2019-ben a Remedy elindított egy okosan, logikusan felépített új univerzumot, amikor megjelent az első Control-játék. Jesse Fadennel egy titkos kormányzati szerv, az FBC (Federal Bureau of Control) épületében, az Oldest House-ban kellett „garázdálkodnunk”, megtalálni a tesónkat, felfedni a Hiss nevű bizarr ellenség titkait, megismerni a fejünkben duruzsoló hangot, és szembesülni az ún. Objects of Power tárgyakkal és Altered World Event eseményekkel. – Nyilván mindez most csak a jó öreg Control-fanoknak volt érthető. A tesztben igyekszem spoilermentes maradni végig, de azzal talán nem árulok el nagy titkot, hogy a sztori nagyon szorosan kapcsolódik az első játékhoz. Sőt, mint az már sokaknak ismeretes, a fejlesztők egy egész Remedy Connected Universe világot kreáltak a Control köré, ami így lényegében összekapcsolja a Quantum Breaket, a Controlt, az Alan Wake-et és még a Max Payne-t is. Bizony, ezt mind a szuper Sam Lake-nek és más kreatív elméknek köszönhetjük!
Ha még nem olvastátok volna a Controlról szóló visszatekintőnket, mindenképp csekkoljátok le, és akkor most lássuk, mit sikerült összehozni folytatás gyanánt! A Control Resonantban ezúttal már nem Jesse-t, az igazgatót irányítjuk, hanem a testvérét, Dylant, aki kvázi antagonistaként kezdte „karrierjét” a történetében, és ezt bizony sokszor a fejére is fogják olvasni az FBC munkatársai a küldetések alatt. Mindenesetre most, hogy a Hiss és a Mold kiszabadult a hatalmas Oldest House-ból egész Manhattanre, úgy tűnik, Dylan nélkül lehetetlenség lenne visszaterelni a helyükre a rémségeket. Ráadásul ebben az új helyzetben a teljesen felborított, Eredetszerűen önmagába gabalyodó Manhattanben egy teljesen új jelenség is felbukkant. Ezt nevezték el Resonantnak.
A Resonantok lényegében valaha emberek voltak, kreatív művészek és mindenféle karakterek, akik valamiért irtó bizarr főboss formákban tértek vissza a világra. De amitől még különlegesebbek lesznek, az az, hogy talán ők lehetnek a kapocs a Hiss legyőzéséhez. Természetesen Dylannek a legfontosabb, hogy megtalálja az eltűnt nővérét, de az FBC-nek is muszáj közben segítenie. Főleg azért, mert ő még mindig az FBC foglya.
A történet tehát ismét kellően furcsa, szürreális és bonyolult. Viszont azok után, hogy végigjátszottuk az első rész őrületét, annyira talán nem is nehéz már felfogni. A szereplők beszélgetései is természetesebbnek hatnak emiatt, és egészen könnyen bele tudjuk élni magunkat a helyzetükbe. Ráadásul Dylan személyisége igazán összetett, a nővérével való kapcsolata miatt pedig nehéz nem megkedvelni. Pedig tett jó pár csúnya dolgot, noha nem annyira önszántából.
Habár a Resonant sok szempontból abszolút folytatja az első játék hagyományait, vannak bizonyos elemek, amikben meg teljesen más. Igaz, hogy a Controlban is szabadon vissza-visszatérhettünk helyszínekre, de az végig az Oldest House-on belül zajlott. Itt viszont most miénk egész Manhattan, és tényleg nagyon szabadon garázdálkodhatunk az utcákon, épületeken. Tény, Dylannek nincs pókhálója, amivel hintázhat mindenfelé a felhőkarcolók között, mint Pókember, de cserébe nagyokat ugrik, levitál, lebeg, és még a gravitációs mezővel is tud szórakozni. Emiatt és a teljesen szétcincált városkép miatt konkrétan úgy érezhetjük magunkat, mintha Christopher Nolan Eredetjében lennénk.
A szerepjátékos mechanikák pedig rögtön a játék legelejétől bejönnek, amikor ki kell választanunk három opció közül, hogy milyen fegyverként szeretnénk forgatni azt a „csövet”, amihez hozzájutottunk. Ez a tárgy aztán később számtalan módokon lesz változtatható, és szerencsére akár meg is gondolhatjuk magunkat, és újrakalibrálhatjuk az egészet. Engem abszolút meglepett, de bizony sokkal élvezetesebb volt ezzel a tárggyal harcolni közelharcban, mint Jesse lőfegyverével. Ráadásképp Dylan levitációs és egyéb természetfeletti képességeit is aprólékosan fejleszthetjük, és akármilyen ellenféllel is kerülünk szembe, van rá lehetőségünk, hogy több variációt kipróbáljunk ellenük.
No egyébként a játék kifejezetten nehéz tud lenni, ha már az ellenfelekről beszélünk. Ha sokan vannak, még a kisebb Hissek és Moldok is meg tudnak izzasztani minket, de az igazán durva kihívást a Resonant bossok tartogatják nekünk. Éppen ezért le kell szögeznem, grindolás és mellékküldetések teljesítése nélkül nagyjából lehetetlen lesz végignyomni a Control Resonantot. Szóval óriási szerencse, hogy a grindolás itt egyszerűen nem tud unalmassá válni, hiszen a harc irtó élvezetes! A mellékküldetések pedig mindig tartogatnak furcsa csavarokat, érdekes kis történeteket és karaktereket. Ha pedig mégis nagyon elfáradtunk, akkor is ott vannak az olyan minijátékok, mint a SHÜM játéktermi automaták; vagy a bizonyos jelenetek berendezése ahhoz, hogy Dylan lerajzolhassa őket; vagy mondjuk cuki kutyák megnyugtatása a plüssjátékaikkal. – Fura? Igen, az! De pont ez áll olyan jól neki.
Technikailag az első Controllal súlyos gondok voltak, hiszen még az akkor csúcsnak számító PS4 Prón is durván beszaggatott; itt viszont most semmi ilyesmit nem tapasztaltam az alap PS5-ön. Performance módban megvolt a stabil 60 fps, cserébe persze a grafika nem volt valami szép, sőt, az előző generációt idézte. Az a mázlija a Remedynek, hogy művészileg sikerült szépet és érdekeset alkotniuk, így ez nem annyira durván zavaró. Mindössze azt jegyezném meg, hogy az Alan Wake 2 sokkal szebb volt.
Ha már a tálalás a téma, muszáj megdicsérni a játék hangzásvilágát. Petri Alanko BAFTA-díjas finn zeneszerző megint elképesztően odatette magát, a zene éteri, szürreális, pont, mint maga a játék. A Hiss és egész Manhattan hangjai pedig ugyancsak kellően furcsák, esetenként egészen horrorisztikusak. De itt még nincs vége az áradozásnak, mert a dalok, amik időnként felhangzanak, ugyanígy tök jó választások, egytől-egyig. Ez egyébként már-már hagyomány is a Remedynél.
Természetesen nem minden tökéletes a Resonantban a grafikán túl sem. Sajnos hiába olyan szürreális és menő ez a Manhattan, irtó könnyen el lehet benne tévedni, és ez olykor egészen frusztráló tud lenni. Pedig még részletes térképünk is lesz hozzá (feltéve, ha rendesen aktiválunk minden radart). De az a helyzet, hogy a variálható gravitáció és az FBC által felhúzott falak miatt túl sokszor kaptam magan azon, hogy egy helyben toporgok, nem haladok előre, és kezdek idegeskedni. Ráadásul hiába nézegetem azt a hülye térképet, nem segít. Aztán persze idővel rátaláltam a megfelelő „ösvényre”, de azt gondolom, ezen lehetett volna segíteni.
Mindenesetre, ha összeszedem minden kis elemét és tulajdonságát, a Control Resonantot csakis egy kifejezetten jó, sőt, kiváló játéknak kell értékelnem. Egy olyan alkotásnak, ami túl is nőtte az elődjét, és emiatt számomra teljesen egyértelmű, hogy ezt az univerzumot még ennél is jobban ki kell tágítani. Úgyhogy hajrá, Remedy!
A Control Resonant 2026. szeptember 24-én jelent meg PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re és PC-re. Mi PlayStation 5-ön teszteltük.