Eleve magát a HD-2D-t (a különféle effektekkel felpimpelt, mégis pixeles, karaktereiben abszolút kétdimenziós tálalást) a Square Enix hozta be a köztudatba a zseniális Octopath Travelerrel és folytatásával, majd tovább vitte a stílust akár más jellegű játékokban is (pl. Triangle Strategy, ami egy taktikai szerepjáték, vagy a The Adventures of Elliot, ami valós idejű akció-szerepjáték). Viszont mindeddig pont a legnagyobb húzónevük, a hihetetlenül sok részt megélt Final Fantasy nem kapott ilyesmi változatot.
Aztán végre megjött a Final Fantasy Resonance, ami ezzel a HD-2D dizájnnal pontosan a régi epizódok hangulatát idézi, ráadásul egy klasszikus körökre osztott harcrendszerrel látták el. Talán kicsit furcsa döntés, de bizony ez a játék a korábban már teljesen megszűnt mobilos Final Fantasy Brave Exvius alapjaira és bizonyos karaktereire épít. Csakhogy itt nem egy szimpla átiratról van szó, mert a profi japán fejlesztők egy önálló, teljes értékű szerepjátékká formálták az eredeti koncepciót, elhagyva a free-to-play modellhez kapcsolódó elemeket. (Habár a gacha-szerű karaktergyűjtögetés itt is megvan, de nem kapcsolódik hozzá semmiféle mikrotranzakció.)
A viszonylag szimpla történet főszereplője Rain és Lasswell, akik Grandshelt királyságának lovagjai, és természetesen egy szörnyű fenyegetés nyomába kell eredniük. Ugyanis váratlanul előkerül egy Umbra nevű gonosz a saját sötét lovagjaival, akik el akarják pusztítani a világot fenntartó kristályokat (emlékezzünk meg róla, hogy a Final Fantasy játékokban a kristályok mindig fontos elemként kerülnek elő). No de miközben két hősünk, és egy hozzájuk szegődő amnéziás, különleges mágikus képességekkel rendelkező lány, Fina elindul az open world térképen, időközönként más világok hőseinek szellemképét, „Visionjeit” is maguk mellé állítják.
Ha ez egy szokásos ingyenes, Genshin Impact féle gacha-játék lenne, akkor ezeket a Visionöket pénzért is be tudnánk szerezni, és mindig valamilyen „ládát” kéne kinyitnunk hozzájuk. De szerencsére itt most nem ez a helyzet, hanem bizonyos kristályos szentélyekben, egy narrátor elmeséli az adott hős sztoriját, mi válaszolunk bizonyos kérdéseire, aztán megkapjuk a Visiont, akikből összesen 26 található a játékban. Ez pedig abszolút a keménykalapos Final Fantasy rajongók mennyországa, hiszen begyűjthetjük magunk mellé többek között Cloudot a Final Fantasy VII-ből, Terrát a Final Fantasy VI-ból vagy Noctist a Final Fantasy XV-ből.
Csakhogy van egy kisebb probléma is ezzel a rendszerrel. Merthogy a valamelyest leegyszerűsített, nem mindig izgalmas sztoriról is elvonhatják a figyelmünket. A nosztalgiázás már-már soknak érződhet, hiszen a Visionök története alapvetően nem kötődik szorosan a Resonance-hoz. Ráadásul a bejátszott ultimate harcjeleneteik minőségben és stílusban nagyon elütnek a 2D-HD külcsíntől, és furcsán alacsony felbontásúak. Ez pedig így tényleg azt az érzetet keltheti az emberben, hogy túlságosan ragaszkodtak a mobilos eredeti, a Brave Exvius ötleteihez. Cserébe szerencsére a Visionök működése a harcok közben egészen zseniálisan működik. Nagyjából olyasmi, mint a Persona-játékokban. Vagyis a karaktereinktől külön fejleszthetők, és saját, bevethető képességeik vannak, illetve cserélgethetjük is őket a főhősök inventoryjában.
Apropó, harc. Aki szereti a hagyományos körökre osztott rendszereket, a Resonance-tól olykor egészen el fog alélni. A Final Fantasy játékok jól megszokott skilljei és varázslatai elképesztő mértékben állnak rendelkezésünkre, és a köröknek hála mindig van időnk és lehetőségünk taktikusabban kiosztani őket. Az ellenfelek gyengeségeit kihasználva, karaktereinket és Visionjeinket fejlesztgetve idővel irtó profik lehetünk, de persze mindig akad egy boss, aki jól megizzaszt minket.
Emiatt persze néha vissza kell mennünk a térképen más helyszínekre „farmolni”, hogy alaposan felfejlődjünk. Ez egyébként mindig megoldható, hiszen a klasszikus térképes, felülnézetes terepen állandóan bele fogunk botlani egy-egy szörnybe vagy gonoszba. Persze aki nem szereti, hogy a semmiből bukkannak elő az ellenfelek, az emiatt is bosszankodni fog, de hát ilyen a retro gaming is.
A Resonance legfőbb erőssége természetesen maga a tálalás. Láttunk már számos gyönyörűen sikerült HD-2D játékot, de itt a fejlesztők még arra is külön ügyeltek, hogy mindenféle kameramozgással is felturbózzák a stílust. De nagyon tetszettek még a karakterek saját 2D-s, rajzolt alakjai is, amik az átvezető dialógusokban jelennek meg. Ezen túl pedig muszáj külön megdicsérni Agematsu Noriyasu zeneszerzői munkáját, mert ehhez a játékhoz valami egészen elképesztő muzsikát rakott össze. Vannak benne szép, klasszikus fantasy dallamok, de ütősen rockos számok is, amiket tök jó harc közben hallgatni. Tulajdonképpen simán berakható az album háttérzenének valami otthoni munka közben.
Úgyhogy összességében a Final Fantasy Resonance egy igazán kellemes meglepetés lett a Square Enixtől. Ez egy olyan szerepjáték, ami nem akar mindenáron forradalmi újításokkal előállni, helyette a klasszikus JRPG-k erősségeire alapozza a játékélményt. A taktikus, körökre osztott harcrendszer, a sokoldalú Vision mechanika és a gyönyörű HD-2D látványvilág sokakat be fog tudni szippantani. Persze vannak a történetnek unalmas kiszámíthatóságai, és érezni a mobilos előzményeket, de ezek talán nem számítanak óriási hibáknak.
A Final Fantasy Resonance 2026. október 22-én jelent meg PC-re, Xbox Series X/S-re, PlayStation 5-re és Nintendo Switch 2-re. Ha szeretnétek ingyen kipróbálni, minden platformon letölthető a játék prológusdemója, a mentés pedig tovább vihető a teljes játékba!