Amikor 1913-ban a norvég hajómágnás, Christian Salvesen egy királypingvint adományozott az Edinburgh-i állatkertnek, talán még maga se gondolta volna, hogy lépésével egy olyan lavinát indít el, amely most már nem évtizedeken, de több mint egy évszázadon át gurul és nő egyre nagyobbra. Amikor ugyanis közel ötven évvel később a norvég királyi gárda az országba látogatott, annak vezetője, Nils Egelien annyira beleszeretett az állatba, hogy később örökbe is fogadták, és V. Olaf norvég király neve által ihletve át is nevezték Nils Olavvá. Nils nem sejthette, hogy ez a lépés mekkora felelősséget tol a nyakába: nem csak, hogy örökbe fogadták, de rögtön be is sorozták, így tizedesként, párezer kilométer távolságból képviselte a norvég nemzetet. És ugyan egy előléptetést megélt, utódja, Nils Olav II 1993-ban már mint főtörzsőrmester szolgálta hazáját, sőt, 2008-ban az a megtiszteltetés érte, hogy V. Harald norvég király lovaggá ütötte, amire több mint száz gárdista jelenlétében került sor egy ünnepség keretén belül. Az Olav vérvonal jelenleg harmadik örökösénél tart, és mostanra olyan magasra küzdötte fel magát, hogy már magasabb ranggal rendelkezik, mint az egykori Nils Egelien - és ki tudja, hogy hova jut azon a ranglétrán, amin pingvinléptei ellenére meglepően gyorsan száguld végig. Nem meglepő mód a Guiness-rekordok könyve a legmagasabb rangú pingvinként tartja számon a világon, de a verseny kiélezett: William Windsor, a kecske az őrvezetői posztig jutott (bár rövid időre lefokozták, mikor illetlenül viselkedett a királynő közelében), Wojtek, a Szíriából kimenekített barna medve pedig a második világháború egyik legendás tizedeseként szolgált a lengyelek oldalán, hogy aztán nyugdíjas éveit szintén az edinburghi állatkertben töltse. A legendás állatkert történelmi állatok és történelmi jelentőségű állatkerti momentumok sokaságát tudhatja magáénak - nem csoda, hogy a téma legjobb adaptációja is a közelből érkezett, hiszen a több vasat is a tűzben tartó, de azért továbbra is nagyrészt az Elite Dangerous-ről ismert Frontier Developments most látta elérkezettnek az időt arra, hogy hét év kihagyás és rengeteg tapasztalatszerzés után visszatérjenek az állatok világába.
Az eredeti Planet Zoo óta eltelt évek alatt pedig volt is miből tanulniuk: a kreativitásnak mindent alárendelő vidámpark tycoon, a két Planet Coaster és a spinoffból saját lábára álló, mostanra trilógiává duzzadó Jurassic World Evolution pedig mind visszaköszön abban a Planet Zoo 2-ben, ami első és második látásra is nehéz lenne megkülönböztetni elődjétől, mert a modernizált kezelőfelületet és a tetszetősebb látványvilágot leszámítva kívül-belül igyekszik ragaszkodni elődjéhez.
Ennek okán maradt egy olyan állatkert menedzser / tycoon hibridnek, ahol a maximális élethűség nevében kell vagy a semmiből létrehozni egy vagy akár több állatkertet is a Föld valamennyire szabadon választott kontinensein, vagy már meglévők kisebb-nagyobb problémáit kell megoldani egy egyre több feladattal felruházó, helyszínről helyszínre ugráló, leginkább egy hosszú és meglehetősen sótlan tutorialként funkcionáló kampány keretén belül, amely konyhakész, már működő állatkerteket és újonnan létesítendő vadvédelmi övezeteket fűz láncba.
Mesélni és tanítani pedig bőven van mit, a Planet Zoo 2 ugyanis olyan, mintha az összes eddigi Planet-játékot egybegyúrták volna, és az eddigi legmélyebb, legkomplexebb szimulációt szerették volna létrehozni egy immáron milliók által ismert keretet felhasználva. Azt mondani, hogy a PZ2 funkcióban és tartalomban gazdag, hazugság lenne: már-már nyomasztóan sok mindent lehet benne csinálni, és ahogy az a Zoo 1-re és a Coasterre is jellemző, ennek okán sokszor érződik inkább egy szinte korlátok nélküli szerkesztőfelületnek, sem mint egy kézivezérelt, előre megtervezett, vagy épp lineáris keretek közé szorított, hagyományos stratégiának.
Emiatt igazából nagyon nehéz is egy pontját kiragadni, és onnan bemutatni, mert erős túlzással minden, ami csak egy állatkert szimulációval kapcsolatban csak felmerülhet, mint gondolat, szinte biztos, hogy jelen van. Természetesen madártávlatból, a Planet Zoo 2 értelemszerűen nem adja át a gondozók, az állatorvosok, vagy épp a takarítók közvetlen irányítását, tulajdonosként, menedzserként, tervezőként az elsődleges feladat egy olyan rendszer kiépítése, amely bevonzza a látogatókat, megad mindent az állatoknak, amire csak szükségük van, és közben még annyi pénzt is termel, amiből aztán folyamatosan fenntartható a fejlődés, a fejlesztés és a terjeszkedés.
Ez pedig egy annál is komplexebb és nehézkesebb feladat, mint amilyennek az ember elsőre gondolná. Mert ugyan a sandbox módban valóban egy teljesen üres térképet lehet elfoglalni és idővel teljesen benépesíteni az Antarktiszon, Ázsiában, Európában, Óceániában, Afrikában, Észak- vagy Dél-Amerikában (természetesen a releváns biomokkal, mint a tajga, a trópusok, a sivatag, vagy a mérsékelt öv), de a kezdőtőkét leszámítva ehhez sok segítség már nem áll rendelkezésre. Értelemszerűen szükség van egy be- és kijáratra, minimum egy attrakcióra, valamint az azokat felügyelő, karbantartó, kiszolgáló személyzetre is, a többi pedig jön magától... de ez nem teljesen igaz.
A Planet Zoo 2-ben tényleg minden, de minden finomhangolható. Beállíthatóak a jegyárak, a nyitvatartási idő, az alkalmazottak fizetése és továbbképzési üteme, az állatokkal, betegségeikkel, tartásukkal kapcsolatos kutatási irányok, de emellett a felhúzott épületek, a cselekedetek és az általános körülmények olyan részletei is, mint a látogatóknak átadott tudás mennyisége és színvonala, az őket kiszolgáló étkezdék árképzése és termékpalettája, vagy épp a fenntarthatóság lépcsőzetes kialakítása, nem beszélve az állatpopuláció tudatos fejlesztéséről a rossz génállományok kiszűrésével, fedeztetéssel, a világ állatkertjei között zajló állatkereskedelemmel és az egyik legnagyobb újítással, a vadvédelmi övezetekkel.
Ezek a hagyományos állatkerten kívüli olyan gigantikus természetvédelmi zónák, ahol különböző életmódokhoz passzoló miniterületeket kell növényzettel és a normális élethez szükséges olyan adottságokkal felruházni, amely lehetővé teszi az állatkertben nevelt állatok szabadon engedését, esetleg a kihalás szélére sodródott fajok revitalizációját. A két mód - az állatkertek és a vadvédelmi övezetek - párhuzamos menedzselése elkerülhetetlen, és sok szempontból egymást erősíti, folyamatos fejlődést és olyan juttatásokat biztosítva, melyek aztán további vásárlásokra, fejlesztésekre fordíthatók. Az ökoszisztémák felépítése borzasztóan élvezetes: bár ezúttal is le lehet rakni szó szerint minden egyes fát, bokrot külön is, az új ökoszisztéma-ecsettel egy istenszimulátorhoz hasonlóan lehet gigantikus, több négyzetkilométeres részeket "átfesteni", automatikusan feltöltve azt fűvel, hordalékkal, kővel, homokkal, vagy épp olyan rovarokkal, amely a természetes egyensúly fenntartásához nélkülözhetetlen.
Ez a fajta aprólékosság pedig hangsúlyozottan van jelen a tényleges állatkert menedzsmentben, annak is elsősorban az állatokhoz kapcsolódó részén. A populáció minden egyes darabjának vannak olyan általános igényei a lakókörnyezetét, az élelmezést és minden egyebet tekintve, amit mindig szem előtt kell tartani a neki otthont adó kifutó, karám, vagy hasonló lerakásakor, ellenkező esetben szinte azonnal tüntetők jelennek meg a közelben, melyek gyorsan le tudják rombolni a park hírnevét. Ez viszont egy kétélű fegyver, ami miatt a Planet Zoo 2 sokkal lassabb, mint egy átlagos tycoon: rengeteg időt kell eltölteni a mikromenedzseléssel és ezen makro léptékű pepecselés sokszor borzasztó kényelmetlen.
Nem csak azért, mert kulcsfontosságú információk - például egy specifikus állat igényei - is almenük alá vannak rejtve, de mert sem a kezelőfelület, sem a tényleges játéktér nem szeret engedelmeskedni, és rengeteg frusztráció forrását jelenti, nem oda rakva valamit, ahová az ember szeretné, vagy épp borzasztóan beleclippelve mindenbe. A föld felett lebegő fák és bokrok szinte mindennaposak, ahogy az az idegroham is, ami az előző részt is végigkísérte a gyalogosútvonalak kialakításakor, ami a minden létező szögben hajló, tekeredő kifutók mellett egy igazi rémálom, és sokszor több idő megy el vele, mint egy komplett habitátum kialakításával, vagy a gazdasági mutatók elemzésével.
Mindez igazából ahhoz az origóhoz vezethető vissza, ami szerint a Planet Zoo 2 tényleg olyan, mint egy szerkesztőfelület, ahol a világon szinte mindent meg lehet csinálni, csak ehhez türelem és idő kell. A repertoár mindenképpen meg van hozzá, döbbenetes mennyiségű dologból lehet gazdálkodni. Csak a habitátum kategória közel kétszáz különböző objektumot rejt, ami után a növényeket magába foglaló természet-kategória 1500+-os tétele egyenesen sokkoló. És ezek csak a hivatalos komponensek, a teljes körű Workshop-támogatás miatt a közösség oldaláról ennek a sokszorosa várható, főleg úgy, hogy pár kattintással megosztani, vagy akár beszerezni is be lehet ezeket, az új tárgyaktól kezdve a teljesen kidolgozott habitátumokon át egészen az új élővilágot kiszolgáló gigantikus épületekig.
Sajnos ez kétélűre sikeredett, ami a Planet Zoo orbitális mennyiségű letölthető tartalma, valamint az általános üzleti modell miatt borítékolható volt. A folytatásban szereplő alap állatpopuláció mennyisége eltörpül az elődje komplett tartalmánál, így várhatóan majd csak a jövőben térnek vissza közönségkedvencek, utólagos, fizetős lehetőségként, cserébe viszont megjelentek az akváriumok és a vízi állatok, a madarakról nem is beszélve, amihez egy új, egyszerű hálórendszer is társul, hogy a frissen megszerzett prédák ne hagyják el azonnal az állatkertet.
Ugyanakkor a hozzájuk is kapcsolódó mikromenedzsment sok felesleges, vagy jelenlegi kidolgozatlan formájában nem túl élvezetes momentumot is tartalmaz. Ilyen például a víz sószintjének állítása, ami egy eléggé unintuitív vízmenedzselős kezelőfelülethez társul, ahol szűrők és pumpák kisebb pókhálóját kell kialakítani, de ugyanilyen nehézkes az állatok közti kapcsolatrendszer átlátása is, amikor egynél több fajt kell egy tető alá bezsúfolni, és kitalálni, ki nem veszélyes a másikra, és miként lehet két nem teljesen egyező habitátum-követelményt úgy kialakítani, hogy annak ne ismét tömeges tüntetés, sanyarú állatsors legyen a vége.
Hiába azonban a számtalan bosszúság, a kevéske, szinte csak a prezentációt érintő bug, és persze a még mindig kihívásokkal küzdő, de legalább már nagyon tetszetős UI, a lenyűgöző látványvilág, az állatok elképesztően életszerű viselkedése, a szimuláció sokkoló mélysége, a kiváló és problémamentes teljesítmény, és a szinte határtalan szabadság mindenért kárpótol. Nem a tökéletes folytatás, de az biztos, hogy műfaján belül a tökéletességhez még semmi sem állt ilyen közel.
A Planet Zoo 2 2026. október 13-án jelent meg PC-re, PS5-re és XSX-re. A teszt a PC-s verzió alapján készült. A kódot annak kiadója, a Frontier biztosította - köszönjük!