Crysis Demóteszt

  • Írta: Chocho
  • 2007. november 6.
2004. több szempontból is emlékezetes év volt az FPS rajongók számára. PC-s fronton olyan nevek kerültek hosszú várakozás után a boltokba, mint a Half-Life 2 vagy a Doom 3, míg konzolokon az épp aktuális Metroid epizód és a (már az óta hozzánk is elérkezett) Halo 2 borzolta a kedélyeket. Ám akárhogy is számol a kedves olvasó, feltűnhet neki, hogy az év talán legnagyobb meglepetése nem került be a felsorolásba. Bizony-bizony, az az óta már legendává avatott német csodafegyverről, a Far Cry-ról van szó! Az eleinte GeForce 3 techdemonak indult dzsungeles lövölde jött, látott és lenyűgözött. Engem legalábbis biztosan, de sok más kollégámat is, hisz nem egy helyen nyerte el „Az Év játéka!” díjat.
Ez volt régen…
…és aztán csend lett a csapat körül. Az eladások valahogy nem érték el a várt eredményt (de nem csak a Far Cry járt így, a HL2 és a Doom 3 éppúgy veszteségesnek bizonyult!), a folytatásról pedig egy árva pletyka nem sok, annyi sem érkezett. Valami olyasmit suttogtak az Internet sötét sarkaiban, hogy készülőben egy új motor, de mikor a derék csapat szakított a Ubisoft-tal, minden remény odalett egy igazán szaftos Far Cry 2 iránt. Itt meg is állt a történet, egészen 2006-ig, mikor is fellibbent a fátyol az Electronic Arts és a Crytek legújabb közös gyermekéről, mely keresztségben a Crysis nevet kapta. A koncepció maradt: lenyűgöző grafika, szabad játékmenet, okos AI és egy kis természetfeletti kotyvasztás egy idegen invázióval.


Ez van ma

Ez a múlt és most, annyi könnyittas várakozással töltött pillanat után elérkezett a játszható demo, hogy végre mindenkinek megmutassa, milyen is az IGAZI következő generációs FPS játék. Hol is kezdjük? Nos, nem árt talán annál, ami a Crysis-t már az első képek kiadásakor legendává tette. Bizony, a látványról van szó. A játékosok között a Crysis már hosszú ideje úgy él, mint valami grafikai Szent Grál. Mindenki hallott róla, de még soha senki nem látta. Akik meg mégis, azok kész ódákat zengtek annak realizmusáról, fényparádéjáról és színharmóniájáról. Mindez vajh igaz-e?


Nos igen, igaz. Ezt már az alig 15 perces demo után, sőt, az első képkockák leperegtével tudni fogjátok. A Crysis minden túlzás nélkül a jelenlegi technológiákkal elért legrealisztikusabb FPS játék. Sem az újonnan bejelentett, sem az eddig megjelent rokonai között nincs, amely akár egy ponton is felül tudna rajta kerekedni, sőt, még azt is meg merem kockáztatni, hogy ez minden stílust egybevetve is igaz! A csapda persze ebből rögtön nyilvánvalóvá válik. A crytek-es srácok alkotása alá nem akármilyen vas dukál. Félreértés ne essék, ha nem akarunk mindent maximumon látni, egy ma már közepes konfiguráció is megteszi, még csak a Shader model 3.0 támogatás sem kötelező. Ám ha valaki azt akarja látni, amit a fejlesztők láttatni akartak, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Több fórumot olvasgattam már a témában, de mindeddig elég kevés olyan hozzászólással találkoztam, aminek írója minden extrájával együtt tudta élvezni a CryEngine 2.0-t.


A szépség belülről fakad


Tényleg? Nos, igen, eddig nagyon úgy tűnik. Első alkalommal nem itthon játszottam végig a demót, így a grafikát csak minimumon, 1024x768-as felbontásban tudtam élvezni (Félreértés ne essék, még így is lenyűgöző!). Éppen ezért nem estem az egyszeri kritikus hibájába, mely szerint a látvány annyira lenyűgözött volna, hogy a játékmenettel már nem is törődöm. Így aztán komolyan megfigyeltem a Crysis újdonságait. Mert bizony azok vannak ezerrel! Sokan (köztük még én is) támadták eleinte a fejlesztőket a nanoruha ötlete miatt, ugyanis az nem tűnt többnek a power up-ok leegyszerűsített változatánál. Így, játék közben azonban rögtön beláttam, mekkorát tévedtem. A ruhánk képességei között az egér középső gombjának lenyomásával választhatunk. Nevük egyértelmű, nem szorul különösebb magyarázatra (maximum sebesség, maximum erő, maximum páncél és láthatatlanság). Ezek akármikor választhatók, ám a ruha erejét fogyasztják, így hatásuk csak annak kiürüléséig tart. Persze nem kell megijedni, drága amcsi felszerelésünk magát tölti fel, csakúgy, mint az életerőnk, szóval a medpack-ek száműzve lettek a koncepcióból.


Ruhánk hatalmával okosan játszva megannyi módszerrel végezhetünk kedves kommunista barátainkkal. Nincs is mókásabb annál, mint mikor „maximum sebességgel" közel rohanva bal kezünkbe kapjuk az egyik bakát. Jobbunkból áldást szórunk a mögötte állókra, majd a megmaradtakhoz vágjuk a szerencsétlent, persze „maximum erő" képességgel. Igazi szuperhősként rohangálhatunk a pályán, mindezt a tökéletes egyensúllyal megfűszerezve. Nem vagyunk halhatatlanok, de simán bevesszük, hogy egy csapat ilyen felszereltséggel bíró katona legyőzi a fél észak-koreai hadsereget.


Ugyan ruhánk a legnagyobb fegyverünk, még sincs FPS kézi csúzlik nélkül. Ha pedig a meggymagvetőknél tartunk, a Crysis ezekkel is remekül boldogul. A F.E.A.R. óta nem éreztem ilyen jónak a lövést, mint olyant, hála a remek mozgásérzékeltetésnek. A testünk folyton látszik a játék alatt, lábunk, karunk elő-elő bukkan. Nagyon jól sikerült visszaadni az ember mozgását és ez bizony ritka dolog. Emlékezzetek csak vissza a Half-Life 2 olajon csúszó Gordon Freeman-ére! Hála Istennek, ez már mind a múlté.


A fegyverek ezen felül még modolhatóak is. Mindegyiknek van néhány extra alkatrésze, melyeket a „c" lenyomásával szerelhetünk fel. Ezek közül egyértelműen a lézerirányzékos célzó és a hangtompító a leghasznosabbak. Előbbivel könnyedén kiaknázhatjuk a domborzat adottságait. Erre nagy szükség van a játékban, sokkal inkább, mint a Far Cry-ban volt. Már csak ezért is kész szentségtörés a játékmenetet a nagy öreghez hasonlítgatni. Nem kevesen állítják ugyanis, hogy a kettő ugyanaz, holott távolról sem. A Crysis messze túlmutat elődjén taktikázás és lehetőségek tekintetében egyaránt. Itt már nem csak a szabadságunk jut osztályrészül, de a nanoruha és a fegyverek remek kombinálhatósága olyan élvezetet nyújt, amit hosszú ideje egy single player FPS-ben sem tapasztalhattunk.


Nagyon fontos még a járművek jelenléte is. Ez már a Far Cry-nak is sarkalatos pontja volt, ám itt tovább csiszolták a dolgot. A dzsipbe pattanva a vezetőülésről is irányíthatjuk a géppuskát, ami nem élethű ugyan, de a játszhatóságon sokat dob. Újdonság továbbá, hogy a billentyűzet számai segítségével bármely ülésen helyet foglalhatunk, ez messze megkönnyíti majd a többjátékos mód járműkezelését. Persze a járgányok mit sem érnének fizika nélkül, de a Crysis-ban ez is jelesre vizsgázik. Én nem tudom, hogy a Half-Life 2 óta hol vannak az igazán színvonalas fizikával megáldott FPS-ek, de ezek hiánya bizonyára feltűnt a Crytek-nél is, mert a Crysis bizony erről az oldalról is odaver a konkurenciának. Mindent felkaphatunk, szétlőhetünk, felrobbanthatunk…a lehetőségek tárháza szinte kimeríthetetlen! Külön öröm, hogy ha egy járművet eltalálunk annak tankján, az azonnali pusztulást jelent. Már előre várom a multi összecsapásokat, a nanoruha és a sok lehetőség miatt komoly forradalomra számíthatunk!


Amiről még nem ejtettem szót, az minden FPS játékok alapja, a mesterséges intelligencia. Nos, erről egyelőre nem tudok nyilatkozni. Azaz hogy tudnék, de nem lenne teljes a kép, mert amit ilyen tekintetben mutatott a Crysis, biz nagyon vegyes volt. Egyrészről az ellenfelek ügyesen kihasználják a terep adottságait, fedezékbe vonulnak, és elég pontosan lőnek, másrészről viszont sokat bugolnak és hajlamosak „elfelejteni" dolgokat. Egy alkalommal, pl. bejártam az egész ledarált területet és hallottam, hogy lő valaki. Megkeresni nem volt kedvem, később mégis megnéztem. Amit láttam, elég komikus volt. A katona ott álldogált egymagában és hót nyugodtan nézett egy szétlőtt fát. Csak akkor kapott észbe, amikor már egész közel mentem hozzá. Ez persze elég szélsőséges példa és betudható a demó verzió félkészségének. A teljes változatban szerintem ezektől már nem kell tartanunk.


November 16-án tehát elszabadul a jeges pokol a monitorokon. A demó engem nagyon meggyőzött, bizony komoly esély van rá, hogy az év végi titánok harcát a németek zseniális játéka nyeri majd. Nem is tudom, mit mondjak még, hogy nekiessetek a letöltésnek. Ne riasszon el az 1,7 gigás méret, tömör gyönyör a kicsike!

Kapcsolódó cikkek

17.
troll81
Nem fogott meg a játék, szépnek szép de semmi több. A játékmenet gagyi az elvártakhoz képest, nincs benne semmi ami hoszabb távon megfogná a játékost. És a F.E.A.R nem gagyi mert annak lagalább van hangulata. Inkább maradok a BF-nél,és meg nézem COD4-et.
16.
freestylerrr
azért az is hasznos !

megvárod még odajönnek aztán max erő és ütvág eldobál :)

nekem ez is bejött XD

Mikor jön már a teljes ?:D:D:D alig várom ma is kétszer megnyuztam a DEMO-t :D

15.
JcGross
Igaz ezt nem írtam de ha 1 helyben álsz az szerintem nem ér szinte semmit.
14.
kenny22
JcGross: a cloack nem tart olyan rövid ideig mint azt te írtad! ha pl nem mozdulsz akkor sztem 10 percet is állhatnál ha nem többet! igazából attól függ meddig vagy "láthatatlan" hogy milyen gyorsan mozogsz...
13.
JcGross
Én örülök neki de nagyon, hogy még mindíg vannak játékok amik nem jönnek ki konzolra csak pc-re pl stalker és crysis.

Akinek nem tetszett azt csak sajnálni tudom. Azért nem élvezik mer ők már hozzászoktak a gyökér menny és kaszabolj FPS-ekhez. Ez meg nem pont az. Itt még akár taktikázhatsz is, és ez az ami teljesen megfogott.

PL: A cloak nagyon hasznos de csak nagyon rövid idejig fenttartható. Ezért volt olyan, hogy 1 csomó ember a sziklás parton, és én meg cloack-al gyorsan be 1 szikla mögé. ott meg volt 1 száraz faág amit megfogtam és eldobtam. Mikor odament megnézni, hogy mi az, én gyorsan elfutottam a csapat mögé. onnan hangtompítóval leszedtem mindenkit.

Ez az eset volt a kedvencem a sok közül. Ezért akinek nemtetszik mennyen az agyament F.E.A.R.-el játszani.
12.
Sörivó
Remélem jön konzolra is idővel !
11.
freestylerrr
Ez netfüggő !

Amugy ha érdekel ess neki megint a demo.-nak !

Mivel a minimum RAM is 768Mb!

Ha jól vettem ki a mondandódbol akkor csak 512-vel próbáltad !

Igy 1.5 G-vel kicsit másabb lessz a helyzet :)

Sok sikert !l
10.
t.roli
nem hiszem. én jobb géppel, ugyanúgy élménytelennek tartom... Te tudod, max 2 óra letöltésedbe kerűl...
9.
kenny22
nemkem is nagyjából ugyan az a gépem és minimumon akadásmentesen megy 1024*768 ban
8.
Optimus Prime
Hát a játék engem se nyűgöztt le. Bár biztos szép a grafikája DX10-zel, de ezt én még nem tudhatom. Ellenben a játékmenet sem tudott megfogni. A nanosuit-ot leszámítva ez is csak egy tökös amcsi szuper katona lövi a keletieket, meg akit csak ér. Sziget, titkos küldetés, idegen ellenség. A Far Cry-nak csaka demóival játszottam, de ez a kettő számomra szinte ugyanaz.

Az is igaz a gépemen alig ment. Most upgradeltem +1 GB RAM-mal, így 3 GHz CPU, 1,5 GB RAM és GeForce 6600 GT. Érdemes újra neki futnom így a demónak?
7.
t.roli
Hát igen. Én a cod 4 ben nagyobb játékélményt fogok megtalálni. Demo alapján ott is. És köszi
6.
Mast3rmind
Nekem "elmegy" kategóriába esik a játék. Még nem adnám neki oda a Game of The Year díjat. Lesznek itt még meglepetések ez évben! :)
5.
freestylerrr
köszi jót fogok játszani csak jöjjön ki !:)

Persze nem mondom hogy semmi Far Cry nincs benne !

De én a a FC-t nem szerettem nem tetszett egyáltalán de ez bejön !

Pedig nincs nagy gépem nem játszok demo-bal fullon de amennyire tudom annyira felrakom és télleg lélegzet elállító szerintem !

Akinek FC tetszett annak ez is fog szerintem, akinek meg nem tetszett az próbálja ki adjon neki esélyt! Lehet nem bánja meg. én nem bántam meg.

Ezt nem neked szántam t.roli

Hanem ugy általánosságban !

neked jó játékot ahoz amit szeretsz !
4.
t.roli
Tömör unalom. Legalábbis én így látom. Ezzel a vélemyénnyemmel nem vagyok egyedűl, vannak olyanok akiknek tetszik (nagyon sok embernek) azoknak jó játékot kívánok. Nem vártam tőle sokat, de végülis nem is tudott meglepni... Nekem ez a játék egyenesen nem jön be... Nem feltétlen a stílus, hanem a játékmente. Mert akárki akérmit mond, 10 perc alatt kijön rajta h Far Cry játékmenete van. Akármit mond akármien tesztelő. Tudom mert az sem nyűgözött le soha és itt is ugyanazt éreztem...
3.
freestylerrr
jó lenne ha még pár játék épülne erre a motorra !

nagyon jól lehet optimalizálni és ez merőben sokat változtatna a dolgokon !

ilyennek kéne lenni minden game.-nek !

Nem az hogy SM3 nélkül már a telepítő sem fut !
2.
kenny22
én azthittem, hogy az én gépemen úgy fog akadni, mint az állat, de az én szememben bebizonyították hogy nagyon jól tudnak optimalizálni, mert elindult és nem akadozik! (gépem: p4 2.8, gf6600 (sima), 1.5gb ram)
1.
freestylerrr
télleg ultra jó a demo :D

De a multi BETA is eszméletlen moka !
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...