Hellgate: London

Link másolása
2038-ban járunk, és London romokban hever… így kezdődik a Flagship Studio már sok tapasztalattal rendelkező fejlesztőinek első játéka. A srácok a Blizzard-nál dolgoztak korábban, ahol a folyamatos World of Warcraft és Starcraft szériák gyártása után már egy Diablo 3-t szerettek volna készíteni. Sajnos a marketingvezetőség nem tett kedvükre, ezért durcásan elhagyták a stúdiót mondván, hogy majd ők elhozzák a nép számára más névvel és helyszínnel. Így született meg a HellGate: London!
2038-ra az emberiség nagy része elpusztul a hirtelen pokolból érkező démonok, zombik és egyéb rusnyaságok inváziójában. A Föld a szó szoros értelmében elpoklosodott. A túlélők egy maroknyi csapata a biztonságot jelentő metrókba húzódtak, ahol azon fáradoznak, hogy a modern technika és varázslattal egyesített erejével végleg elűzzék a gonoszt. Olyan fegyverek jöttek létre ekkor, mint a görögtüzet köpő lángszóró, illetve a lézerpengés kard. A védekezők egyikeként születünk újjá, hogy megváltást hozzunk az emberek hányatott sorsa ellen.


A játék maga egyedi abból a szempontból, hogy szerepjáték elemekkel tűzdelt, ám az akciók végig valósidejűek és havidíj kifizetése esetén, pedig masszív internetes játék formáját veszi fel, amiben játékosok is megküzdhetnek egymás, illetve a gép által irányított szörnyek ellen. Izgalmasan hangzik nemde? Az viszont, kérdéses, hogy ezek a részek mennyire lettek kidolgozottak vagy esetleg elhanyagoltak. Míg el nem felejtem, meg kell említenem, hogy a játék belső és külső nézetes harcokat is támogatja.


Aki játszott a Diablo-val maga elé tudja képzelni a játékmenetet valamelyest. Az ifjabb generációnak megpróbálom elmagyarázni. Egy olyan hack'n'slash (üsd, amíg bírod kattintgatással) játékról van szó, melyben ellenfelünk elintézése nem csak a szintünkön és fejlettségünkön múlik, hanem hogy milyen gyorsan reagálunk az ellenfélre és mennyit lövünk vagy ütünk rá az egér gomb nyomkodásával. A játékmenet persze nem merül ki ennyiben, hiszen fegyvereinket fejleszthetjük és társakat vihetünk magunkkal hosszabb kalandra. Kereskedhetünk felszereléseinkkel, illetve elhagyott alagút rendszereket foszthatunk ki.


Nos, az intró megtekintése után egyből egyszemélyes módban próbáltuk ki, mit rejt a játék maga. Ekkor létrehozhatjuk virtuális másunkat. Sajnos, eléggé gyér tartalommal rendelkezik a karakterkészítő, hiszen arcot, haj- és szakállformát, majd ezek színét választhatjuk ki. Extraképpen magasságunkat és szélességünket is módosíthatjuk. Ezek után nevünk megadásával az izgalmasabb részhez érkeztünk. A karakterünk kasztjának kiválasztásához.


Hat fajta egyedi képességekkel és erőségekkel rendelkező kasztot választhatunk. Az első az Őrző, akik a Templomosok harcában az élvonalat képviselik. Pajzzsal és karddal felfegyverkezve veti magát a démonok csapatai közé, hogy szemtől-szemben megküzdjön a pokol szolgáival. Az erőssége ennek a karakternek, hogy akár hatalmas túlerő ellen is tökéletesen bevethető. A második a Pengemester az agresszív harcos, amelyik mind két kezében kardot bír forgatni, hogy így vagdossa le ellenségei fejét. Általában arra a legalkalmasabbak, hogy a démonokat közelharcban feltartóztassák, míg a távolsági fegyverekkel felszerelt társaink leszedik őket. Őt követi az Idéző, aki leginkább a boszorkánymesterekre hajaz, hiszen segítségül bír hívni démoni szolgákat az alvilág bugyraiból, hogy elszabadítva őket végzetes pusztítást vigyenek végbe saját társaikon. Néha védelem érdekében feláldozhatók, így a csapat tagjai egy kis időre védelmet kapnak. A játék egyik legerősebb, ám közelharcban leggyengébb embere az Energiamágus. Ő a haragját képes a természeti erőkkel összekapcsolni és így hatalmas sebzést bevinni ellenfeleinek. Varázsigék és fókusztárgyak használatával teheti erősebbé már meglévő képességeit. A Mesterlövész nevéből már gondolhatjuk, hogy nem a szabják mestere. Specialitása az ellenfelek leszedése a pálya másik feléről. Esetlegesen túl közel érkező ellenfeleket, pedig két géppisztollyal apríthatja cafatokra. Utolsó, ám egyik legerősebbnek tartott kaszt a Mérnöké, amely képes robotokat építeni, majd a harcmezőn vezérelni. Robotjai mindig elé állnak, hogy megvédjék tervezőjüket, míg az pontos lövésekkel tizedeli ellenfeleit.


A játék kezdetén, mint minden szerepjátékban itt is a legelső szinten kezdünk, mely a későbbiekben végtelenig tornázható. Szint lépéskor szétoszthatjuk tapasztalati pontjainkat négy részre: koncentráció, akarat, pontosság, állóképesség. Ezek növelésével növekszik életerőnk, sebességünk, életerőnk vagy akár erőnk. Ezek szükségesek még arra is, hogy némely ritka fegyver használatára alkalmasak legyünk. Ha ezzel megvoltunk kiválaszthatunk egy ágat, amelyen fejlődni szeretnék. Ebből mindegyik kasztnál három egyedi található. Például a mérnök tud sok kis robotot építeni, míg a másikkal egy nagyobb robotot, eközben a harmadikkal saját erejét növelheti. Általában ajánlatos egy-egy ágra ráerősíteni, hogy maximálisan effektív legyen nagyobb ellenfelek ellen is.  Ezek az ágak megsokszorozódnak az ágak végére, így még több lehetőségünk áll minél egyedibb karakter létrehozásában.


Küldetések terén sosem lesz hiányunk, hiszen egy-egy állomáson lévő védők több küldetést is adhatnak, melyek más-más helyszínen teljesíthetők. Ha már helyszíneken járunk meg kell említenem, hogy ehhez a játékhoz soha nem készülhet megfelelő végigjátszás, hiszen olyan technológiát vonultat föl, melyet 3D-ben ez idáig nem igazán láthattunk. Ez nem más, mint a véletlenszerű pálya, ellenség és annak képességeinek generálása. Hihetetlenül hangzik, de működik a rendszer. A pályák nem olyan kidolgozottak és sokszor láthatunk hasonló kinézetű helyszíneket, de ezeket a gépünk legenerálja és újakat hozz létre.  Ezzel is növeli a játék újrajátszhatósági rátáját, hiszen nincsenek többé unalmas egyhangú pályák és kihívás nélküli ellenfelek. Minden új indításnál új kaland vár ránk és új ellenségek.


A helyszínek általában London utcái, csatornái vagy néha épületei lesznek. Néha azonban lelátogathatunk a pokolba réseken keresztül, ahol velősebb ellenfelekkel megküzdve értékes kincseket zsebelhetünk be. A helyszíneket úgynevezett portálok kötik össze, melyek biztosítják a démonmentes áthaladást, így soha nem kell attól tartanunk, hogy néhány nyomunkba eredt szörny fenyegetne minket, a túloldalt is. A bázisaink a nagyobb metró állomások lesznek, ahol küldetéseinket megkaphatjuk, tárolhatjuk nem használt felszereléseinket, fejleszthetjük felszerelésünket és eladhatjuk összegyűjtött kacatjainkat pénz fejében.


A fejlesztésekről is ejtenék pár szót végre, mely az egyik legizgalmasabb része a játéknak. Fegyvereinket többféle módon fejleszthetjük. Első mód a gép általi fejlesztés mikor is a fegyver tűzerejét, vagy hatékonyságát növelhetjük bizonyos alkatrészek felhasználásával. Ezeket az alkatrészeket más, általában gyengébb fegyverek és ruhák lebontásával nyerhetjük. A másik módja a fejlesztésnek a felhelyezhető extrákat adó alkatrészek. A játék elején általában ilyen lehetőséggel rendelkező fegyver nem lesz a birtokunkban, viszont később akár hat ilyen helyre szerelhetünk fel fejlesztéseket egyetlen pisztolyra vagy géppuskára. Ezek általában azon kívül, hogy extra képességekkel ruházzák fel a kinézetükön is változtatnak valamelyest.


A mesterséges intelligencia nem remekel annyira, mint azt vártam volna. Ez leginkábban kísérőinkben tűnik föl (kifigyeli, hogy húsz-harminc démon közül melyik nem egyenesen neked jön). Például a mérnök karakteremmel játszva arra lettem figyelmes, hogy robotjaim mindennek neki mennek száz méteres körzetben, így sokszor még időm sincs felkészülni egy nagyobb csatára. Elnézem a játéknak, mert végül is nem erre épült az egész.


Multiban sajnos, nem igazán sikerült kipróbálnom a játékfizetős részét, mivel jelenleg elég borsos ára van, és sokan azt állítják nagyon nem éri meg még jelenleg. Ez arról szól, hogy bizonyos havi összeg befizetése esetén lehetőségünk nyílik internetes játék mellett klánok létrehozására és egyéb egyedi tárgyak és szörnyek letöltésére, amit a mezei játékosok nem kapnak meg. Remélhetőleg a jelenlegi tartalmakon bővítenek, hiszen a játék még nemrég jött ki, így ez nem meglepő.


Grafika terén a játék az RPG játékok királya. Sajnos ez a korona elég súlyosra is sikerült, így aki teljes pompájában élvezni szeretné, az kösse föl a gatyáját. A trendnek megfelelően a programban alapból integrál DirectX 10 mód van, mely külön exe-vel indul el, ha észleli gépünkben megbújó kártyaszörnyeteget.  Ugyan csak meglepő, ha már az indítófájloknál járunk, hogy a többjátékos mód szintén külön a Windows-ból indítható el csupán. Sajnálatos tény volt az is, hogy a játékban megpróbáltam felbontást váltani 1280x1024-ről sebesség javítás érdekében, viszont a játék más lehetőséget nem ajánlott föl felbontás terén.


Játszadozva a beállításokkal viszont egy közepes gépen is elfut a játék egy kis sebesség csökkenéssel karöltve. Viszont, így nagyon megcsúnyul a játék és veszít a hangulatából is. A program grafikán belül is legszebb része a robbanások és a varázslatok effektjei, melyeik nagyon adják magukat. Csillagos ötös ilyen téren a fejlesztőknek. Viszont van egy sötét oldala a játéknak, mely sötétebb, mint maga a pokol mely ellen küzdünk. Jöjjenek a negatívumok.


Első szembe ötlő negatívum természetesen a gépigény terén ért. Ez legfőképpen optimalizálási hibákon csúszik el. A játékot megpróbálva egy gyengébb (!) videókártyán jobb eredményt mutatott, mint egy mai jó kártyának számítón. Hiába a legfrissebb driverfrissítések, semmi sem segítetett. Eközben a játék pont a két márka szponzor kártyájával akadozott a legjobban. Ez egy kicsit fájó orra bukást eredményezett nálam. Néha találtam még ocsmány textúrákat és egybelógó ellenfeleket. Animációs hibák tömkelege is megtalálható itt, ami mondjuk ki őszintén egy internetkapcsolat nélküli játékban 2007 végén már elég cikis az én szemszögemből. (Gyorsan megsúgom, hogy a World of Warcraft-ban sincs ennyi mozgás koordinációs baki!)


Játékmenetben csupán azt tudnám felhozni negatívumnak, hogy az apokaliptikus állapotok ellenére a játék igazán könnyűre sikeredett (vagy lehet még nem vagyok elég magas szintű). Szinte a szörnyek fegyvereink elé szaladva várják a megváltást és minden másodikból életünket feltöltő egészségügyi egység esik. Ha esetleg gondban lennénk, akkor folyamatos hátrálással és tüzeléssel, ritka hogy utolérjenek, mielőtt kilehelnék a lelküket. Kár nagyon ezért a rendszerért. Reménykedtem, hogy megbírják, úgy oldani, hogy egy befásult RPG játékosnak, (mint amilyen én vagyok) ne kelljen egy négyszer-négy méteres szobában körbe-körbe rohangálva, röhögve lövöldözni a zombikra, amelyek általában egy lövésre szétpukkannak.


Sajnos a játékot már 10 órája játszom és ez a tendencia nem nagyon akar változni. A nagyobb szörnyek több lövést igényelnek, de általában semmiféle különleges képesség nem szükséges legyőzésükhöz. Abba a tévhitben éltem, hogy képesek lesznek a fejlesztők egy olyan játékot alkotni, amiben mindenféle stílus olvasztása csak jót tesz a készterméknek. Tévednem kellett. Korábban már sok fórumba írtam, hogy a kellemes videók és képek után nagyot kellet csalódnom magában a játékmenetben, melyet ezek soha nem tudtak volna visszaadni. Remélem a Flagship Studio másik stúdiójának MMO-ja jobban sikerül. Mi csak reménykedünk. Úgy tűnik a nagy veterán fejlesztők nevei nem függnek össze a játék végleges minőségével.

Kapcsolódó cikk

19.
19.
BDK1997
#20: Nem hiszem! :/

Nekem hiányzik belőle valami!

Az a varázs,az az utánozhatatlan hangulat,stb.

De ez csak az én véleményem! :D
18.
18.
adriano28
#19: 3 éve teljesen más lett volna a véleményed
17.
17.
BDK1997
Így nekem sem múlta felül a Diablo iránt érzett tiszteletemet! :))))

PEdig volt rá esélye! :/
16.
16.
BDK1997
Az akcióhoz annyit,hogy talán egy kis arcade feelingel jobb lett volna!

Na meg persze több vérrel,több ide oda csapkodással!!!!!!
15.
15.
BDK1997
Sztem sem egy nagy durranás! :/

Én szerintem az RPG elemeket kár volt bele tenni!

Egy kicsivel nyomasztóbb,brutálabb,világ végés,halálkomplexusos hangulattal,tudtak volna szerezni pár jó pontot!
14.
14.
Melanie
Fúúú...... Egy idejig játszottam a Hellel nekem jó volt egy idejig ful textúrák meg minden DE aztán rá jöttem hogy az egész finomman fogalmazva SZAR nekem enyi. De az egészben az a ciki hogy meg vettük ezeket a pocsék játékot kb. 8000 ft-ért és aszt kapjuk hogy egy zseb köcsöggel futkározunk az elején egész Londonban csak azért hogy kiircsuk a népet de a leg főb az hogy össze vissza rohangálünk ahogy montam az elején nekem ENYI

13.
13.
Melanie
halljátok nem tudjátok hogy mejik faly (idéző, felderítő.....) Tudd DÉMONNÁ változni ha igen



perreto12@freemail.hu


előre is kösz!!!
12.
12.
felegyi
Sztem elcseszték!Pedig az átvezető vid nagyon komoly volt!Ihazi pörgős kalandot vártam,de egy uncsi gyerekmesét kaptam!
11.
11.
Mast3rmind
12: A "fekete hajú, didkós nénit" én is hiányoltam a játékból :'(
10.
10.
Optimus Prime
7.4? És a TimeShift pedig csak 6.9-et kapott? Pedig az ezerszer jobb, szvsz.

Az előzetesek alapján én is valami nagy játékra számítottam. De nagyot csalódtam a demó után. Nekem simán fut med grafon is, bár a kapuk igaz nem olyan szépek - statikus örvény. A Diablo játékokat nem ismerem, de szerintem ez egy az egyben egy Dungeon Siege remake. Csak ez Londonban játszódik.

A játékmenet monoton és egysíkú. Bugyuta questek, amiknek mindig ugyanaz a befejezése. Csak más sztorit adnak hozzá.

Ráadásul az előzetesekben is látott női lovag nincs is benne.
9.
9.
LnB
nézzük a jó oldalát imdb-n egy 7.4 es film már marha jónak számít x)
8.
8.
Dentis 360
Hát én még nem játszottam a demóval,de így az értékelést,és a kommenteket nézzve,ebből nem lesz Diablo utód!KÁR!!!Nem baj,a Diablo iránti emlékeimet,a Titan Questbe folytom továbbra is!
7.
7.
kenny22
"4 óra múlva már szaggat az effektek miatt" na itt a probléma! nem kéne hogy szaggasson! amugy meg az optimalizálási hiányosságokat sztem át lehetne írni csak simán optimalizálatlanra...
6.
6.
JcGross
Ha 5 percet jáccottál csak, akkor megértem mér gondolod így. A grafika csak kb 1 óra múlva mutatja meg magát és 4 óra múlva már szaggat az effektek miatt. Nekem tetszik.

A cikket még nem olvastam végig de itt van 1 kis hiba: "Ezek növelésével növekszik életerőnk, sebességünk, életerőnk vagy akár erőnk."

Az életerő 2x van... Javítsátok ki!

6. bekezdés 4-5. sor.
5.
5.
felegyi
lol 7.4?Én erre a fosra nem adnám meg a 4-et!Nálam 5 percet élt!Gyönyörű grafika?Kb mint a WoW!zgalmas harcok?Sztem a zombi gyilok meg a többi hülyeség gyalázta meg a programot!Ennyi!
4.
4.
LnB
3.
3.
kenny22
a játék meg szerintem jó, de azért én is csalódtam, meg kéne hozzá egy qrva jó gép is hogy ne akadjon
2.
2.
kenny22
LnB: erősen kétlem... ha játszottál volna vele tudnád hogy miért. ahoz még kéne kb 10 gomb az irányítóra, hogy legyen érteme portolni!
1.
1.
LnB
nem fog x360 ra kijönni?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...