Az újoncok ugyanis még a megannyi segítség ellenére is elveszve érezhették magukat az öltözőkben, a veteránok pedig szintén a kereséssel voltak elfoglalva, csak épp önmaguk helyett a korábban már megszokott menüpontokat, illetve információkat nem találták sehol sem. Természetesen ennek legfőbb oka az alaposan újraszabott és mobilokra fókuszáló csempés felület volt, ami hiába nézett ki jól az előzetes képeken és videókban, valódi kínszenvedés volt a használata, ráadásul még testre sem lehetett szabni. Emiatt aztán hiába tudtuk, hogy mit szeretnénk, sokszor árkon-bokron keresztül vezetett hozzá az utunk, méghozzá felesleges kattintások tömkelegével megspékelve. Ez azonban még csak a jobbik eset, mert bizony olyan is előfordult, hogy a korábbi részekből már jól ismert információk és funkciók egész egyszerűen eltűntek a süllyesztőben, ami persze egy ekkora adatmennyiség esetében nem feltétlen tűnik fel, de ha én mondjuk pont a játékosaim előző meccsek alatti hőtérképeire lettem volna kíváncsi, hát akkor így jártam.

Az a baj, hogy mindezek olyannyira felbőszítették a rajongótábort, hogy a Football Manager 26 mind a mai napig negatív értékeléssel rendelkezik a Steamen és ezen a szebb látványt prezentáló Unity motor, a támadást és védekezést külön kezelő dupla taktikai felület, illetve az évről-évre folyamatosan bővülő licenclista sem tudott érdemben változtatni. Szerencsére azonban még ha kicsit megkésve is, de a fejlesztők hallgattak a kritikákra, aminek következtében nemcsak alapjaiban gondolták újra azokat az elemeket, amik a tavalyi részben félrementek, hanem mindeközben még számos bétalehetőséget is biztosítottak az érdeklődők számára. Sőt, a hivatalos megjelenés előtt 5 napon keresztül bárki ingyen és bérmentve ki is próbálhatta a játékot, az előrehaladását pedig később átvihette a teljes kiadásba. A széria mögött bábáskodó csapat tehát magabiztos, és bíznak abban, hogy a Football Manager 27 végre valahára újra visszaállítja a sorozat megtépázott renoméját, ami nem lesz egyszerű feladat, de az idei etap kétségkívül egy hatalmas lépés a helyes irányba.

Mondjuk, ha rosszmájú akarnék lenni, akkor akár azt is mondhatnám, hogy mindezt nagyrészt a hiányzó funkciók visszapakolásával érték el, ami egyébként többé-kevésbé igaz is. Kezdjük rögtön a legszembetűnőbbel, a kezelőfelülettel, ami kapcsán újragondolták a csempék rendszerét és visszahozták a régebbi részekre jellemző, a képernyő tetején látható főbb menüpontokat. Ezek a Portal, a Squad, a Tactics, a Recruitment, a Training és a Club, amik alá szépen betagozták a hozzájuk tartozó almenüket, de ezen túlmenően a testreszabás lehetősége is visszatért, vagyis bármelyik képernyőképet (amiket egy-két kivételtől eltekintve egész ügyesen dolgoztak át, bár üres helyekből így is akadni fog bőven) és gyorsbillentyűparancsot bármikor a kedvünk szerint alakíthatjuk át.

Sőt, az új kezelőfelület a különféle felbontásokat és képernyőarányokat is remekül kezeli, aminek hála a nagyobb megjelenítővel rendelkezők akár az egész falukat teletapétázhatják a számukra leginkább fontos adatokkal és hírekkel (utóbbiak jóval részletesebben és színkóddal ellátva jelennek meg a főképernyőn). Kézreálló, látványos, intuitív és gyors, amit csak tovább fokoz a számtalan bekapcsolható kisegítő lehetőség, illetve a szövegekben megjelenő, jóval logikusabban felépített linkrendszer, aminek segítségével pillanatok alatt odaérhetünk, ahová eredetileg is szerettünk volna, méghozzá jóval kevesebb kattintás kíséretében.

Akik tehát ódzkodtak a tavalyi epizód nyakatekert megoldásaitól, azok megnyugodhatnak, hazaértek, akárcsak azok, akik hiányolták a kupák sorsolását, a hőtérképeket, a Deadline Day okozta izgalmakat, vagy épp a jóval részletesebb edzéstervezést, amit ismét könnyedén másolhatunk és immáron a válogatottak kispadján is lesz lehetőségünk állítgatni. Utóbbi egyáltalán nem véletlen, mivel a frissiben bevezetett Tactical Effectiveness és Tactical Complexity kettőse többek között pontosan arra helyezi a hangsúlyt, hogy kinek mit és miképpen próbálunk lenyomni a torkán. Nyilvánvalóan a serdülőket továbbra is érdemes a legjobb tulajdonságaik alapján edzeni, viszont a felnőttek esetében ez már korántsem lesz így. Náluk ugyanis jobban kell majd figyelnünk az általunk megálmodott taktika összetettségére (ami ezúttal is külön kezeli a védekezést és a támadást), az ehhez szükséges képességeikre, a befogadási hajlandóságukra, illetve a következő ellenfél erősségeire és gyengeségeire. Ezek a mutatók határozzák majd meg, hogy mennyire lesz sikeres a játékosállományhoz társított elképzelésünk, ugyanakkor egyik sem lesz kőbe vésve, sőt, a legkisebb ténykedésünk is befolyásolhatja őket, legyen szó akár az igazolásokról, a médiamegjelenésről, vagy épp a játékosaink egészségi állapotáról.

Ha tehát sikeresek szeretnénk lenni, folyamatosan alkalmazkodnunk kell, mindemellett pedig nyugodtan elfelejthetjük azt a berögződést, miszerint egy világmegváltó taktika ugyanúgy fog működni az NB II-ben, mint a Premier League-ben. A gyengébb tudású játékosok ugyanis képtelenek lesznek azonnal végrehajtani a végletekig csiszolt, gegenpressinggel nyakon öntött isteni kinyilatkoztatásainkat, szóval muszáj lesz kompromisszumokat kötnünk, máskülönben már az adott idény vége előtt útilaput köthetnek a talpunkra. Azért szerencsére akkor sincs minden veszve, ha már a kispadnál jövünk rá, hogy a gondosan felépített tervünk félrement (előtte azért kikérhetjük a segédedzőink véleményét is), mert bármikor szabadon belenyúlhatunk az előre megbeszélt teendőkbe, ráadásul a részletesebb és azonnal ható bekiabálások, valamint a most debütáló, ki- és bekapcsolható Tactical Tweaks-ek segítségével jóval eredményesebben ösztönözhetjük játékosainkat, mint azt korábban bármikor. Ez utóbbi tulajdonképpen egy gyorsmenü, amelyben a taktikai képernyőre lépés nélkül adhatunk ki parancsokat kollektíven, vagy egyénre szabva, amik aztán mindaddig aktívak maradnak, míg vissza nem vonjuk azokat.

És ha már szóba kerültek a mérkőzések, akkor vegyük az irányt a virtuális stadionok felé, amelyek gyepén ismét a Unity motor erőforrásai szaladgálnak, méghozzá jóval impozánsabb kivitelben, akár a 2D-s, akár a 3D-s meccsjelenítést nézzük. Bár a játékosok és a menedzserek kinézete, valamint animációik továbbra is idejétmúltak (még annak ellenére is, hogy sokat javultak és számtalan új mozdulatot kaptak), a mérkőzések körítése sokkalta élethűbb lett. Kezdjük ott, hogy immáron nemcsak egyetlen egy intro ismétlődik újra és újra a kezdősípszó előtt, hanem jóval több, előre elkészített snittből gazdálkodhat a randomgenerátor.

Szintén újdonság a napszakoknak megfelelő és a mérkőzés folyamán dinamikusan váltakozó fényviszony, de még időjáráseffekteket is kapunk, ráadásul az adott évszakoknak megfelelően. Utóbbiak közül kétségkívül a havas mérkőzések emelkednek ki igazán, mivel a játékosok és a labda folyamatos nyomot hagy hóban, amit a meccs előtt, illetve a félidőben a pályamunkások tüntetik el. Lenyűgöző, akárcsak a stadionba látogató nézősereg, akik idéntől végre valahára nemcsak üldögélnek, hanem még szurkolnak is a kedvenc csapatuknak. Csodálatos élmény, ahogy több tízezer ember skandálja a rigmusokat, miközben a szimpátiájukat nemcsak hanggal, hanem a ruházatukkal és a kezükben lengedező zászlókkal is kifejezhetik.

Ezeken felül természetesen még számtalan javítást és finomhangolt játékelemet vehetünk majd észre a szezonok alatt (az olyan bugokon túlmenően, mint például a VAR-vizsgálat után megadott lesgólok, az irreális alaptulajdonságokkal rendelkező generált játékosok, a mindenféle logikát nélkülöző, összevissza igazoló AI menedzserek, a meghökkentő dolgokat produkáló match engine…), amik mind-mind szépek és jók, sajnos azonban ezek miatt a Football Manager 27 inkább csak egy szimpla újragondolásnak érződik, semmint valódi folytatásnak. Mindezt csak tovább erősíti bennünk az a tény is, miszerint rengeteg olyan korábbi mechanika és adathalmaz visszatér, amik a Football Manager 24-ig a játék alapjait képezték.

Természetesen nem állítom azt, hogy nem kapunk újdonságokat, hiszen ott van például a Tactical Effectiveness és a Tactical Complexity rendszere, a különféle kényelmi és kisegítő beállítások tömkelege, de akár még az eddig meg nem említett Draft Shuffle is, ami egy kifejezetten jópofa, a véletlenszerűségre építő többjátékos mód (játszhatjuk offline botok ellen is), egyszerre akár 32 menedzserrel a gyepszőnyegen, ugyanakkor aki erre azt mondja, hogy édeskevés, nos, azzal nem igazán tudok vitatkozni. Viszont a fejlesztők mentségére szóljon, hogy a tavalyi felemás epizód után épp elég nagy feladat volt az, hogy a szakadék felé tartó csapatbusz kormányát visszarántották, habár ezzel a kármentéses truvájjal csak idén lehet takarózni, mert jövőre ez bizony már korántsem lesz elég az üdvösséghez.

A Football Manager 27 november 10-től érhető el Xboxra, valamint PC-re. Mi utóbbin húzogattuk a lóbőrt, a lehetőségért köszönet a Cenega Hungary csapatának!