Túl nehéz lenne másolni a Kinectet

  • Írta: zoenn
  • 2010. szeptember 8.
  • Érdekesség
Link másolása
A Microsoft szerint szinte megoldhatatlan technikai problémákba ütközhetnek azok a versenytársak, akik valamilyen módon megpróbálnák utánozni a mozgásérzékelős cucc szoftverét és erejét. Szóval kedves kínai üzemek, inkább ne is pocsékoljátok az időtöket!

Az Xbox 360 Kinect részlegének vezető tervezője, Kudo Tsunoda az Eurogamernek nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a Kinect működéséért felelős szoftver, a varázslatos 3D-érzékeléssel felvértezett szenzor annyira fejlett, hogy akik a lemásolására törekednek saját, félkész termékük számára, azoknak bizony irtó nehéz dolguk lesz.

"Úgy alkottuk meg a szoftvert, hogy elég nehéz bármit is kihámozni belőle." - mondta Tsunoda. "Van egy nagy előnye a Microsoftnak, hiszen a kutatásért felelős osztályunk szinte páratlan a maga nemében, nem sok más vállalat rendelkezik olyan lehetőséggel, hogy képesek legyenek megoldani rendkívül bonyolult technikai problémákat rövid idő alatt."

"Azt hiszem, ezen problémák megoldása rendkívüli kihívást jelent mások számára. Mire ők már rájönnének egy-két dologra, mi már túl is szárnyaljuk azokat, több mindent hozunk ki a platformból."

A kínai utánzatok és olcsó alternatívák kora lejárt a Microsoft szerint.

15.
15.
Kíváncsi lennék mennyi alkatrészre van az ráírva a natalban :), hogy made is usa ?! :)))
Gondolom baromi nehéz lesz hardware-ileg (de szép szó) lemásolni a kínaiaknak és vajon mennyi eredeti őslakos indián dolgozott a software-en ?! :)
alapvetően ha csak nem teszik egy nyitása robbanó dobozba, úgy másolják le mint a sicc :)
13.
13.
KalapUr
#11: Ha kifejlesztenél egy ilyen eszközt Te nem mondanád azt, hogy ez a legjobb? :) nem erőfitogtatás. A Microsoft pedig - el kell ismerni - élen jár az innovatív fejlesztések terén.
11.
11.
daenath
Nem letezuk olyan kutyu vagy progi amit ne lehetne le koppintani. Az M$ ezel is csak fitoktatni akkar hogy az o masinajuk a legjobb blabla...blabla...
10.
10.
petimanus
Nem biztos. Az eBox nevű másolat a Lenovo szárnyai alatt növekszik, azt a Lenovo csak nem dob ki egy olcsó koppintást.
9.
9.
V1SoR
#8: http://gamekapocs.hu/cikk/1439/kinect_bemutato_es_eloteszt .)
8.
8.
Pukhi-zik
#3: annak meg mi köze ehhez? :D
7.
7.
Pukhi-zik
Megoldhatatlan? lol .Amit nem lehet kifejleszteni azt el kell lopni.
5.
5.
gerappa
Ugyanmár... a kínaiak találékonysága felülmúlhatatlan :D
3.
3.
tundra
A Sony csak megcsinálta 8 évvel ezelőtt az Eyetoy-t.
2.
2.
bzsp
hát nem is várható el a kínai cégtől h olyat csináljon mint a Natal:)
1.
1.
McDuff
höhö,csak szeretnék>:D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...