The Sims 4 teszt

  • Írta: barackostej
  • 2014. október 10.
  • sim, Szimulátor, the sim
Több, mint egy évtizede már, hogy útjára indult a Will Wright életszimulátora, a The Sims. A sorozat az egyik legjobb eladásokat produkáló PC-s játék, mely a kiegészítők tucatjai ellenére is meg tudott újulni a számozott epizódokban. Nézzük az sikerült-e a negyedik részben.

Sokak szemében a The Sims játékok egyszerű és bugyuta virtuális babaházak, amikben a nők és lányok kiélhetik szappanopera-rendezési vágyaikat. Persze igaz, hogy a sorozatnak mindig is volt egy gyerekes, vidám bája, de a cukormázas külső alatt egy alaposan átgondolt kemény stratégiai játék lapult. Egy hatfős család egy generáción át való sikeres menedzselése egészen komoly feladat, melybe még a Starcrafton és C&C-sorozaton nevelkedett stratégák bicskája is beletörhet. Nagy meglepetésre a játék ezen tulajdonsága még több, mint tíz évvel a korszakalkotó első rész után sem változott. A pár éve megjelent The Sims 3-ban is bőven megtalálható volt a mély stratégiázásra lehetőséget adó játékmenet, bár természetesen ezt már bőven befedte az alakalmi játékosokat bevonzó vidám külső.  A sorozat főbb, számozott tagjai mindig radikális újításokkal álltak elő, melyek változatossá tudták tenni a megszokott formulát. Lássuk, hogy  ezúttal sikerült-e csavarni egyet a jól ismert játékmeneten.

A második rész anno 3D-be öltöztette a The Sims világát, ami új utakat nyitott meg az amatőr lakberendezőt vagy istent alakító játékosok előtt. A The Sims 3 még nagyobb szabadságot adott kezünkbe, hiszen végre töltés nélkül járhattunk be egész városokat, igaz, cserébe kisebb sitcom epizódokat nézhettünk végig az első töltőképernyő alatt. Most kellene annak jönnie, hogy bemutatom mi is az új epizód nagybetűvel bereklámozható marketingújdonsága, de sajnos ezúttal ez most kimarad. Sőt, az új rész több szempontból is visszalépésnek tűnik még a második epizódhoz képest is. Ha szépen akarnám leírni, azt mondanám, hogy The Sims 4 próbál visszatérni a gyökerekhez, az első rész által felépített alapkoncepcióhoz. Azonban ne szépítsünk a dolgokon, a sorozat legújabb epizódja még alapjátékhoz képest is elég üres.

A The Sims alapjátékoknak a második rész óta mindig is volt egyfajta üresség érzetük, hiszen az előző epizód kiegészítő tengere után kevésnek tűntek a lehetőségek. Ezt azonban könnyen elfeledtette az új grafikus motor, vagy például a harmadik részben bemutatott szabadabb játékmenet. Mivel az új epizód híján van az ilyen radikális újdonságoknak az üresség ezúttal nagyon szembeötlő. Bár a karaktergenerálás kényelmesebb lett, nem lehet nem észrevenni a korlátozott lehetőségeket. Kevés a kiegészítő és csak pár tucat ruhadarabból választhatunk, így a játékban akár ismétlődésekkel is találkozhatunk. Ugyanez a helyzet a házépítéssel és a berendezkedéssel is: simjeink otthonának megalkotása minden eddiginél könnyebb és szórakoztatóbb. Azonban hiába lehet már ezúttal teljes szobákat, berendezéssel egy kattintásra felhúzni, ha lehetőségeink száma itt is nagyon véges.

A kevés tartalom az egész játékra rányomja a bélyegét: életcélok közül nagyon keveset lehet választani, így egy nagyobb család esetén az is megeshet, hogy a családtagok ugyanazokért a célokért küzdenek. Ez a játékosnak borzasztó unalmas, hiszen ugyanazokat a tulajdonságokat, képességeket és munkabeosztást kell végigzongorázniuk. A közösségi helyek száma is megcsappant, bár ez betudható annak is, hogy például a vásárlást már ezúttal a hűtőre kattintva, egyszerűsítve tehetjük meg. Ennek ellenére arra már semmilyen magyarázat nincsen, hogy ezeken a területeken miért nem lehet semmit sem csinálni. Egy bárba ellátogatva például a táncoláson és iváson kívül nemigen lehet mást tenni, így a második alkalom után ezért nem fogunk bevállalni az utazással járó töltőképernyőt.

Utazással járó töltőképernyő? Bizony, a The Sims 3 szabadon bejárható városairól ezúttal lemondhatunk, viszont cserébe egy technikailag stabilabb játékot kapunk. Ilyen gyorsan töltő The Sims játékot még nem láttam (igen, az első részt is beleértve). A játék indítása után pár másodperc alatt már foglalkozhatunk is simjeink mindennapi problémáival és már nem lehet végigjátszani egy fél Call of Duty kampányt az első töltés alatt. Emellett a játék motorja más szempontokból is optimalizáltabbá vált, hiszen teljesen eltűntek az utólag betöltő tárgyak és az apróbb szaggatások. A gépigény nagyon baráti, így többéves konfigurációkon is élvezni lehet a The Sims 4-et. A rövid töltőképek ellenére a játékot azért mégis megakasztja ez a fajta lépegetés a területek között. Visszatér az első két részre jellemző klausztrofóbiás érzés, ezzel pedig a játék veszít a szabadságából és néha bizony ellaposodik.

A sok visszafejlődés mellett azért hozott pár kellemes újítást is a negyedik rész, melyek megkönnyítik és kényelmesebbé teszik a játékmenetet. Itt van például az új kezelőfelület, mely az újkori Sim Cityből merített kicsit. Egyszerű és átlátható, bár sorozatot évek óta követő játékosokat kicsit meg fogja zavarni, hogy átkerültek a dolgok. Végre nincs miden a képernyő bal alsó sarkába zsúfolva, de mégis átlátható maradt a játék kezelése. Emellett olyan apróságok is megkönnyítik az életünket, mint hogy a hűtőben lévő dolgokat végre átláthatóan lehet menedzselni, vagy hogy a mobiltelefon könnyebben elérhető.

A The Sims 4 legnagyobb újításai a motorháztető alatt történtek. A simek viselkedése mindig is problémás volt a játékban, hiszen sokszor keserítette meg életünket az elképesztően rossz útkeresés vagy a mesterséges intelligencia. Az előző részekben mindig kikapcsoltam, hogy a simek önmaguktól cselekedjenek, mert nagy hülyeségekbe voltak képesek belekeverni magukat. Ez persze, ahhoz vezetett, hogy harcore űrstratégiákat megszégyenítő módon kellett mikromenedzselni a játékban. Ennek szerencsére vége, a készítők végre kalapáltak egyet a simek intelligenciáján, így az önálló viselkedés ezúttal tényleg segítségünkre lehet. Nem kell az egész családot szem előtt tartani folyamatosan, hiszen a mi beavatkozásunk nélkül is teszik a dolgukat. Ez nem azt jelenti, hogy a játék akár a mi beavatkozásunk nélkül is játszik önmagával, de sok terhet levesz a vállunkról.

Sikeresen megoldották, hogy a simek egyszerre végezhessenek többféle cselekvést. Bár evés közben például eddig is tudtak beszélgetni, de ezeket most már mi is könnyedén irányíthatjuk. Így alakulhatnak ki olyan helyzetek, hogy az egész család beszélget, miközben az egyik tévét néz, a másik eszik, a harmadik pedig éppen kiviszi a szemetet.  A beszélgetések is dinamikusabbak lettek, gyorsabban válthatunk témát és könnyebben megismerhetjük a partnert.

A The Sims 4 legnagyobb hibája egyértelműen annak üressége. A The Sims alapjátékokon mindig is érződött, hogy azok majd a kiegészítő csomagokká válnak teljessé, de sajnos a negyedik rész esetében a készítők ezt meg sem próbálták palástolni. A szabadon bejárható város koncepciójának sokak számára visszalépés lesz, de érthető döntés a készítők részéről. A játék cserébe technikailag stabil és baráti gépigénnyel rendelkezik. Azonban az olyan dolgok eltűnése, mint a medence építése, vagy a csecsemő generáció kihagyása egyértelműen nem a játék előnyét szolgálja. Ezek a dolgok nagy eséllyel valamelyik kiegészítő csomagban fognak visszatérni, ami azért is szomorú, mert régóta alapvető funkciókat akarnak majd extraként eladni a rajongóknak.

A The Sims negyedik része elmarad a többi számozott epizódtól, ez pedig annak tudható be, hogy pofátlan módon vágták meg azért, hogy később minél több kiegészítő érkezhessen hozzá. A játék üres és kevés tartalommal szolgál, így egyelőre nem hogy a harmadik rész, de a nemrég ingyenessé vált teljes The Sims 2 csomag is többet nyújt nála. Persze, a kezelőfelület felfrissítése és a motorháztető alatt történt változtatások egy sokkal ergonomikusabb játékot biztosítanak, de mit érünk ezzel, ha 1-2 óra után beleununk? A The Sims 4 egyelőre nem éri meg az árát, talán akkor érdemes majd beruházni rá, ha mellé adnak 1-2 kiegészítőt is.

17.
Juhász marci
A 3-at szerettem ezt nem fogom :D .
16.
fiucsavar
#1: Rendkívül jó fejek,olyan világban élünk amikor olyan játék engine-nek vannak amik képességeit lassan nehéz lesz megkülönböztetni a valóságtól,de medence nincs a sims4ben mert az "bonyolult" és technikailag nehezen lett volna megoldható. Ugyan kérlek... (ha megkapják ingyen,ha nem,ez szánalmas)
15.
fiucsavar
Ez a cikk tökéletes példája annak hogy mi a baj a mai játék-újságírással és fejlesztéssel. Miért nem meritek leírni azt hogy ez a játék egy kalap sz@r a 2-3hoz képest,amiből minden lényeges dolgot kihagytak azért hogy a leendő fiatal játékosokat jobban megnyúzzák mint egy szerencsétlen rókát a 16különbőző kiegészítővel?
14.
Yetikoma
#1: Ezt nevezik "foot in the door" tehnikának. Adnak valami kicsit ingyen és nagyobb hajlandóság ugyanabból venni pénzért is. A viszonosság kényszere és a "a kettő már nem is volt olyan sok" együtt téves észlelés áll a technika hátterében.

(Persze most mindenki írná is, hogy rá nem hatnak ezek a technikák ami lehet így is van. A számok viszont azt mutatják, hogy nagyon jól működik. ).
Nesscafenak volt egyszer egy időszaka mikor csak bedobtak minden kisérő nélkül egy két postaládába egy oylan tasakos kávét. A Nescafé jó reggelt kíván felírattal. Addig senki nem vette Mo.-n az instatnt kv-t utánna két héttel már ugrásszerűen nőtt a vásárlási kedv.

13.
névtelenség
#8: +1
Majd a 20. kiegészítő után ránézzek pár év után...

...ncore-ról.
11.
#10: Ott a ubi soft, a suttyosag non plus ultraja, vagy az activision.
Nem veletlen, hogy inkabb kickstarterezik vagy green lightol aki teheti.
9.
JimBeam
A YouTube-on megnéztem az ezzel játszunk Sims4-et és azt hiszem elég is volt.Aki fosni szeretne szülinapi kaja közben,nálam is megteheti!Nagyon unalmas és semmi változás...
8.
Raam989
"Alapvető dolgok kihagyása, hogy legyen mivel feltölteni majd a kiegészítőket"
Köszi a tesztet, ennyi infó elég is volt a játékról.
6.
PaprikaJancsi
Én nagyon szeretem a Sims játékokat, viszont ezt lehet, hogy csak egy letöltés formájában fogom kipróbálni :/
4.
DON GONDOCS
A leírtak alapján egyet előre kettőt hátra, típusú folytatással gazdagodott a sorozat.
De nézzünk csak meg jobban más játékok egyes részeit, amit itt eladnak dlc-ként az néhány kiadól teljes játékként kezelik. Példát nem mondok, elég csak ennek a játék kiadójának termékeit megnézni.
2.
csongor1996
Az a jó, amikor multitasking néven elkezd reggelizés közben fogat mosni.
1.
zsusensei
Sokmindennel egyet értek, főleg az egyenlőre üresnek hat mivel kevés benne a tartalom de ezen a szemem fönn akadt :
"Ezek a dolgok nagy eséllyel valamelyik kiegészítő csomagban fognak visszatérni, ami azért is szomorú, mert régóta alapvető funkciókat akarnak majd extraként eladni a rajongóknak."
Nos pont nemrég lett bejelentve, a kövtkező hónapba ingyenesen hozzá adják a medencéket a játékhoz.
E hónapban a szellemek kerültek be pl.
Illetve decemberben több karrier lesz elérhető.
Nem sok de legalább az látszik nem mindenért nyulnak a zsebünk mélyére. PErsze ugyanúgy lehúzós játéknak gondolom . Ám ez kellemes csalódás volt számomra.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...