The Dark Pictures: House of Ashes próbakör

  • Írta: Baloo
  • 2021. szeptember 3.
Link másolása
Idén októberben sem maradunk The Dark Pictures-epizód nélkül. Az aktuális fejezetben ugyan harcedzett katonákat irányítunk majd, arra őket sem lehetett felkészíteni, ami a földalatti sumer templomban várja őket.

A Man of Medan és a Little Hope után idén is újabb fejezettel bővül a Supermassive Games horrorsorozata, a The Dark Pictures Anthology, aminek a következő felvonásában ezúttal 2003-ig repülünk vissza az időben, egészen az iraki háború végére. Viszont ahogy az előre sejthető (illetve már Májkül kollégánk előzeteséből is kiderült), nem a fegyverropogás lesz az egyetlen probléma, amiért érdemes lesz a hőseinknek váltó alsógatyát viselniük.

A hazai forgalmazó, a Cenega jóvoltából nemrég mi magunk is kipróbálhattuk a House of Ashes első egy óráját PC-n, ami meglehetősen in medias res indul. Feltételezem, hogy ez a demóverzió miatt lett így megvágva, de a lényegen nem változtat: elit alakulatunk egy rutinküldetése közben tűzharcba keveredik, és miközben próbálják menteni a menthetőt, beszakad alattuk föld, és pillanatok alatt egy elhagyatott(nak tűnő) sumer templomban találják magukat. Főszereplőink nem igazán örülhetnek a régészeti felfedezésnek, illetve annak, hogy még életben vannak, hiszen a romok között nem csak az ellenséges csapatok túlélői, de rémálomba illő lények is az életükre törnek.

Ötfős csipetcsapatunk között nem csak az amerikai hadsereg katonái, de a CIA ügynökei és még az iraki oldal bakái is képviseltetik magukat, akiknek össze kell dolgozniuk, hogy kijussanak ebből a természetfeletti halálcsapdából. Ahogy azt már megszokhattuk a Supermassive Games játékaiban, a döntés - vagy legalábbis annak az illúziója - a mi kezünkben van, hogy kik élik túl a kalandot. Akárcsak a korábbi epizódokban, ezeket a választásokat meghozhatjuk egyedül vagy az ismerőseinkkel együtt rettegve - akár online, akár offline passzolgatva a kontrollert egymás között.

A rövid próbaverzióban gyakorlatilag a játék összes aspektusából kaptunk egy kis ízelítőt. Ismét két nagy szeletre lehet vágni a horrorkaland felépítését: vannak a lassabb tempójú felfedezős jelenetek, ahol a karakterek közti kapcsolatokat, illetve az ősi templom múltját göngyölíthetjük fel, és lesznek a QTE-részek, amik gyakran életről és halálról döntenek majd a reflexeink fényében. Az utóbbival kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a fejlesztők most először állítható nehézségi szintet is építettek a House of Ashesbe, ami főleg a QTE-szegmensekre szánt időt befolyásolja majd.

A játékkal eltöltött egy óra alatt egyébként a nehézségi csúszkán kívül fajsúlyos változást egyelőre nem igazán érzékeltem az előző epizódhoz képest. A grafika, a motion capture és a kameraállások ismét igencsak látványosak, illetve filmszerűek, és habár a sivatagos, katonás miliő számomra nem annyira imponáló, mint a Silent Hilleket idéző Little Hope felütése, azért elismerő vállveregetés illeti a fejlesztőket, hogy mindig igyekeznek egy új környezetbe és hangulatba helyezni az antológia fejezeteit. Sőt, ha ezt a receptet később felöntik egy kis The Thing-féle "kiben bízhatunk, és kiben fészkel egy szörny" dilemmával, akkor határozottan nehéz döntések elé nézünk a House of Ashesben.

És ha már szóba kerültek a nehéz döntések! A felfedezéssel töltött részek alatt ezúttal is találhatunk az említett feljegyzések és egyéb, a történetet kiegészítő iratok mellett különleges relikviákat, amik egy-egy lehetséges haláleset megelőzését hivatottak segíteni. Persze ezek a bevágások továbbra is ügyesen vannak elénk tárva, pontosan ezért az új epizódban sem lesz egyértelmű, hogy mi a jó döntés az aktuális helyzetben, még akkor sem, ha korábban már láttunk egy bevillanást az adott szituációról.

A cliffhangerrel záró próbakör után viszont egy valamit már most tisztán látunk: a The Dark Pictures Anthology részről részre letisztultabb és áramvonalasabb élményt kínál, így biztosan visszatérünk még rá október végén, hogy a végleges verzióról is beszámolhassunk nektek. A Little Hope-ból kiindulva már most megelőlegezzük neki, hogy remek halloweeni program válhat a House of Ashesből is.

A The Dark Pictures Anthology: House of Ashes október 22-én jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, valamint Xbox Series X/S-re. A próbaverziót PC-n pörgettük.

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...