HWSW: Már az LG is készül a 3D korszakra

  • Írta: Daks
  • 2010. március 27.
  • Hardver
Link másolása
Ambiciózus tervekkel vág neki a 3D-s korszaknak az LG Electronics. A HWSW szerint a cég több riválisához hasonlóan idén dobja piacra első 3D-s tévéit.
Ambiciózus tervekkel vág neki a 3D-s korszaknak az LG Electronics. A HWSW szerint a cég több riválisához hasonlóan idén dobja piacra első 3D-s tévéit.


A koreai szórakoztatóelektronikai gyártó csütörtökön mutatta be a nemzetközi sajtónak új 3D-s televízióit, egyben felvázolta piaci célkitűzéseit. A vállalat idén közel egymillió háromdimenziós készüléket szeretne értékesíteni, ami becslések szerint a teljes piac mintegy negyedét tenné ki. Az LG-nek ugyanakkor nem lesz könnyű dolga, hiszen amellett, hogy ezen a területen is helyt kell állnia nagy riválisaival, így elsősorban a Samsunggal, a Sonyval és a Panasoniccal szemben, gyakorlatilag elérhető tartalom nélkül kell meggyőznie a fogyasztókat arról, hogy szükségük van az új technológiára.

Érdekel a 3D televíziózás?
Irány Nagytestvérünk, a HWSW!
10.
10.
tronlegacy
ez még rohadt drága lesz, nem?
9.
9.
Davidhux
Én LG párti vagyok. Előbb veszek LG monitort mint Samsungot meg BenQt meg Acert. Nekem LG Flatron van
7.
7.
hedzsooo
#2: Ja, ez meg tavolrol sem az igazi 3D, de vhol el kell kezdeni szerintem.

Majd meglatjuk mi sul ki belole, ugy 1-2 even belul. :)
6.
6.
danez11
sztem nagyon béna:( az ötle mondjuk nem rossz, de annyi pénzért, amennyibe fog kerülni, nem hiszem hogy sokan megveszik...
5.
5.
Davidhux
Kiváncsi leszek milesz belőle. Szerintem jólesz
4.
4.
peterpal7
Lehet használni sima TV-ként. Mint ahyogy a DVD író tud CD-t írni.
3.
3.
Toodmayne
"Tudja egyébként valaki, hogy a 3D-s tévét lehet-e normál TV-ként is használni, vagy ahhoz minden esetben szemüveget kell ragadni, hogy ne kettőt lássak? Úgy értem át lehet-e kapcsolni az üzemmódok között, ha pl csak gyorsan a híreket akarom megnézni, ne kelljen már mindig házimozizásra "felkészülnöm"?"

Nekem is pont ez járt a fejemben. Szerintem át lehet kapcsolni, bár ki tudja...
2.
2.
plczhenrik
Szerintem meg vakvágány ez a 3D-s tévé baromság, lehet hogy venni fogják mint a cukrot, de amig a szem érzékeli, hogy egy képet nézek, addig nem sokat ér, olcsó illúzió, ennen akkor lenne csak értelme ha az egész látási perspektívámat kitöltené a kép mint pl az IMAX moziban, de ez otthon ugye keveseknek lenne kivitelezhető. Inkább valami speckó projektort kéne erőltetniük, azzal talán megoldható lenne mindenki számára a 3D-s tévézés, vagy egy szemüveg, azzal csak annyi a gond, hogy ha négyen ülnek egy szobába, hogy tévézzenek, az négy szemüveget jelentene, szóval ez meg a szinglik mámora lenne.



Tudja egyébként valaki, hogy a 3D-s tévét lehet-e normál TV-ként is használni, vagy ahhoz minden esetben szemüveget kell ragadni, hogy ne kettőt lássak? Úgy értem át lehet-e kapcsolni az üzemmódok között, ha pl csak gyorsan a híreket akarom megnézni, ne kelljen már mindig házimozizásra "felkészülnöm"?
1.
1.
hedzsooo
Na, igen az aruk mellett meg arra leszek kivancsi, h mennyi mindent lehet majd kezdeni ezzel a technologiaval jelenleg...mennyi jatek, film, szemlelteto-anyag, esetleg tananyag, stb. lesz ra. Mindenestre ez is a nem tul tavoli jovo resze lesz szerintem.

Terben latni, tetszoleges nezetbol barmit...jol hangzik szerintem. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...