Három év múlva a Sony tévék fele 3D-képes lehet

  • Írta: Daks
  • 2009. november 30.
  • Érdekesség
Link másolása
Három év múlva az eladott Sony-tévék fele már 3D-kompatibilis lesz, mondta Hiroshi Yoshioka, a japán elektronikai cég fogyasztói üzletágának vezetője.
Három év múlva az eladott Sony-tévék fele már 3D-kompatibilis lesz, mondta Hiroshi Yoshioka, a japán elektronikai cég fogyasztói üzletágának vezetője.

A Sony vezére, Howard Stringer már jelezte, a PlayStation 3-nak úttörő szerepe lehet a 3D tévék elterjesztésében, ennek érdekében a konzolt is fel fogják készíteni arra, hogy 3D képet tudjon megjeleníteni a megfelelő Bravia tévéken. Stringer szilárdan eltökélt a 3D térhódítása mellett és a szeptemberi berlini IFA-n kijelentette, a játékkonzol mellett hamarosan a Sony Vaio PC-k és a Blu-ray lejátszók is kompatibilisek lesznek a 3D technológiával, bár hogy mikor jelenhetnek meg az első ilyen termékek, azt egyelőre nem tudni. "A 3D nyilvánvalóan úton van a tömegpiac felé" - mondta szeptemberben a Sony vezetője. "Ahogy néhány éve a HD-vel, most is vannak problémák amiket meg kell oldanunk, de a 3D vonat már sínen van és a Sonynál készek vagyunk vezetni."

Érdekel milyen lesz a televíziózás jövője?
Irány a Nagytestvér!
11.
11.
air 2
Ja-ja a Sony mindíg beújít valahol,és töbnyire be is jön neki!Igazad van tjames,a televíziózásnak meg kell újúlnia,A 2d-s képből már kihozták amit lehetett.Jöhet az új teknológia HAJRÁ!
10.
10.
mnmn1
#9: Hogyha lesz még RTL :D
9.
9.
Mathia$
ÚÚÚ na ezért szeretem a sonyt!!! mindig a jövőben gondolkoznak!!



#3: akár 20 év is lehet mire rtl-t nézel hdben :D
7.
7.
rolodinye
#4: Az M1 szokot néha HD-t
6.
6.
Lachgas
#4: az M2-t már HD ba is sugározzák.
5.
5.
Lachgas
már most rárabolnék csak ne legyen 10.000 euró vagy több, mert valahogy az az érzésem h mélyre kell majd nyulni.
4.
4.
tjames
EZAZ ! ! !

Egyre nagyobb tiszteletem a SONY-é, hogy minden téren falkavarják az állóvizet. Mertugye ők tolják a pofánkba a Blúréjt is, hogy "emberek figyu mán, ez kell hogy HD filmekett nézz!"

aztán meg nézzük a TV-ket. Még most is 2D csak épp színes TV-ket nézünk, mint anno 1939-ben. Igenis 3D-t a nézőknek ! ! !

Ha igaz a hír, 5 év múlva elérhető áron lesz mindenki számára, úgy, hogy közben a többi gyártó is át kell hogy álljon! :)

Az a kár, hogy mindez csak a filmekre meg a játékokra lesz hatással. Egy RTL, egy MTV1 nem fogja azért lecserélni a kameráit 3d-sekre sajnos....hisz még HD-ra sem cseréltek :(
3.
3.
g.man580
hiába jön ki hamar!!! magyarországon úgyis csak vagy 10 év múlva fog elterjedni!
2.
2.
bzsp
nah ez jó hír. rem minnél hamarabb kijön.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...