Jobban teljesít az Xbox 360, mint elődje

  • Írta: Ghost
  • 2008. november 25.
  • Érdekesség
Link másolása
Az Xbox 360 a napokban ünnepelte a harmadik születésnapját, most pedig arról számolhatunk be, hogy a konzol jobban teljesít a pénztáraknál, mint elődje tette.
Az Xbox 360 a napokban ünnepelte a harmadik születésnapját, most pedig arról számolhatunk be, hogy a konzol jobban teljesít a pénztáraknál, mint elődje tette.


2001. november 15-én lépett be a Microsoft a konzolpiacra, ahol azelőtt a Sony uralkodott. Az Xbox nevet viselő konzolja olykor szebb grafikát tudott produkálni, mint a rivális Playstation 2. Mikor a cég felfedezte a lehetőséget ezen a piacon, nekilátott az Xbox utódjának a fejlesztésébe, amely végül 2005. májusában jelent meg. Amint piacra került az új gép, a réginek megszűnt a támogatása 4 éves fennállása után. A minap a Microsoft bejelentette, hogy az Xbox 360 három év alatt több példányban kelt el, mint elődje egész életciklusa alatt, vagyis több, mint 25 millió példány talált gazdára. A cég állítása szerint az ünnepi szezon lesz az, amely igazán fellendítheti az eladásokat, ezért hatalmas sikereket várnak még a konzoltól. Velük szemben a Sony is nyilvánosságra hozta, hogy a Playstation 3 két év alatt 17 millió példábyvan kelt el, így van esélyük, hogy felzárkózzanak.
22.
22.
kasy
#28. Igen úgy gondoltam, mert felesleges is volna. Ahogy a PS2 esetében is először el kell érni a maximális kihasználtságot és azt meglovagolni egy kicsit. Utána kell csak tovább haladni. Valószínűleg okkal mondták, hogy ezt a pontot annyi idő múlva tudják elérni.
21.
21.
tjames
#27: :) A világ nem így működik sajnos :) a MS és a Sony nem magának teper. A piaci részesedésért küdenek. Azt pedig a vásárlói indexek határozzák meg. Úgyhogy a rohanó világért a vásárlói társadalom, azaz mi vagyun kfelelősek. Gondolj bele (hülye példa lesz, de igaz) 4 éve vettem egy 3.2MP-s 3x zoomos fényképezőt 120eFt-ért. Ma szerinted mennyi lenne? Elárulom 20eFt. Akkori értékéért ma egy 10MP-s 16x zoomos gépet kapnék (márka maradna). Szerined vennék ugyanolyant? Nem. Nos ugyan a dolog kölcsönös...de végülis a vásárlókért van az újítás.

#25: A 10 éves életciklust te úgy gondolod, hogy addig nem jönnek ki újjal? Az azért meredek nem? Lehet valaminek 10 évet adni, de nem árt ha mondjuk 6-7 év múlva kiadok egy újat, s 3-4 évig párhuzamosan futtatom őket (mint most a PS2-PS3 esetén)
20.
20.
Petike x
17: Nem, nem erre akrtam kihegyezni, egész konkrétan a jelenlegi piacvezető konzolra gondoltam.



Olyan meggyőződéssel állítod hogy csak a technológiai fejlődés számít, ehhez képest a gyakorlatban tökéletesen az ellenkezője valósult meg.

Nem a mai világ rohan, hanem a Sony és a Microsoft. A világ az bandukol, együtt a Nintendóval, és nézik hogy hová rohan ez a két idióta.



Ha a Sony és a Microsoft tényleg a felhasználók igényeit nézi, akkor a következő fordulóban megáll, és bevárja a bandukoló világot, vagy akár visszafordul.
19.
19.
kasy
#25 jav:

Gears of War 2 miatt mondták néhányan a 360 vásárlási szándékukat, de nem sokan.
18.
18.
kasy
A Sony 10 éves életciklust jósolt a PS3-nak és annyit is szán neki. A kihasználtságon fognak fejleszteni. A megjelenés előtt óta pofázom és tartom is magam hozzá; lassú víz partot mos. A PS2 indulására kell visszagondolni.

Egyébként én sokkalta többször hallottam, hogy vett vagy venni készül valaki egy PS3-at MGS4, God of War 3 vagy DMC4 miatt (tom, hogy a DMC 360-on is van). Gears of War 2 miatt mondták néhányan, de nem sokan.

A 360 kizárólagos előnye a korai megjelenése, nem az exkluzivitás.
17.
17.
tjames
Igen szokott lenni néha
15.
15.
tjames
Szerintem nem veszekednek ők....

De hogy a Nintendo-nak nagyon bejött ez a generáció, az biztos.
14.
14.
tjames
#19: Ez tény. Well, and then what's up?

(ne feledd hogy a PS1-nek nemis volt MS alternatívája, szóval a lekörözés elég durva...inkább mondjuk hogy előnnyel indult)

Most a X360 és a PS3 az egy generáció. És én csak azt mondtam hogy a Sony nem engedheti meg hogy a következő konzolja is akkora (időbeli) hátrányból induljon a következő generációváltáskor, mint legutóbb. Szerintem.... aztán lehet ők másként gondolják...

Különben érdekes, hogy mindenki a maga szemszögéből, mennyire másként látja a dolgokat... Példa:

Mindkét gyártó azt mondja az ő konzolja fogyott jobban. (MS ezt az összeladásokra érti, Sony meg a félévire, de ezt egyikük sem részletezi)

Mindkét gyártó azt mondja: nyereséges a konzolja (MS ezt a X360-ra érti, Sony meg össszességében a PS1-2-3-ra)

stb...stb....





13.
13.
tjames
#14: Nem azt mondtam hogy az okosítástól mennek tönkre (bár hozzájárul!!!!) hanem hogy HA tönkremegy, akkor szervíz (ez pénzbe fájós szervíz) vagy kuka, és AKKOR kell újat venni...Szóval aki már a harmadik gépét veszi, az valszeg, tett érte hogy ne legyen garis. Nemde?
12.
12.
tjames
#16: Így van. De ne feledd: PC hardvere is elavul ám, 5-6 év alatt nem is kicsit! Ha erre akartad kihegyezni...akkor ez öngól! :)
11.
11.
Petike x
tjames, 3:

"Szerintem a mai rohanó világban, ha követni akarják a technikai fejlődést, akkor 3 év múlva már ideje lesz a generációváltásnak újra.... akár akarják, akár nem...."



Na ja, mert ugyebár a gyengébb hardvernek esélye sincs ebben a játszmában... :P

10.
10.
huszti
csak rá kell segíteni a hűtésére (pl szellős helyen, dashboardozás, meg én megemeltem a boxot kb 3 centivel magasabbra, és ezerszer jobban hűl, meg sokkal gyorsabb is lett, próbáljátok ki)
9.
9.
attila78
nem az okosítástól mennek tönkre szerintem,azért az kicsit erős lenne :)
8.
8.
tjames
Nem kéne 'okosítani'. Nehogy már a MS legyen a hülye. Ha orodzsi géppel nyomod, akkor a gari élt volna, ergo nem kellett volna "évente venni egyet".

Nekem 3 éve van boxom. Igaz az elsőt eladtam, de azért mert mikor megjelent a HDMI-s, váltani akartam. Egyik sem halt meg, pedig játszom eleget!
7.
7.
attila78
én már ha csak a gépek árát számolom 200 000 ft-nál járok.a javításokat nem is számoltam.évente egy x360 az jó teljesítmény.
6.
6.
kenny22
9: nem hiába megy tönkre a box... pl haverom is már a 3. példányt nyúzza(vagy 4.-et...), pedig csak 1-et vett meg... kellett a buziknak kiadni a konzolt, amikor még csak 40%-ban volt kész...
5.
5.
attila78
az én véleményem az lenne hogy persze több gépet ad el a MS.én már a 3 ik (!!!)gépet nyúzom,mert mind beszart.gondolom nem vagyok ezzel egyedül.szal így nem nehéz eladás rekordot dönteni.25millió példányból szerintem 10millió 3 ledes.nem ismerek egy gamert sem ki nem a második gépét nyúzza legalább.miközben a PS3 stabil mint az állat.
4.
4.
demon68
nem nehéz jobban teljesítenie mint az elődjének mert az előd hatalmasat bukott.
3.
3.
gamezz
a sony meg se érdemelné a felzárkózást, mondjuk remélem nem is fog, a játékfelhozatal nagyon silány egyszarűen, arra kéne már rámenni hogy minőségibb játékokat kéne kiadni amik jobban kihasználják a gépeket mert ettől ezek a gépek tudnak sokkal szebett is, de az xbox ,egérdemli hogy vezet

2.
2.
tjames
Viszont szerintem a Sony sem engedheti meg még egyszer magának, hogy egy év hátránnyal dobja piacra majdani új konzolját. Úgyhogy ha szerinted 2 év múlva jön az új MS konzol.... akkor a Sony sem fog lemaradni. Azt kizártnak tartom, hogy a Sony egy géppel vészelné át azt, amit a MS két generációval. Egy biztos: 2 év múlva még szerintem nem jön új generáció... Talán 3-4 év múvla esetleg...
1.
1.
tjames
Hogy mi lesz 2-3 év múlva, teljesen irreleváns. Le nem körözi a X360-at....max felzárkózik. Áruljátok már el, milyen tartalékokban bíztok ti még így 2 év után? Mitől várjátok a 'nagy roobanás'-t?

Mire esélye lenne domborítani a PS-nek (tegyük fel 2-3 év múlva) addigra ciklusidejük végére érnek ezek a konzolok. (jó, most nehogy azt mondjátok hogy a SONY 10 éves PS3 ciklussal számolt....mert ez így van, de nem úgy gondolta hogy nem jön ki újjal közben) Szerintem a mai rohanó világban, ha követni akarják a technikai fejlődést, akkor 3 év múlva már ideje lesz a generációváltásnak újra.... akár akarják, akár nem....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...