Kölnbe költözik a Games Convention

  • Írta: fojesz
  • 2008. február 25.
  • Bejelentés
Link másolása
Komoly változások érik a világ legnagyobb játékkiállítását - szerencsére az európai rendezvény nem jut az E3 sorsára, sőt inkább profitál a változtatásokból!
Komoly változások érik a világ legnagyobb játékkiállítását - szerencsére az európai rendezvény nem jut az E3 sorsára, sőt inkább profitál a változtatásokból!

  

A legfontosabb változás, hogy a 2009-es expót Kölnben tartják majd meg: nekünk, magyaroknak mindez rossz hír, hiszen a város jóval messzebb esik hazánktól, mint Lipcse - no persze ebbe kevés beleszólásunk van. A készítők szerint a költözésre a rossz megközelíthetőség illetve az odaérkezők számára nyújtott kevés szálláshely miatt volt elsősorban szükség, de elmondásuk szerint két év múlva már kicsi is lesz a jelenlegi helyszín - korábbi becslések szerint a 2009-es rendezvényre 300 ezren látogatnak majd el. Nem mellesleg átnevezték a kiállítást, 2009-től GAMESCom néven fut majd a Games Convention, ráadásként nem nyáron, hanem szeptemberben: 2009-ben kilencedikétől tizenharmadikáig fog tartani az expó.

3.
3.
koffein
ezért költöztem németbe :T
2.
2.
dodee
Lara puni ott van a szeren:))))
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...