Need for Speed: Pro Street

  • Írta: Daks
  • 2007. június 11.
Link másolása
Ahogy az Underground új irányvonalat vitt a Need for Speed szériába, úgy alakítja át a sorozatot a legújabb, Pro Street alcímre hallgató epizód is. Az Electronic Arts teljesen átdolgozza a játékot, de hogy ez pontosan mit is takar, és mennyire lesz jó nekünk, az rögtön kiderül, ha végigolvassátok premier előzetesünket!
Az éjszakai illegál versenyeket ezúttal elfelejthetjük, az NFS egy teljesen új stílus felé fordul, legalábbis ami a játékmenetet illeti. Az Underground 1-2, a Most Wanted és a Carbon mind a Halálos Iramban film által népszerűvé tett új életformát elevenítette meg előttünk, azonban ahogy egyszer minden sikersorozat véget ér, most a vagány utcai gyorsuló srácok ideje jár le. Ezúttal a profi versenyzésen lesz a hangsúly, zárt pályán kell helyt állnunk, igazi versenyzők ellen.


A történet szerint főszereplőnk felhagy az utcai élettel, és a városban szerzett tapasztalatait a profi versenyeken kezdi el kamatoztatni. Szervezett, legális versenyekre nevez be, azonban ezt ne úgy képzeljük el, mint a Nascar vagy a GT sorozat. Itt is a házilag tuningolt autók kapják a főszerepet, és egy pár száz dolláros beugró fejében pedig bárki rajthoz állhat saját autójával - azonban ezek már igazi versenypályákon, kötött szabályok szerint, közönség előtt zajlanak.


Az új játéktér mellett a másik legfontosabb újítás, hogy a Pro Street lassan bár, de kezd felhagyni az arcade elemekkel. Nem lehet majd 200 km/h-s sebesség mellett visszapattanni a betonfalról, és kocsink sem úgy fog viselkedni, mint ahogy azt eddig megszoktuk. Az autó csúszkálni fog, ha gyorsan vesszük be a kanyart, akkor kisodródunk, ha pedig mindig padlógázzal közlekedünk, akkor a kipörgő kerekek szintén nem kevés fejfájást okoznak majd. Na azért nem kell úgy tekinteni a játékra, mintha egy profi szimulátor lenne, nem is ezt akarják elérni a készítők, viszont szeretnének egy kicsit visszarugaszkodni a valósághoz.


Az Electronic Arts emberei a hivatalos fórumok látogatóinak nyomására döntött úgy, hogy kicsit mellékvágányra teszi a masszív arcade stílust. A rajongók kezdték már megunni a valóságtól teljesen távol álló elemeket, az EA így újra a Most Wanted készítőihez fordult, hogy átdolgozva a játékmenetet, új irányvonalat vigyen a sorozatba.


A másik remek újdonság, melynek eddig mindenki örült, az a roncsolódás bevezetése. Régebben nem törhettek az autók, mert a technika nem tette lehetővé, hogy valósághűen roncsolódjon a kasztni, az ügyben a végső nemet pedig a nagy autógyártók mondták ki. Most, hogy az újgenerációs konzolok, és a csúcsteljesítményű PC-k elterjedtek, szinte minden nagy gyár igennel felel arra a kérdésre, hogy porrá lehessen-e zúzni autóját a játékban. A Need for Speed: Pro Street-ben így végre le lehet majd amortizálni a verdákat, ha például nekihajtunk majd egy falnak, akkor a kocsi teljes eleje össze fog gyűrődni, halálra ítélve ezzel kedvenc négykerekűnket. A játékban emellett persze lehet majd ütközni és borulni is, meg mindenféle finomságot, amit csak el lehet képzelni. Ha nagy sebesség mellett felmegyünk a padkára, akkor kitörhet a kocsi kereke, melyet utána nem kevés pénzből magunknak kell rendbe hoznunk.


Finomság, hogy a licenszelt, valódi márkajelzést használó autók mellett igazi helyszíneken is száguldozhatunk majd. A Pro Street-be bekerült többek közt az Infineon Raceway néven is ismert kaliforniai Sears Point Raceway, csakúgy, mint több neves amerikai, európai és ázsiai versenypálya is. Az EA egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy milyen pályák lesznek a játékban, de aki figyelemmel követi az autóversenyes anyagokat, annak lehet pár ötlete erre is.


Sokan hasonlóságot látnak a Forza Motorsport 2 és a Pro Street között, azonban míg a Microsoft szimulátora inkább a Gran Turismo vonalát követi, az új Need for Speed egy új, eddig szinte sosem látott világot nyit meg előttünk. Aki sűrűn nézi a Discovery Channel autóépítő műsorait, az láthatott már felvételeket az amatőr utcai gyorsulóknak szóló, de profin megszervezett, kötött versenyekről. Itt is egy ilyen sorozaton indulhatunk, nem lesz körülöttünk profi csapat, szponzorokat se nagyon fogunk kapni, mindent magunknak kell majd elvégezni.


A grafika is változni fog, a készítők ebben igyekeznek elérni a már-már fotorealisztikus szintet. Persze ez nagyon nehéz, sőt ma még szinte lehetetlen feladat is, de ahogy legutóbb a Forza Motorsport 2-ben láttuk, azért már kezdjük megközelíteni a szintet. Az NFS: Pro Street-ben az autók csillogni fognak, lesz valós idejű árnyék, a kasztnik pedig nem kevesebb, mint 21 ezer poligonból fognak felépülni. Szép kis számadat, pár éve ilyen még elképzelhetetlen volt!


Eddig összesen öt játékmódot hoztak nyilvánosságra, ám reméljük ezek száma a jövőben még nőni fog. A Drag módot mindenki ismeri, felesleges koptatni miatta a billentyűzetet, viszont a többi, ha csak neve miatt is, megérdemel egy kis magyarázatot. A Drag and Grip játékmód hasonló az előzőhöz, itt azonban curcuit pályán kell helyt állni, míg a Speed Challange-ben a gyorsuláson, és az autó pályán tartásán lesz a hangsúly. Lesz még továbbá Time Attack, melyben csak a stopperóra lesz az ellenfelünk, valamint feltűnik a sok résztvevős klasszikus futam is. A versenyek a Street King kupáért folynak majd, mely a közösségben felér egy formula 1-es világbajnoki címmel.


Nem babra megy tehát a játék, és ezt a számítógép által irányított pilóták is tudják. Az AI nagyon rafinált lesz az új NFS-ben, és nem csak nyerni akar, hanem egyben kiejteni a másikat is. Több olyan pilóta is lesz a játékban, aki már az első kanyarban megpróbál minket leszorítani, vagy rányomni a betonfalra. Az autósok tehát agresszívak lesznek, de ez érthető is, hiszen ebben a versenyben mindenkit az utca nevelt.


Természetesen itt is lehet majd tuningolni a kocsinkat. Ahogy az utcai versenyeknél, itt is bármilyen verdával rajthoz lehet állni, ha megfelelő az autónk osztálya. Töménytelen mennyiségű, márkás tuningeszköz áll majd rendelkezésünkre, melyek mindegyikével hozzátehetünk pár lóerőt autónk teljesítményéhez. A futamok után lehetőségünk lesz szervizelni a verdát, és kijavítani rajta az ütközések okozta károkat. Az autók amúgy nagyon sérülékenyek lesznek, így ahogy a való életben is, itt is ügyelnünk kell szemünk fényének épségére. Érdekes lesz az is, hogy ha eltörik a spoiler vagy a lökhárító, akkor nem kell majd újat vennünk, egyszerűen áttekerhetjük egy szigszalaggal, az aerodinamikai hatását így is visszanyerhetjük. Ezt a részletet amúgy a játék trailerében is megmutatták a készítők, igaz csak egy pillanatra tűnt fel a celluxozott alkatrész.


Az Electronic Arts emellett átdolgozta az AutoSculpt rendszert is, melynek köszönhetően még jobban személyre szabhatjuk autónkat. A Carbon-nál is részletesebben állítgathatjuk a külső elemek kinézetét, valahogy úgy, ahogy a Discovery Channel-en gittelik a kocsikat. Teljesen a mi ízlésünkre lesz szabva, hogy miként nézzen ki az autó, de egy idő után persze azért leszabályoz minket a rendszer, és nem engedi túl extrémre formálni a kasztnit.


Fontos újítás még, hogy a versenyek nappal játszódnak. Elfelejthetjük a sötétben való furikázást, nem kell majd szenvednünk a gyenge megvilágítástól, a pálya jól belátható lesz, remek játékélményt kölcsönözve ezzel a megújuló Need for Speed-nek. Izgalmas és jópofa lesz tehát a Pro Street, és noha még kevés információt tudunk róla, azért lassan kezdenek körvonalazódni a játék részletei. Figyeljétek a Gamekapcsot, mert ha megtudunk valami újat, azonnal közzé tesszük majd a hírek között, de az sem elképzelhetetlen, hogy még a nyáron újabb előzetessel szolgálunk a játékról.


A Need for Speed: Pro Street idén novemberben a létező összes platformra meg fog jelenni. Az Xbox 1 kivételével lesz PS2-es, PS3-as, Xbox 360-as, PSP-s, NDS-es, Nintendo Wii-s és persze PC-s verzió is. Szegény első generációs Xbox tulajokra nagyon rájár a rúd mostanában, de talán nem árulok el semmi újdonságot, ha azt mondom, a jövőben se lesz jobb a helyzetük. A játékot ettől függetlenül várjuk nagyon, és amint megjelenik, azonnal szállítjuk róla a tesztet is. Stay with us!

Kapcsolódó cikkek

22.
22.
Hernyo
nekem nem igazán jön be ez a stílusváltás...a gépigénye sztem elég magas, még low beállításoknál is szegényen futott. de borzasztó szép a grafika...csak nálam ez itt ennyi is. a történetet azt úgy összedobták a végén 5 perc alatt. sztem nem vmi izgalmas a versenyzés se, az elején ez a 40-50el való száguldozás kifejezetten idegesített...aki szereti annak bejön, aki nem annak nem...engem vhogy nem fogott meg
21.
21.
wle
20.
20.
wle
Szerinte Baszott Jó A Pro Street
19.
19.
laca92
azt mondtatok hogy ha lessz valami akkor irtok, de mar a demo is meg jelent s meg semmi tesztet nem mondtatok a csekelyke kicsi demorol!:D
18.
18.
Chrome 17
Ha valaki tudja a gépigényét az feldobhatná! Nem csak én vagyok rá kíváncs!(szerintem)
17.
17.
phenomiq
Sziasztok. En eleve a szimulatoros jatekokat kedvelem, a nagy kedvencem a Juiced, igyhat azt varom nagyon; de ahogy olvastam a leirast a NFS:ProStreetrol nagyon kivancsiva tett az hogy torhetoek lesznek az autok es szimulatoros viselkedesre lessz programozva a jatek. Kivancsian varom, de persze elobb megjelenik a J2 HIN a THQ-tol, abba nagyon bizom, remelem nem okoz majd csalodast. Mindenkepp a jatek elmenye a lenyeg, fuggetlen a gyartotol ... szerintem.



Gázt !
16.
16.
attila65434
nem tudja valaki hogy hol lehet letölteni a heroes 4

15.
15.
attila65434
Nagyon várom a pro street - et remélem nem olyan kevés tuning lesz bennen mint a motwantedbe na jolvan a carbon- ba aránylag sok volt de nem olyan sok ha tényleg annyi tuning lesz benne mint igérik akkor jóóóóóóóóóóóó!!!!

Amugy lesz benne gyorsulás is mert ha csak drift lezs az elég uncsi lesz nem?????

nem tud valaki valamit hogy milyen varsenyek leszenek bennnnne hmmmmmm?????????

14.
14.
F.Dani
Én imádom a tuningolást!!!!És nekem a Need for Speed utóbbi részeiben ez negyon tetszett!!!Eleinte sajnáltam hogy a Pro Street zárt pályás versenyeken fog alapulni,de most hogy elolvastam az ismertetőt rájöttem hogy nem is lesz olyan rossz amilyennek képzeltem.De azért reménykedek hogy még fognak készíteni utcai versenyes Need for Speed-et. (de erre SZERINTEM már nincs sok esély)
13.
13.
Davidpip
Szerintem most egy állati jo game-el fognak előrukkolni...A leírás tetszett, nem lesz rossz a versenypályás dolog sem, de mondjuk szabad kóborlást belerakhattak volna.

A Carbon után, gondolom látják h szinte senki sincs megelégedve azzal. Én mondjuk azért nem csípem a Carbont, mert 2 nap alatt kiakasztom aztán már unalmas, nem azért, mert 200zal beveszik a kanyart, amit mondjuk egy jo verdával meg nagyobb íven én is meg bírok csinálni. Legalább az UG1 meg UG2ben kiakasztás után is jo a városban szórakozni. Reméem a Prostreet is hasonló lesz élmény szempontjából.
12.
12.
Gixx
2. oldal hogy jön be?
11.
11.
gszundi75
Háát nekem 8 csak ps2-re legyen ! Csak ne csalódjak akkorát legyen DRIFT freedrive, utcák és sok kocsi ! ! !
10.
10.
SWBF2
A Wii-s részt várom!!!!!
9.
9.
F.Dani
A videókból nem sok derül ki.Azért remélem hogy megmarad némi need for speed hangulat a sok újítás ellenére!!!Azt én is akarom hogy legyen benne szabad kóborlás........ az eddigieknél sokkal nagyobb városban!!!!Hát nagyon bízok az EA-ban és ramélem hogy jól összerekják a játékot.



Üdv:Dani
8.
8.
Gixx
Ha elveszik a freedrive lehetőségét, akkor ki se fogom próbálni. Unalmas folyton keresztülrágódni a küldetéseken, hogy megvehess valamit a kocsidba, amit csak akkor kaphatsz, amikor elértér egy bizonyos skill-t... Ha így működne a világ, akkor nem itt tartanánk...



A Carbon-t már eleve úgy játszottam, hogy töltöttem egy teljes mentést, és furikáztam kedvem szerint és kihagytam a küldetéseket. Nem idegeltem magam azon, hogy csal össze-vissza a játék csak azért, hogy "izgalmasabb" legyen egy verseny. NEKEM az az izgalmas, hogy ha lehagytam egy kocsit, akkor az le van hagyva és nem előz vissza, mert bevehetetlen hajtűkanyarokban 200-zal farolás nélkül be tud kanyarodni...



És a vezethetőségen is javíthatnának... Kissé gáz, hogy nem lehet lassan menni, ha úgy van kedved... Nem tudsz 60-nal menni, mert fordulatszám verdesi az alsó végét egyesben, aztán vagy felszalad és pörgeti a kereket, vagy hirtelen bevágja a satut, pedig nem is kértem meg rá... És analóg kormány van, szóval arra sem lehet ráfogni. Érzékenységen nem lehet állitani. Fél állásban már padlógáznak veszi...



Úgyhogy a saját magam szórakozása érdekében remélem lesz freedrive lehetőség (a Driver1 óta ez lenne a minimum) és javítanak az analóg érzékenységen. Ha nem, akkor marad a SanAndreas...



Egyelőre kivárok (mást úgyse lehet)
7.
7.
Fekete József
Én is várom és remélem ,hogy jó is lesz,de számomra az utolsó nfs nagy csalódást okozott mert ugye ott is csili vili meg minden nagy beharangozás és szerintem nagyon gyenge lett,remélem ez sokkal jobban eltalálják majd. :D:D:D és ahogy Daveout mondta addig is jó lesz a Forza 2 :D

A cikk 5-ös :D
6.
6.
Daveout
úgy gondolom h a cikk nagyon jó! legalábbis nálam elérte a hatást..izgatottan fogom várni november 7.ét! csak előtte pont kijön 1 HALO na mind1 mad meglátjuk még hogy hogy lesz..addigis megyek Forzázok 1et 2őt!
5.
5.
kenny22
Csacso: hát ja én is reméltem, h a carbon egy fasza játék lesz...... hát nem az lett :)
4.
4.
Csacso
szerintem jó lesz az új NFS!(bár ez VOLT a véleményem a Carbonról is):P
3.
3.
kenny22
jó kis összefoglaló!!! de nekem se nagyon jön be ez a zárt versenyes dolog, mert mint az underground 1-ben ez is könnyen unható lesz, de hátha tesznek bele vmit ami pótolja a szabadpályás élményt
2.
2.
t.roli
Eza bemutató kisseb fajta bizalmat ad, h nem azt kapjuk mint amit már 4 éve is megkaptunk. De ez a kötött pályás dolog nem túl megnyerő SZÁMOMRA. Persze sokaknak lehet ez lesz mindene.
1.
1.
Utys
Nah a törés már hiányzik egy ideje a sorozatból...egészen pontosan az négyedik/ötödik rész óta. Azért technikailag meg lehetett volna oldani a törést, elvégre már a Carmageddon 2-ben is szabadon deformálódott a kasztni, vagy akár ketté is szelhettük. Egyetlen hibája az volt, hogy a leszakadt darabok nem gyűrődtek. A Carma2 meg nem egy mai darab :P



Annyira azért nem hoz lázba az új NFS, de azért várom.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...