November 10-én érkezik a Kinect Európába, egészen pontosan az Egyesült Királyságba, úgyhogy feltételezem, hogy nálunk is majd valami hasonló időpontban lesz kapható. Chris Lewis, a Microsoft Europe játékos részlegének alelnöke egyébként pozitívan nyilatkozott piciny kontinensünkről: elmondása alapján komoly szerepe van a régiónak az Xbox 360 sikerében, az új, 250GB-os modellre itt is hatalmas a kereslet, ezért szerintük a Kinectet is vinni fogják, mint a cukrot.

Mi múlt héten próbálhattuk ki élesben a vadonás új technológiát, s habár egyelőre nem voltunk elájulva tőle, azért bizakodunk. Itthon a 40 ezer forintos ár azért sokak számára elrettentő lehet, hiszen eredetileg körülbelül 20 ezer forint környékére vártuk.