bukott el. Lássuk őt, s a követőit.

Egy normális társaságban a játékkonzol szót említve azonnal a Playstation és az Xbox jön elő. Beszélgettek a jelenlegi generációk harcáról, és arról, hogy mit tudnak majd az ősszel megjelenő utódok, később felmerül a PC, mint nagy öreg játékeszköz, majd a Wii, a Wii U, a különböző handheld gépek sora, végül pedig valaki bedobja a mobiltelefont. Az eszközt, amiből mindenkinek ott lapul egy a zsebében, és ami teljesítményével, felhozatalával, sokszínűségével régóta kiérdemelte már a játékkonzol szót. De mi újság a tévére köthető androidos gépekkel? Őket még csak most kezdjük megismerni.


Évek óta fejlesztik, s most végre itt van. Június utolsó szerdáján hivatalosan is megjelent az Ouya (Újá), a Kickstarter pályafutásának második legnagyobb projektje, mely új korszakot nyitott a játékok történelmében. De mi is ez tulajdonképpen? Képzelj el egy aprócska, alig 7.5 centiméteres oldalakból álló kockát, melyet rákötve a tévére, nagyképernyőn élvezheted imádott mobilos játékaidat. Nem kell érintőképernyővel bajlódni, és nincs lemerülő akkumulátor se, kezedbe veszed a kontrollert, s olyan élményt kapsz, mintha igazi nagykonzollal játszanál. Csakhogy ez a gép nem kerül többe 99 dollárnál, a programok ára pedig 300 és 1000 forint között mozog, az egész a töredéke annak, amit eddig játékra költöttél.


Mindezért persze nem kapsz Gears of War és Last of Us szintű játékélményt, de nem is kerested soha. Casual gamer vagy. Nyomsz pár kört a kedvenc autós címeddel, vagy lövöldözöl egy jót valami oldalnézetes akciójátékkal, aztán anyukád ül a tévé elé, s már indul is a kővarázsló, vagy a fekete macska. Szeretitek megfogni a játékokat az egyszerűbb végüknél, gyors kikapcsolódásra vágytok, olcsón, az Ouya pont nektek készült.


Az Ouya külsőleg és belsőleg egyaránt lenyűgöző. A gyönyörű szürke falak mögött egy nVidia Tegra 3-as (T33-P-A3) chip rejtőzik, a gépet egy 1.7 Ghz-en futó ARM Cortex-A9 MPCore processzor hajtja, míg a memóriáról 1GB DDR3-1600 SDRAM gondoskodik. Van USB, micro USB, HDMI, és 10/100-as Ethernet csatlakozója, a játékokat egy csomaghoz mellékelt vezeték nélküli kontrollerrel lehet mozgásra bírni, bekapcsolás után pedig egy Android 4.1 Jellybean alapokon nyugvó operációs rendszer köszön be, saját szoftverbolttal. Játék csak úgy kerülhet fel a store-ba, ha teljes Ouya támogatást élvez, közel 200 ilyen már meg is jelent a premier napjára, illetve külön kikötés, hogy legyen ingyenes demója is, a készítők látatlanban pénzt semmiért se kérnek.


A gép június 26-án jelent meg, az első szállítmányt pedig alig egy délután alatt el is kapkodták. Darabszámot egyelőre nem tudunk, de az biztos, hogy az Amazon, a Target, a Best Buy és a GameStop se tud már többet adni belőle, a készítők pedig még aznap összevesztek a DHL-lel is, akik nem tudták kiszállítani az összes előrendelt darabot időben, vannak dolgok, amibe még a legnagyobbak bicskája is beletörik. Az eladásokat tekintve hatalmas siker tehát a konzol, a YouTube-ra tegnap fel is került néhány videó arról, hogy milyen működés közben, a kritikusok viszont már nem voltak ennyire elájulva a dologtól, az első értékelések rendszerint közepes, mérsékelten jó pontszámokkal illették. Túl nagyok voltak az elvárások, mindenki a megváltót várta az Ouyától, a 99 dolláros vételár viszont csak egy kényelmetlen kontrollerre, és egy hosszútávon nem túl erős hardverre volt elég. Még ha az ötletet és a szolgáltatást amúgy mindenki dicsérte is.


A gép Android alapokon nyugszik, így játékon túl használható ezer dologra még. A Windows 8 csempékre hasonlító menüből érhető el a beépített böngésző, melyben az egérmutatót a kontroller touchpadjával tudjuk irányítani, lehet rádiót hallgatni, tölthetünk le rá NES és SNES emulátorokat, illetve tudjuk médialejátszóként is használni, viszi az 1080p-s filmeket, mint a kisangyal. A felhasználók első visszajelzése szerint megérte várni a gépre, még akkor is, ha nem robbant akkorát, mint azt korábban hittük, egy 50-essel kellett volna csak drágábbnak lennie, hogy egy minden tekintetben minőségi, erős, jó gépet kapjunk. Az eBayen valószínűleg hamar fel fognak tűnni az első alig használt példányok, akkor pedig mi is rendelünk egyet, hogy részletesen bemutassuk itt, a Gamekapcson.


A projekt körül kialakult őrületet több gyártó is elkezdte meglovagolni, így a gép nem marad sokáig konkurens nélkül. Az egyik ígéretes darab az idén karácsonykor debütáló Gamepop lesz, melynek készítői a klasszikus üzleti modell helyet egy előfizetéses rendszert dolgoztak ki. A 129 dolláros gépet és a hozzá mellékelt kontrollert az előrendelők ingyen kapják, illetve jár a csomaghoz egy 200 dollár értékű letölthető játékkollekció is, cserébe pedig csak vállalnunk kell, hogy a bankkártyánkról a következő 1 év során minden hónapban le tudják emelni a 7 dolláros alapdíjat, igazán nem nagy költség ez, még nekünk, kelet-európaiaknak se. A gépet amúgy szállítják Magyarországra is, 20 dolláros postaköltséget felszámolva a távolság miatt, ha idő előtt lemondanánk az előfizetést, akkor 25 dollár díjat kell fizetnünk, illetve visszaküldeni a gépet működőképes állapotban, ha ez utóbbi elmarad, akkor további 100 dollárt vonnak le, nekik se volt ingyen ez az egész.


A Gamestick nem utazik a bankkártyád fedezetére, s árban is durván alálicitál mindenkinek. Az USB stickre hasonlító konzol 79 dollárba fog majd csak kerülni, a kontrollere a Wii designját idézi, maga a hardver pedig gyengébb lesz mindenkinél, a gépet egy ARM Cortex A9 processzor hajtja majd, MALI 400-as GPU-val (bármi is legyen az), 1GB DDR3 memóriával, és egyénileg átalakított, 4.2-es Androiddal. A megjelenése idén augusztusban várható, akinek pedig ez se tetszik, az gyűjthet a MadCatz gépére, a jelenleg Project MOJO néven futó konzolra, mely egy drágább, ám nem titkoltan magasabb kategóriát fog képviselni, billentyűzet-, és egértámogatással megtoldva.


Míg az imént felsorolt gépeket tévére lehet majd kötni, és saját kontroller jár hozzájuk, addig a Shield egy Android alapú hordozható játékgép lesz. Az NVidia által készített kiskonzol úgy fog kinézni, mintha egy ronda kontrollerre ráerősítettek volna egy Nintendo DS-t, a hardver lelke egy Tegra 4-es GPU lesz, kerül majd a gépre HULU filmkölcsönző, és az androidos játékok mellett tudunk majd válogatott PC-s címeket is nyomni, az ára lesz csak durva. A hardvergyártó 299 dollárt kér majd érte, Európába pedig hivatalosan nem is szállítja, kénytelenek leszünk tehát ismerősön keresztül megvenni, vagy levadászni a netről. Megjelenés július végén, közel a céldátum, kíváncsian várjuk az eredményt.


Izgalmas időket élünk. A mobilok kinyírták a handheld konzolokat, a PSP és a Vita halott, az Android most pedig a nappalit vette célba, játék, filmnézés, internet, mindent megkapunk egyheti ebédpénzért cserébe. Azt hiszem, hogy az Xbox One és a Playstation 4 sikeréért nem kell majd aggódni, az igényes játékosok számára nem kérdés, hogy egy igazi konzolra kell gyűjteni, a casual vásárlók viszont hamar elfordulhatnak majd a Wii-től és a Wii U-tól. Olcsón kapnak nagyképernyős játékélményt, tele olyan címmel, melyet nekik terveztek, Miyamoto álmatlan éjszakák elé nézhet, a Nintendóra minden korábbinál nehezebb napok jönnek.

Kapcsolódó cikkek

52.
donkutyafasz
Egyik se fog befutni, és tudjátok miért nem? Mert senki se szeretne mobiljátékok miatt egy konzolt venni.
51.
Naridar
#48: Anno a DS-re is azt mondták hogy bukott ügy, reménytelen eset. Végeredményben ~154 millió ment el belőle (9 év alatt, a PS2-nek 155 millióhoz 13 év kellett), és közel 1 milliárd (!!!!) szoftvereladással. Ráadásul azt is meg merem kockáztatni, hogy a legtöbb játékmegjelenést a DS ért meg, ~3500-t ha nagyjából figyelembe vesszük a csak japánban megjelenteket (release log-on ~6000 van Dsiware címek nélkül, de ebből még lejön ami több régióban jelent meg). A 3DS meg jelenleg 31 milliónál tart 2 év után... szóval "kinyírt handheld-ipar"... persze.
50.
mestermagyar
A probléma az, hogy egy részben a "nagy" konzolok által, részben egymás konkurenciája miatt nem fogja minden/semmelyik ilyen konzol sem sikerre vinni. Mert külön-külön mindegyik (vagy egy tucat) más kontrollert használ, és exluzív címeket akar. Közös megegyezés alapon PC-szerüen kéne a kompatibilitást megoldani, hogy a kontroller helyett a hardverben, vagy funkcionalitásban különbözzön csak.
49.
Gamelord
Ezt még hozzá tenném.
Találni 2008 előtti cikkeket is, amik a handheld haldoklásáról írnak :D, azóta több mint 5 év telt el.
48.
Gamelord
A 3ds még mindig a top-on van eladásokban, pedig sok-sok éve "haldoklik" a handheld piac. Valószínűleg 5 év múlva is ugyanez lesz a téma.
47.
tabu3x
egyik sem lesz nagy siker, mert gombamód szaporodnak, egyszerűen sok lesz az androidos konzolból. össze lehet legózni katalógusból, oszt a kínai bérgyártó már gyártja is.
egy ilyen konzolt a casual rétegnek szánnak, az meg nem vesz konzolt. max nintendót, mert azzal legalább lehet hadonászni is.
kisgyereknek sem ideális, és nem is vágynak rá. bőven elég nekik apu/anyu telefonján angry birds-özni, mert a telefont tapizva sokkal érthetőbb az irányítás nekik, mint egy "távirányító" gombjait érzésre nyomkodva felfogni az összefüggést a tv-én látható események és a nyomkodás között.
egyébként is, médiára pedig minek? mindenkinek van telója, tabletje, rádugja a tv-re és kész...
az okos tv-ékről pedig ne is beszéljünk. eszköz sem kell, és mindent elérünk a tv-ről. egyes gyártóknál játszani is lehet, pl. a Gaikai az újabb LG készülékekről elérhető.
46.
Csoola
#44: mégis ki venne használt játékot, ha újan is max. 1000 forint?
44.
dkjq
megölöd a kiadókat, használt játékokat veszel. :)
ja itt olyan nincs? :D
43.
Folti1985
1 valamit sose fogok megérteni: 8,5 millio dollárt dobtak össze az emberek hogy utána 100 dollárért vegyenek valamit amivel aztán 10 dollárért/játék játszhassanak. Ez a világ egyre szarabb!
42.
Danikika94
#39: Csakhogy az androidot játszi könnyedséggel lehet feltörni...nem is beszélve a rengetek hibákról a kiskapukból a ronda kinézetéről és hogy mennyire csúnyán hányja veti a telefon hardverét...csúnyán meglehet fagyasztani azzal hogy csak rábsszák a telefonra a cuccost és szinte nulla optimalizálás...Makón a Telekom üzletében lévő S4-et csontra lefagyaztottam...és s3-at is ami nem üzletben volt....erről ennyit..Android egy rakás szerencsétlenség...kommerz rendszer..sok értelme nincs..-.-"
41.
Cell4
#40: "az elmúlt 2 évben hány percet szánt a haldokló handheld-jére..."

Az E3-on!! (Sry, lemaradt + az itt-ott lévö helyesírási hibákért is sorry, már fáradt vagyok.)
40.
Cell4
Ennek az Ouya-nak és társainak akkor látnám komolyabb értelmét, ha nem csak a telefonos játékok lesznek rá, hanem teszem azt egy-két komolyabb blockbuster cím is kap valami erre szakosodott verziót. Ennek a gépnem elvégre van fix irányítója, miért venném meg, ha ezeket a játékokat út közben is tudom tolni? Inkább akkor ruháznék be rá, ha kihasználnák, hogy ennek egyedi kontrollere van és a kisebb fejlesztések mellett több blockbuster cím is kapna Ouya-s változatot, persze nem ilyen felül-oldalnézetes módban, az már kicsit számomra szokatlan.
Tudom, ez elég "álmodj királylány" szerü dolog.

A handheld piac kinyírásában én azért kicsit kételkedek.
Jó, Vita, PSP...én szerintem ezt egy valami, vagyis valaki(k) nyírta ki, az pedig a Sony. Nekem PSP-m nem igazán volt, de a Vita itt van megjelenés óta és komolyan, ellepi a por. Semmi értelmes megjelenés nincs rá, legutóbb volt májusban a Spul Sacrifice, a következö szeptemberben jön (Killzone). Addig frizbizzek vele vagy mi a retek?
Az meg csak slussz poén, hogy a Sony az E3-on lószerszámot sem jelentett be rá, lényegében ök is belátták, hogy bukta az egész. És akkor még a túlárazott memóriakártyákról nem is írtam. Az iOS/Android piac ezt a folyamatot csak felgyorsította, de szerintem a Vita bukásának a fö okozója maga a Sony hozzáállása. Aki nem hiszi el, nézze meg, az elmúlt 2 évben hány percet szánt a haldokló handheld-jére...
Ha jól tudom, a 3DS-t is megdobálta egy-két almával a droid, de nagyságrendekkel jobban teljesít, mint a Vita. Pedig ö jobban ki van téve ennek a veszélynek, elvégre a kettö közül szerintem a Vita a hardcore-osabb.

És valamiért ezért jövendölök buktár a Shield-nek is. Tettszett, mikor bemutatták, legalább lesz mire majd elcserélni a Vita-t, de aztán mikor megláttam az árát, meg hogy kvázi ez is csak Android-os cuccokat tol...
Mindegy, ettöl függetlenül hajrá, de így köszönöm, de nem.
Az Ouya pedig majd akkor, ha teljesülnek a fent megnevezett elvárások, akkor boldogan beruházok egyre.
39.
koltaia30
3 FÕ OKA VAN AZ ANDROID DOMINÁCIÓJÁNAK
-KÖTETLENSÉG:úgy lophatsz le játék szoftvert, filmet, zenét ahogy tetszik
-KOMPATIBILITÁS: az android op. rendszer a pdf a powerpointg szinte mindent lejátszik
-SZABAD FEJLESZTÉS:szoftver fejlesztõk próbléma nélkül rakhatják fel szoftverjeiket
38.
aordog
A kedves íro utälja a Nintendo- t?
Apäm, nekem van gyerekem. ( 1 éves lesz)
A gyerekkel foglalkozni kell, séta a szabadba stb.
A Wii + a Wii U- hoz csaläd kell, ezért megértem, hogy nem jön be neked.
Egy jo tanäcs: ha írsz valamiröl, akkor az olvaso ne vegye észre, hogy valamelyik iränyba szimpatizälsz, különben a mondanivalod annyira hiteles lesz, mint az enyém!
36.
RangerFox
Na azért még nem kell temetni a heandheldeket főleg a vita miatt nem! Ezért haragszok! :) Amúgy engem nem annyira jönnek be ezek a filléres androidos konzolok....
35.
Jared
nvidia-n kívül az összeset jó dolognak tartom :)
33.
shatterhand
#28: Én azt nem értem,hogy lehet leragadni csak a mai szintnél? Hiába látványos az Uncharted, ha akkor sem viszem végig még egyszer. Ami ma sikeres és több száz órát ér az is a multi miatt van és nem a grafikája miatt. A játékélmény ami miatt szeretnek az emberek egyszerű játékokkal is játszani. Bekapcs, felhúzod magad, lapozol, leteszed. Egyszerű, gyors és kéznél van.
De ezt a hordozható verziókra értem.
Ezzel a géppel csak annyi bajom van,hogy olcsó játékokat olcsó gépen is akarok játszani. Márpedig 25-30ezret azért nem adok olyanért amit úgyis lehet okostelón játszani.
32.
Danikika94
Lehet hogy én vagyok a hülye de én ezeket a gyagyi próbálkozásokat soha nem fogom konzolnak őőő már az is nagy szó hogy leírtam ide a konzolt szal én soha nem fogom annak nézni ezeket...Ezeknek semmi értelmét nem látom...Undorító amit az android csinál hogy mindehová betúrja a mocskos zőld pofáját..:@ Hánynom kell néha tőle..nem is csoda hogy rühellem az egész rendszerét...Kár hogy a legtöbb ember nagyon el van szálva h android ffuuu meg így meg azta...de egy előnyét említsék már meg hogy mondjuk a plázamajmok mért veszik meg az SIV-et...ezek meg annyira gagyi játékok hogy komolyan elindítani sincs kedvem mert unalmasak..és androidra igen sok undorító dolgokat is csinálnak..és most ez a jó hogy azokat is egy bszott nagy TV-n is lássuk???....Felesleges pénzlopás...OUYA is egy béna próbálkozás amiért felháborító hogy egy ilyen szrért loptak 8-9 milla dolcsit? :O Ennyiért egy Hardcore konzolt lehet csinálni..-.-" Még van sok minden mi szúrja a szememet de ink nem mondok többet...
31.
Csoki80
#30: Ha jobban belegondolsz a PC sem játékra tervezték,fura dolog betűket nyomkodva játszani nem ;-)

Akik a snes-el kezdték számomra dedósok.
Különben is annak idején a Megadrive volt a menő a nintendósok száját jól elvertük.

Ennyit a retróhoz még ;-)
30.
EBR2000
Mi lesz a jövőbe? Most mindenki mondja hogy pl ő a snessel kezdte...
Mi lesz később?
-És te mivel kezdted?
-Én az OUYÁVAL!
-Én az xy-nal!
Ez nekem fura... Androidot nem játékra terveztek, ahogy a telefont se! Kinyírtátok a kézikonzol piacot! Szemét google és apple!
29.
Csoki80
Jó kis gép.
Retrózni meg jó...
Miért akar valaki retrózni ki tudja....
Én inkább ülnék pl egy cápabmw-be mint a legújabb lxusba
A játékokkal is így vagyok meg még sok milliók a földön. Nekünk ez jó.
Meg a casual is jó nincs mindig kedvem elmerülni valami komolyban, csak ugrálni akarok stb...
Múltkor egy egész éjszakát Missile Commandóztam és nem tartottam gagyinak meg dedósnak, inkább a fogamat szívtam, hogy mikor robbantanak le.... :-)
Jó pár milliót eladhatnak ebből akkor már életképes lesz
és lesznek rá kincsek is akkor tuti.
28.
Stranger
#26: Egyetértek... nem értem miért van ekkora piaca.
26.
UnfoldedBow
Olyan furcsa, hogy emberek olyan játékokkal szeretnek játszani, amilyenekkel kb 20 évvel ezelőtt játszottunk game boy-on, meg sega mega drive-on. Számomra ma már ez nem játékélmény. Nem is játszom mobilon soha, egyszerűen túl primitívnek találom ezeket a játékokat 2013-ban.
23.
DON GONDOCS
#21: Azért azt ne felejtsük el, hogy nem mindenhol ilyen drágák a nintendo játékai. Csak itthon meg bizonyos helyeken, nincs arányban az ár/érték. Ugye Activision Men in Black Alien Crisis 10e ft.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...