WRC 10: FIA World Rally Championship teszt

Idén is a Kylotonn csapata kapta a feladatot, hogy játékot faragjon a ralibajnoksághoz. A brigád az elmúlt években ügyesen fejlesztette a szériát, lássuk, idén mit sikerült összehozni!

Az elmúlt két évben végre beért a WRC-sorozatot 2015 óta hegesztő francia Kylotonn sokéves munkája, és olyan játékokat kaptak a ralirajongók, melyek méltón viselhetik a széria nevét. Kissé tragikus módon, éppen a sorozat aranykorában veszi majd át a WRC-jogokat a Codemasters, így hamarosan ez a sportág is az EA Sports logóval a dobozán kerül majd kiadásra. Ne rohanjunk azonban ennyire előre, hiszen idén még itt van nekünk a WRC 10, mely ha hatalmas újításokat már nem is tartalmaz, azért így is elégedettek lehetnek vele a rajongók.

Évente megjelenő sportjátékokat mostoha feladat fejleszteni: amíg az adott széria hivatalos feldolgozása a középmezőnyben dagonyázik, nehéz egy év alatt komoly átalakításokat eszközölni a címen. Ha pedig már röpködnek a 8-9 pontos értékelések, akkor meg nehéz olyan újításokkal előállni, melyek megindokolják az újabb felvonás megvásárlását. A tavalyi WRC 9 is már csak finomhangolásokat tartalmazott, az idei 10-es számmal ellátott epizódba pedig még ennél is kisebb áramvonalasítások kerültek, és inkább csak tartalmi fronton került kibővítésre a játék. Sajnos az évente jelentkező kisebb malőrök javításáról ezúttal is megfeledkeztek a francia szakemberek.

Tartalom szempontjából azonban tényleg nem lehet panasz, hiszen több újítással is készült a fejlesztőcsapat. Először is itt van a négy új helyszín a 2021-es szezonból, azaz Észtország, Horvátország, Belgium és Spanyolország is bekerült a repertoárba. Másrészt pedig ott van az 50th Annyversary Mode, melyben a fejlesztők a WRC közelgő ötvenedik születésnapját ünneplik. Itt kapunk 19 történelmi futamot (a kínálatot már most DLC-kkel bővíthetjük, de elvileg érkeznek még majd kiegészítők), melyek mellé természetesen az adott korszak klasszikus raliautója is dukál. A játékmód keretein belül egyébként egy rövid magyarázó szöveget is kapunk az adott eseménnyel kapcsolatban, bár én örültem volna valamilyen ízléses videónak, vagy archív felvételnek is, ha már ez a mód a WRC 10 legjobban reklámozott újítása. Jópofa dolog természetesen az ismert versenyzők bőrébe bújni és a sokat látott járgányok volánja mögött átszáguldani a régi helyszíneken, így jár a kisötös a fejlesztőknek az ötletért.

Az idei felvonás továbbra is a szimulátorjellegű ralijátékok táborát erősíti, a régóta fejlesztett fizikai motor pedig ezúttal is remekül teszi a dolgát. Újoncként egyébként kifejezetten nehéz először ráérezni az autók fizikájára, és az ellenfelek nehézségi szintjét sem könnyű belőni, hiába van erre egy 150-es csúszka. Mindenképpen nagyon jó lenne már kitalálni valamilyen frappáns tutorial módot, hiszen a kezdeti sikertelenség és frusztráció hamar a kedvét szegheti a kezdő játékosoknak, és bár tudom, a profik szerint az ilyen játékokat kizárólag méregdrága kormányok társaságában és mindenféle rásegítés kiiktatása mellett szabad tolni, azért a WRC éppen elég nagy név ahhoz, hogy pár kezdő ralibajnokot is a vásárlásra késztessen. A kampánymód ezúttal is tartalmas és szórakoztató, igaz, ebben az esetben meg épp a régi motorosoknak lehet hiányérzetük. Történt némi fejlesztés a motorháztető alatt természetesen, de a nagy egészet tekintve immár harmadik éve kapják meg a kitartó rajongók ugyanazt a karriermódot.

És ha már előbújt belőlem a gonosz kis kritikus: a WRC 10 esetében a régóta halmozott hibák ezúttal sem kerültek javításra. Szerencsére nincsenek komolyabb adósságok, de azért az picit szomorú, hogy a tavalyi 9-es epizód tesztjét átnyálazva döbbenten vettem tudomásul, hogy a negatívumok listáját egy az egyben ezúttal is be lehetne másolni. A motorhangok, bár javultak, továbbra is bántják a fület egyes versenyautók esetében. A mesterséges intelligenciának generált idők továbbra is érdekesen alakulnak egyes helyszíneken, ami azért tönkreteheti a kihívást az amúgy jól összerakott karriermódban. Volt, hogy egyetlen helyszínen belül egyszer én húztam el 10 másodpercre a többiektől, aztán a következő szakaszon, már én kaptam 20 másodpercet.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a PC-s változat technikai szempontból idén kissé problémásra sikerült (teljesítményparákról, villogó textúrákról és képről panaszkodnak a játékosok), akkor azért nyugodtan beírhatunk egy egyest is a francia fejlesztőcsapat idei ellenőrzőjébe. Nekem az Xbox Series X-es változathoz volt szerencsém, így engem elkerültek az ilyen jellegű hibák, a játék tükörsimán futott 60 fps-sel egy megfelelően éles (de nagy eséllyel nem natív 4K-s) felbontás mellett. A grafikai motorba idén nagyon nem nyúltak bele fejlesztők, nekem úgy tűnt, inkább csak a színkorrekcióval variáltak picit, hogy valósághűbb képet kapjunk. Az egyetlen probléma, amivel találkoztam, hogy az autó belső teréből kitekintő kameranézetek egyes helyszíneken hibásak, ugyanis túlságosan sötétté vagy éppen világossá varázsolják a környezetet (körülbelül úgy tessék elképzelni, mintha egy alagútból néznénk ki egy autó helyett…). Sajnos számomra így használhatatlanok voltak ezek a nézőpontok. A grafika egyébként továbbra is felemás minőséget nyújt, ez pedig függ az amúgy kiváló bevilágítástól. Napfényben elég jó screenshotokat lehet lőni, ahol kiválóan mutat a WRC 10, éjszaka vagy felhős időben azonban könnyen a PS2-es időszakban találhatjuk magunkat.

A széria egyértelműen legnagyobb erőssége még mindig az, amikor a kellő kihívást nyújtó vezetési modell találkozik a rendkívül részletesen és ötletesen kialakított pályákkal. Több mint száz special stage közel húsz helyszínen várja, hogy végigszáguldjunk rajtuk, és ha ehhez még hozzávesszük a fentebb már említett, 50. évfordulóra készített történelmi szakaszokat, akkor bizony elég színes palettát kapunk a ralizáshoz. Ha sikerül belőni a megfelelő nehézséget, akkor akár napokra is a tévé/monitor elé szegezi a játékost a WRC 10. Ha elég bátornak érezzük magunkat, akkor érdemes ránézni a játék többjátékos módjára is, ugyanis a fejlesztők eSport-kompatibilis online részleggel is készültek.

A Kylotonn továbbra is jól bánik a WRC-licencel, annak ellenére, hogy hamarosan átadják a játékok fejlesztését a Codemastersnek, az eddig elért eredmények pedig nagy eséllyel a kukában landolnak (vagy legalábbis elég kicsi az esélye, hogy egy másik csapat alapjaira építkezne a Codies). A vezetési élmény, a pályák, azaz a lényeg továbbra is nagyon rendben van, ehhez pedig igényesen összerakott kontent társul. Az új helyszínek ezúttal is jól jöttek, valamint az évfordulós mód is remek ötletnek bizonyult. Ettől függetlenül a fentebb említett apróbb hibák mellett azért nem lehet végül szó nélkül elmenni, mert egyes problémák most már a harmadik játékban jönnek elő, ez pedig egy évente megjelenő cím esetében nehezen elnézhető.

A WRC 10 PC-re, Xbox One-ra, PS4-re, Xbox Series X/S-re, PS5-re jelent meg, valamint később Nintendo Switchre is befut. Mi Xbox Series X-en teszteltük.

3.
FrankBlack
#2: Köszi, én is hasonlóképp gondoltam. Jó lesz ez később valami jó leárazásnál.
2.
Clayman
#1: Én megvettem a 10-et és játszottam a 9-el is. Tényleg csak políroztak rajta egy picit, annyit nem ad hozzá a 9hez, viszont G2A-n ~8500Ft körül behúzható.
1.
FrankBlack
Nagyon vártam már a tesztet, remek cikk lett.

Jómagam kb. a Colin 2 óta nem találtam olyan rally játékot amit úgy élveztem volna mint azt. Dirt 1-5, Dirt Rally 1-2, VRally4, Gravel, WRC1-4, próbáltam én mindent, de kontrollerrel nekem egyik sem volt túl élvezetes. Aztán most nyáron megvettem a WRC7-et potom pénzért, és nagyon tetszett, így meg mertem venni a 9-et egy leárazás alkalmával. Azóta is napi szinten tolom, annyira jó. Persze én kontrollerrel, és segítségekkel megyek, de elképesztő módon élvezem, annak ellenére is hogy a tesztben leírt néhány hiba, hiányosság azért nekem is szúrja a szemem.

Gondolkodom a 10. vásárlásán, de nem tudom van-e benne annyi újdonság számomra hogy megérje. Én csak quick race-t nyomok, és csak gravel pályákat. A 9-ben a kedvenceim Mexikó, és Argentina, majd utána jön New Zeland. Ahogy elnéztem a 10-ben ezek pont kikerültek, de mi van helyette, ami gravel, és hasonló és új? Estonia, Chile? Az anniversary pályák választhatóak quick race-ből, és lehet bármilyen autóval menni rajtuk? Mert akkor jelentősen tovább bővülne a számomra érdekes gravel pályák száma: Catalunya, New Zeland, Acropolis, Kenya.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...