A Not a Hero szépen a Dennaton Games alkotása mellé állítható, ugyanúgy 8-bites grafikával operál, hasonlóan véres, és kíméletlenül megtorolja a hibákat. Az OlliOlli-sorozatért felelős Roll7 le sem tagadhatná az ihletforrását, noha hősünket itt oldalnézetből irányítjuk és nem madártávlatból. Az összehasonlítás ellenére a Not a Hero egészen egyedi hangulattal bír, és nem hiányoznak belőle az elborult poénok sem. Felesleges ugyanakkor tagadnom: türelem és kiváló reflexek nélkül egy-két óra után olyan komoly kihívással találkozol a játékban, amitől még a legnyugodtabb játékosokból is előtörhet a fékevesztett vadállat.
A történet nem egy nagy durranás, ebben a tekintetben a cím elvérzik a Hotline Miami mellett. Városkánk polgármestere, az idióta nevű Bunny Lord éppen a választásokra készül. Mindössze 22 napja maradt arra, hogy ellenlábasait likvidálva megszerezze a hatalmat a településen. Persze a látszatra adó politikus sosem mocskolná be a kezét, így minket bíz meg a piszkos munkával. Minden pálya egy nap történéseit meséli el, így 21 darab, fokozatosan nehezedő szinten kell elpusztítani mindenkit, aki mozog. A Roll7 írói mindent megtettek azért, hogy a sekélyes alaphelyzetből kihozzák a maximumot, az átvezetők nem kevés derűs pillanattal kecsegtetnek, remekül megágyazva a könnyed és morbid hangulatnak.
A Not a Hero játékmenete persze az akcióról szól. Minden pálya elején választhatunk egy hőst a folyamatosan gyarapodó felhozatalból, és bár mindegyikük egyedi kunsztokat tud, a lövöldözés alapnak számít. Amire szükség is van, hiszen szinte mindig elhúzódó tűzpárbajoknak nézünk elébe. Sűrűn nyomkodjuk majd a becsúszás-gombot is, amivel fedezékbe pattanhatunk, illetve az ellenfeleket elgáncsolhatjuk, ami után gyorsan ki is végezhetjük őket. Ha minden kötél szakad, gránátokat és Molotov-koktélokat is dobálhatunk, ami főleg az erősebb rosszfiúk ellen jön jól, ám ez csak alkalmanként jelent előnyt – ide profi reflexek szükségesek. Lehetetlen megszámolni, hányszor böktem az újratöltés-gombra. Ugye ismerős a helyzet?
A vérontás változatos formában történhet: a különféle lőfegyvereken kívül pengékkel kaszabolhatjuk le az ellenséget, ha kellően gyorsak vagyunk és akrobatikusan mozgunk. A cél az, hogy minél kisebb feltűnést keltsünk, ami nem könnyű, lévén a későbbi pályák során nem csupán a túlerő miatt kell aggódnunk, hanem az ellenfelek összetétele miatt is, szívósabb és ügyesebb delikvensekkel akasztjuk össze a bajuszt. A játszható karakterek is kellően változatosak: valaki nagyobbat sebez, gyorsabban tölt újra, és két fegyvert is cipelhet magával, mások pedig a közelharcban jártasabbak. Igazából csak rajtunk múlik, hogy melyik stílus jön be nekünk – az biztos, hogy a harcrendszer iszonyatosan addiktív, annak ellenére, hogy a sikerért vért fogunk izzadni.
Pláne akkor, ha teljesítjük munkaadónk extra kívánságait is, ami még magasabbra teszi a lécet - szerencse, hogy csupán opcionális kihívásokról van szó. Maga a kampány egyébként nem túl hosszú, 5 óra alatt végigszaladhatunk rajta, de olyan adrenalinbombáról van szó, ami fejbe vág, szénné szívat, viszont a türelmeseket hallatlan sikerélményhez vezeti. A pixeles grafika a maga módján gyönyörű, ahogyan a hangok és zenék is megdobogtatják a nosztalgiára hajlamos játékosok szívét. A PS4 kontrollerével tükörsimán irányítható az egész játék.
Minden adott tehát egy áramvonalasított játékhoz, amit kisebb adagokban célszerű fogyasztani, elvégre gyorsan fárasztó tud lenni – legalábbis nálam így volt. Öröm látni, hogy manapság egyre több a régi idők keménységét idéző független alkotás, pláne akkor, ha egy olyan értő csapat nyúl a témához, akiknek bizony van humorérzéke. Gyatra szavatossága ellenére a Not a Hero egy gyöngyszem, amit ékszerbe kéne foglalni.
A Not a Hero PC-re és PlayStation 4-re jelent meg - mi ez utóbbi verziót teszteltük.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.