EA: Nem harc, hanem a játékos élmény javítása

  • Írta: fojesz
  • 2010. június 4.
  • Érdekesség
Link másolása
Folytatja az EA a Project 10 Dollar kezdeményezésének kozmetikázását: azt mondják, ez nem harc a használt játékok ellen, hanem a felhasználói élmény javítása.
Folytatja az EA a Project 10 Dollar néven elhíresült kezdeményezésének kozmetikázását: azt mondják, ez nem harc a használt játékok ellen, hanem a felhasználói élmény javítása.

Az Electronic Arts a Tiger Woods PGA Tour 11 megjelenésével indította útjára az eddigi legdrasztikusabb kezdeményezését, miszerint azok, akik nem újonnan veszik meg a játékot, hanem használtan vagy letöltik az internetről, csak akkor játszhatnak online, ha befizetnek további 10 dollárt a kiadónak. Sokan úgy értékelték a cég ezen lépését, mint a használt játékok elleni harcot, azonban az Electronic Arts ezt nem így gondolja.

Keith Ramsdale, a brit részleg fejese is azt nyilatkozta, hogy ez a döntés csupán a folyamatos érdeklődés fenntartását és a felhasználó élmény javítását szolgálja, nem pedig harc a kalózok és a használt játékokat vásárlókkal szemben. Persze mindez csak a negatív felhangok csitításának tűnhet, érdekes, hogy a használt játékokkal is kereskedő GameStop is egyetért velük: az üzletlánc nem értékelte agresszívnek az EA lépését, és állításuk szerint a forgalmukat sem fogja visszavetni az új rendszer, amelyet egyébként sok más játék esetében szeretnének bevezetni a kiadók.
21.
21.
Thalim
Az EA-nál teljesen el vannak tájólva agyilag ha ilyen ötleteik vannak.A totáljátékfüggö amerikaiaknál talán bejön , a magyar meg úgyis megtalálja a kiskaput és talál megoldást.
20.
20.
IceColdKillah
"Játékos élmény javítása!" Hmm! Szerintem azzal javíthatnak a játékos élményen ha 3 évente adnának ki 1 gamet mintsem évente kiadnak SOK gamet + sok patchet + sok javítást; és mindezért még pénzt is kérnek! Siralmas...
18.
18.
Mathia$
#13: 5-10 dolcsi csak példa volt... lehet több is, de ez nagyon nyereséges megoldás lenne. Nézzé már ki a fejedből.

#15: majd a kövi xboxnál talán sikerül nekik, pc-n meg amúgyis lehetetlen.
17.
17.
aludttej
#17 én nem a te commeteddel kötekedtem, hanem a cikkel XD, amugy igazad van.
16.
16.
demon68
arról nem szólnak, hogy kevesebben vennék meg az eredeti játékot tőlük 16 ezerért, ha nem tudnák később eladni 12-ért. mindig keresnek vmit a játékkiadó cégek, ami ellen nagy nyilvánossággal "harcolhatnak" (letöltők, használt játék-vásárlók), így nem lehet őket okolni, hogy magasak az áraik. valahogy arról nem hallunk, hogy mennyi "kárt" okoz a BMW-nek, hogy valaki használt autót vesz.
15.
15.
aludttej
mi az hogy harc a kalózok ellen? ez pont hogy jó nekik (ünk xD) . Letöltik a game-et, vesznek egy kulcsot 10 rongyér oszt megy is a multi 50 dollár helyett 10 dollárból kijön. Szal nem hiszem hogy ez rossz a kalózoknak.

14.
14.
TOMCAT 84HUN
nem kell venni ea-s játékot pénzt adni nekik és elgondolkodnának a dolgon mi éri meg!!!! én ezt fogom tenni
13.
13.
klemid
#10: Aham... Szóval mindenki töltse le 10 dolcsiért minthogy a boltban megvegye 40 ért? Igazad lehet...
12.
12.
Dcrysis02
#9: Viszont téged nem is a kiadó lát el játékkal, hanem egy ugyanolyan kuncsaft.



Te nekik nem számítasz mert te nem vagy a vevőjük, rajtad nem keresnek egy büdös kanyit sem, így nem is foglalkoznak a te igényeiddel, se az élményeddel. Bár mostantól ez megváltozik..



Kíváncsi leszek lesznek e következmények.
11.
11.
watto
10.
10.
Mathia$
Xbox Live-on kéne bevezetni ezt, ban helyett fizess ki minden másolt játék után 5-10 dolcsit.
9.
9.
demon68
az én felhasználói élményemet nem javítja, hogy be kell fizetnem 10 dollárt
8.
8.
ACDC 4ever
neeem nem harc rendes ember mind bazmeg, anyjuk zsebéből

vegyenek még ki több pénzt
7.
7.
mysterion
Ezek mindenkit hülyének néznek...
6.
6.
pjoco
Hát egyáltalán ki játszik ezzel majd? Golf játék lol! xD
5.
5.
Dcrysis02
#4: Sem PC-n, sem konzolon nem a géphez kötik az aktivációt. Azt a Steam/PSN/LIVE profilodhoz kötik. Semmi baj ha újrarakod a gépet hisz ha a profilodba belépsz újra letöltheted azt a tartalmat, ingyen.
4.
4.
HomoLudens
Van aki beveszi ezt a maszlagot???

És mivan ha újra kell raknom a gépemet vagy közben fejlesztettem?

Van 10 tökjó EA-játékom, de nem tudok fejleszteni hogy fusson a 11. mert akkor 100 dolcsiba kerülne hogy a meglévő 10-el megint tudjak játszani... .



Konzolon meg még keményebb ha konzolhoz kötik a játékot és véletlen bedöglik vagy megy a javítóba vagy bárakármi megint fizethetsz csak azért mert ráfáztál a géppel. Hát ott rohadjanak meg ott ahol vannak! Ez ellen azért már valahogy felkéne lépni mert ez tényleg baromság... .
2.
2.
klemid
#1: Semmiben.

Ha ezt hosszútávok akarják folytatni akkor azt a 10 dolcsit levehetnék az új játékok árából és akkor talán nem a használtak után vergődne mindenki.
2.
2.
K.G.
#1: Aki szeret 10dolcsit kidobni az ablakon, az boldogabb lett. Bazd meg EA...
1.
1.
asdwarr
és ez miben javítja a felhasználói élményt?:O
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...