A Frontier Developments eléggé elfoglalt volt az elmúlt évtizedben. Az Elite Dangerous után újjáélesztették a RollerCoaster Tycoont a Planet Coaster formájában, majd a nagy sikert aratott menedzsment játék után érkezett az állatkertekre specializálódott Planet Zoo. A folytatások mellett még az F1 Manager fejlesztése is belefért (igaz a minőség itt már hagy némi kívánnivalót maga után…), sőt egy másik parképítős címre, Jurrasic World Evolutionre 1-2-re is volt idejük. A széria eddig is ügyesen bánt Jurassic World branddel, és kiválóan meglovagolta a filmek által felvert hullámokat, összetettségében és minőségében azonban mindig elmaradt a Planet-sorozattól. Lássuk ezúttal sikerült közelebb kerülni ehhez a mércéhez.

És ha már itt vagyunk, szükség volt egyáltalán folytatásra? A kérdés szerintem teljesen jogos, ugyanis az említett középszerű minőség az első két rész esetében részben felróható annak is, hogy mindenki számára fogyaszthatóvá próbálják tenni ezeket a címeket. A sorozat érezhetően próbál inkább a könnyedebb parkmenedzser játékok sávjában maradni, ez pedig magában hordozza, hogy hiányzik belőle a mélység. Sokakkal egyetemben én is kissé csalódásként éltem meg az első résznél, hogy a játék abszolút meg sem próbálja a Planet-játékok ötleteit elcsenni, és egy visszafogott, gasztronómiai képpel élve gyorséttermi minőséget kínál a nagyközönség számára komolyabb kockázatok nélkül.

Nos, a harmadik rész egy picit mintha letért volna ebből a sávból, és az ötletek hiánya, valamint a téma korlátai okán próbálja összetettebb játékelemekkel felrázni a formulát. Ennek egyik következménye, hogy a környezetet formáló eszközöket szinte egy az egyben átemelték a Planet Zooból. A különféle “festőeszközöknek” köszönhetően pillanatok alatt komplett erdőket, dzsungeleket vagy éppen mocsarakat hozhatunk létre, amire szükség is lesz, hiszen fogvatartott élőlények környezeti elvárásait követő felületet is átemelték.

Még mindig ne menjünk messzire a pályaelemektől, ugyanis az egyedi épületeknek és struktúráknak a tervezésének a lehetőségét is áthozták a Planet-sorozatból. Ezzel természetesen megnyílt a lehetőség a közösség által épített műveknek is. Ezek egyfajta pro-funkciók - mondaná az Apple -, amik egyértelműen jót tesznek a sorozatnak, hiszen két kissé talán túlságosan is felületesre fabrikált epizód után végre mer összetettebb funkciókkal is próbálkozni a Frontier.

Ennek ellenére, azért ne várjunk továbbra sem a Planet Coaster 2-re jellemző mélységeket. Az alapfunkciók nagyon ismerősek lesznek az előző címekből, sőt az automatizálások lehetőségével még picit talán könnyebb is lett. A park finanszírozása továbbra sem egy komoly feladat: ezt remekül szemlélteti, hogy az első Sandbox módban létrehozott létesítményem annak ellenére is hatalmas bevételt termelt, hogy a módra jellemző végtelen pénz miatt nem is foglalkoztam ezzel. Egyszerűen a sorozat továbbra sem igazán akar a park menedzselésének gazdasági funkcióval foglalkozni.

Foglalkozik helyette persze a dínókkal, hiszen mi más is lenne a főszerepben is. A dinoszauruszok nevelgetése továbbra is egészen szórakoztató feladat. Már-már egyfajta játékba ültetett National Geographic-kal ér fel, ahogy figyeljük, ahogy felnőnek, interaktálnak a többiekkel, vagy éppen harcolnak ha úgy alakítjuk a helyzetet. Tagadhatatlan, hogy a fejlesztők rengeteg munkát öltek abba, hogy a leghihetőbb módon jelenítsék meg az őslényeket. Ráadásul az elődökkel ellentétben már tenyészthetjük is őket, ha fészekhelyeket helyezünk el nekik. Ez pedig egyet jelent azzal, hogy a végtelenül cuki - bár adott esetben a nagyokhoz hasonlóan veszélyes -, bébi dinoszauruszok is megjelentek a játékban, amiknek gyakran változik a tulajdonsága a szülei génjei alapján. Habár a dinók tenyésztése és babusgatása jó móka az elején, azért komoly játékmechanikai változtatásokat nem kaptunk a második részhez képest.

Ezzel pedig el is érkeztünk a fentebb feltett kérdéshez, miszerint mennyire volt időszerű egy folytatás? Habár a második rész idén volt 4 éves, a sok DLC miatt igazából a mai napig egy jól funkcionáló játék. A harmadik felvonás annak ellenére, hogy ígéretes lépéseket tesz afelé, hogy a sorozatot komolyabbá és a Planet-szériához hasonlóan összetetté tegye, a fentebb taglalt újdonságok aligha fognak meglepetéseket okozni a gyakorlott játékosoknak.

Természetesen nem mehetünk el szó nélkül a játékmódokban rejlő kontent mellett sem, mert habár újdonságokból híján vagyunk kissé, azért a játékidővel nem lesz probléma, ha megtetszett az alapötlet és szeretnénk jobban kibontani a játékot. A kampány ezúttal is egyfajta oktató módként szolgál a 10 küldetésével, és bár az elején kissé talán túl erősen fogja a játékos kezét, később azért kellemes szabadságot nyújt. A feladatunk a történet szerint ezúttal az lesz, hogy segítsük a dinók rehabilitálását azzal, hogy a világ különböző pontjain elhelyezett parkok fenntartásával és működtetésével gondozzuk őket. A bolygó több pontjára is ellátogatunk majd, köztük Montanába, Hawaii-ra vagy éppen a Japánba, amikhez különféle stílusú tereptárgyak és térképek dukálnak. A cselekményt mintha kicsit komolyabban vették volna a kelleténél a berángatott csoportosulásokkal, és a dinoszauruszok kiirtását szorgalmazó rendkívül frappáns nevű Extinction Now szervezettel, de azért persze jó volt hallani az öreg Ian Malcolmot szokásos ironikus stílusában egyenesen Jeff Goldblum előadásában.

A kampány mellett kapunk egy Challenge módot, ahol időre menő küldetésekben a kampány helyszínein mérettethetjük meg parkvezetői tudásunkat, valamint itt van persze a szokásos Sandbox mód is. Utóbbi esetében nem csak a történet pályái lesznek elérhetőek, hanem egy úgynevezett sziget generátort is kaptunk, amivel pár csúszka segítségével pillanatok alatt létrehozhatunk egy nekünk tetsző helyszínt. Az új környezet manipulációs eszközökkel karöltve ez igazán sok lehetőséget nyújt arra, hogy kiéljük a fantáziánkat és létrehozzunk egy olyan parkot, amit még maga John Hammond is megirigyelt volna.

A játék ráadásul gyönyörű lett, bár a tereptárgyakon csak apró dolgokat változtattak, a bevilágítás sokkal jobb lett, köszönhetően a ray tracingnek. Ez azt is eredményezi, hogy a cím konzolokon csak 30 fps-sel fut, bár én úgy gondolom egy ilyen stílusú játék esetében azért ez könnyen megbocsátható. Hasonlóan technikai visszalépés az elődhöz képest, hogy konzolokon állítólag szűkösebb lett a beépítettségi mérő. Aki nem tudná, konzolos építgetős játékok esetében a legtöbb cím kap egy ilyen mutatót, ami ha eléri a száz százalékot, az vagy a játék teljesítményének romlásával jár vagy egyszerűen nem enged több tereptárgyat lepakolni a motor. Esetünkben utóbbi az igaz, bár hozzá kell tennem nekem nem sikerült elérni a limitet.

A Jurassic Park Evolution 3 határozott előrelépés a második részhez képest, de azért nem bővelkedik újdonságokban. Tipikusan az a folytatás, ahol el kell olvasnod a Steamen lévő listát, hogy tudd hol keresd az új funkciókat. Üdvözölendő, hogy átemelték a fejlesztőcsapat más játékaiból az összetettebb funkciókat, de azért bőven akadnak itt még játékelemek, amiken lehetne variálni. Egy korrekt folytatás, ami talán azoknak okozza majd a legnagyobb örömet, akiket eddig elkerültek ezek a játékok.

A Jurassic World Evolution 3 PC-re, PS5-re és Xbox Series konzolokra jelent meg. Mi az utóbbi platformon teszteltük, Series X-en.