All Points Bulletin

  • Írta: Daks
  • 2007. január 1.
Link másolása
A Grand Theft Auto világát megalkotó David Jones-ról és új csapatáról, a Realtime Worlds-ről már olvashattatok sokat itt, a Gamekapcson. A Microsoft megbízásából ők készítették a Crackdown-t, de azért maradt még erejük párhuzamosan egy másik projektet is fejleszteni. Ez nem más, mint az All Points Bulletin nevű akciójáték, mely erősen laikus szemmel nézve, röviden összefoglalva egy online GTA lesz!
Rég óta álmodtunk már egy olyan Grand Theft Auto stílusú játékról, amit az interneten lehet játszani. Az All Points Bulletin személyében most meghallgatásra kerültek imáink, és ha minden jól megy, 2007. karácsonyán már garázdálkodhatunk is a virtuális utcákon.


A játék egy élő és lélegző, több kisebb-nagyobb városból álló világba kalauzol majd el minket, ahol mindent a pénzt irányít, és ahol a tiszteletet elfoglalt területben mérik. A kalandozásunk kezdetén, már a regisztrációkor és a karakterünk megalkotásánál választanunk kell, hogy bűnözők avagy rendőrök kívánunk-e lenni. A játékosnak nem lesz könnyű dolga, bármelyiket is válassza: ha bűnöző, akkor szembe kell néznie a rendőrökkel és az ellenséges bandákkal, ha pedig zsaru, akkor rendet kell teremtenie a kaotikus világban, és bármi áron, de be kell tartatnia a törvényeket. Nem hangzik könnyű feladatnak egyik se, mi?


Pergő eseményeket ígérnek az eddig kiszivárgott információk. A játék látványos bandaháborúkkal, véres lövöldözésekkel, izgalmas üldözésekkel, hollywoodi filmbe illő letartóztatásokkal és persze rengeteg bunyóval várja az „MMOGTA"-ra éhes játékosokat. Egy-egy sikeres akcióval hírnevet és készpénzt lehet majd szerezni, mely utóbbit zsíros verdákra, különböző fegyverekre, és egyéb felszerelésekre lehet majd beváltani. A feladatokat lehet majd egyedül, vagy csoportosan végrehajtani, és minél több segítőtársunk van, értelemszerűen annál kisebb szeletet kapunk a jutalomból.


A kisebb-nagyobb bűncselekmények elkövetése / magakadályozása mellett a fő feladat az adott város kulcsfontosságú pontjainak elfoglalása lesz. A bandáknak presztízskérdés, hogy milyen kerület felett uralkodnak, a zsaruknak pedig céljuk, hogy minél bűnöző-mentesebb legyen a környék. Gondolom ezek után kitalálhattátok már, hogy az a banda lesz a város királya, aki a legtöbb területet ellenőrzi – bár MMOG lévén könnyen előfordulhat majd az is, hogy reggelre csak a bezsebelt creditek emlékeztetnek az esti tündöklésünkre.


A beépített editor lehetővé teszi majd, hogy teljesen személyre szabhassuk a karakterünket, egyéni fegyvervariációkat állítsunk össze, sőt egyéni kinézetet adjunk az autónknak. A kocsikat lehet majd tuningolni, festegetni meg matricázni – és nem utolsó sorban őrizni, hiszen ha felügyelet nélkül hagyjuk, és nem is teszünk bele semmi biztonsági technikát, akkor könnyen elcsenheti azt egy másik játékos. Ha kedvünk tartja, akkor saját bandát is alakíthatunk majd, melyben a felvett tagok az általunk kitalált egyenruhát fogják viselni, a graffitizéskor pedig a mi jelünket fogják a falra festeni. Arról még nincs hír, hogy a rendőr oldal hogyan tud csoportokba szerveződni – ezt valószínűleg mindig az alkalom szüli majd.


Kicsiny bemutatónk végéhez érve illik szót ejteni az All Points Bulletin technikai oldaláról is. A játék PC-re és Xbox 360-ra készül, érdekessége pedig, hogy a Shadowrun-hoz hasonlóan egy szerveren fognak majd játszani a személyi számítógépről, illetve a konzolról érkezett gamerek. A játék alatt az Unreal Engine 3.0 dübörög majd, úgyhogy várhatóan igen erős PC-re lesz szüksége annak, aki szeretné élvezhető grafikai részletesség mellett használni a játékot. Mint említettük, a megjelenés 2007. végén lesz esedékes, most pedig csak reménykedni tudunk, hogy tényleg olyan jó lesz a játék, mint amilyennek ígérik.

20.
20.
DriftRX
Sikerült jelentkezni az oldalra de nem kért jelszot és nem tom mi az vlk help
19.
19.
DriftRX
Help kér vm DxD.txt-t és nem tom hol találom meg!!
18.
18.
hedzsooo
Anyag jatek lesz szerintem, a vidikbol legalabbis tetszetos, meg majd meditalok melyiket probaljam ki "elesben" igazan, ezt, v. a SW:The Old Rebublic-ot. :)



Mindenestre remelem a BETA-jatval jatszhatok hamarosan 1 picit ! :)
17.
17.
hedzsooo
#20: Magyarul futtatnod kell a windows-ba epitett rendszer-osszegzot, majd le kell mentened az adatait es at kell nevezned a mentett fajl-t az o altaluk ismertetett modon es az kell aztan beillesztened a BETA-ra valo jelentkezeshez. Nekem mukodott. ;)



Futtatni ugy tudod a dX-diagnosztikat, ha a start-menuben a futtatas-parancsot elinditod es ott az ures mezobe beirod, h "dxdiag.exe"....

v. csak siman is jo asszem, h "dxdiag", utana pedig "ENTER" es mar fut is a progi. ;)
16.
16.
hedzsooo
#24: Nyisd ujra a bongeszot....ha ugy sem muxik, hasznalj masikat, mondjuk Windows-Exploler helyett Operat, v. Firefox-ot, Google Chrome-ot ;)



15.
15.
DriftRX
Nekem ennél az oldalnál (http://www.apb.com/) mért írja ki ezt??



[[Sorry, you do not meet the requirements to view this content.]]pls help akármijen születési időt beírok nem jelentkezik be!!
14.
14.
DriftRX
Hello.Most nem azért de 2010 Április 10.-e van tehát most akkor mi a tök van mert 2007 már kicsit sokkal elmúlt!!!
13.
13.
dareal
#20: ott írja a feltöltési link alatt, jóóóó nagy betűkkel.



-Click on the "Start" button (default location is at the bottom left of your screen).



-Once in the Start menu, click on the "Run" button. A window entitled "Run" will appear.



-Type "dxdiag" and click on the "OK" button.



-Wait for the progress bar to disappear.



-Click on the "Save All Information" button.



-Rename the file with this format: "firstname.lastname.DxDiag".



-Click on the "Save" button.
12.
12.
dareal
#17: a főoldalon ott a beta felirat, itt a link:

http://www.apb.com/beta-application/
11.
11.
dareal
#13: a béta még mindig megy. az x360-as portot leállították.
10.
10.
HorvathD
Ha esetleg valakit érdekel itt az ofisöl webszájt:

http://www.apb.com/
9.
9.
Maxxer
Jövőre jön ,már szerintem,mostmentek le a béták.
8.
8.
HorvathD
Aztán nehogy ez is a Duke Nukem Forever sorsára jusson.
7.
7.
HorvathD
Végülis nem késnek olyan sokat :)

De egy ilyen gyöngyszemre lehet várni.Remélem kiadják Box-ra is.
6.
6.
crysis the best
Engem is érdekelne ! De mindjárt rákeresek hátha...
5.
5.
cross56
Nem tudja valaki,hogy végre mikor szándékozzák kiadni a játékot?
3.
3.
Daks
masszív multipléjer onlájn gém
2.
2.
fojesz
Létezik MMOG kategória, annyit tesz MMO Game :P
1.
1.
FNorberto
Rohadt jó játék lesz ez!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...