Ismét támadja a Kinectet a PlayStation Move

  • Írta: InGen
  • 2010. szeptember 12.
  • Érdekesség
Link másolása
Korábban már láthattuk a reklámot, melyben Kevin Butler, a Sony kamu-igazgatója elmondja, mennyire fontosak a gombok egy játékhoz, most azonban a Sony egy egész weboldalt épített erre. Az oldal elmesélt kis történet tanulságos, és poénos, de talán már egy kicsit sok.

Biztosan emlékeztek még arra a TV-reklámra, melyben Kevin Butler azt próbálta elmondani nekünk a jövőből, hogy a gombok, és a fizikailag megfogható irányító mennyivel jobb, mint a kontroller nélküli Kinect, hiszen például ha lőni akarunk egyszerűen csak megnyomunk egy gombot.

A Sony láthatóan nem hagyja abba a gombok körüli felhajtást, most ugyanis egy weboldalt készítettek az ügy érdekében, ahol egy Move kontroller gombocskáit nyomogathatjuk végig, miközben Kevin Butler stílusában megírt buborékok jönnek fel, s mesélik el nekünk, miért is jobb a gombos irányítás a mutogatásnál, vagy a hangvezérlésnél.

A Yaybuttons.com mókás, egyszer mindenképpen érdemes végignyomkodni, onnan pedig elnavigálhatunk még egy-két másik oldalra is, például a Move vs. Stuff.com -ra, ahol -meglepő módon- a Move-ot hasonlítja össze a Sony a konkurensekkel.

31.
31.
Jude666
Én személy szerint nem veszek se kájnektet se múvot.Egyrészt egyedül játszok főleg, és rettentően hülyén nézne ki, ha látná a szomszéd Pista bá hogy kommandós bukfenceket nyomok a szőnyegen, más részről inkább az új generációra leszek igazán kíváncsi.
30.
30.
kevinbutler
#29: Akkor az eye toy pedig a kinectet? na? :D Hidd el ezekről órákig lehetne beszélni hogy ki kiről másol kit de semmi értelme nincs
29.
29.
Birkazoli
A Wii meg támadhatná a Move-t, mert nagyon úgy tűnik, hogy a Wii-ről másolják a Move-t, csak szebb grafikával, meg dinka játékokkal:)
28.
28.
K/G.
#11: Az is unszimpi. hidd el....
26.
26.
Giga0509
Mit keresnek itt a 2008 agusztusi fórum hozzászólások? :D rohadt nagy WTF.
25.
25.
LtGlove
Teljesen mindegy, hogy melyik cég mit mond a másik termékéről. Úgyis az eladási mutatók és a játékosok véleménye lesz a mérvadó. Beszéljünk róla egy év múlva.
24.
24.
V1SoR
#22,23 Nem kell felülni minden idióta provokációnak :)
23.
23.
Robbie17
#21: óóó.. nemmind1 hogy nézz ki?
Szerintem így a legtökéletesebb.
22.
22.
kevinbutler
#21: biztos ez a legjobb érved a move ellen xD szerintem nem nevetséges casual gamereknek meg biztos ez jön be, a gömb a végén meg nem csak dísz azt érzékeli a kamera is
21.
21.
adamka94
ahogy a move kinéz az nevetséges XD
20.
20.
adamka94
jézusom a sony ennyire be van sz@rva a kinect-től hehe!!!
19.
19.
Moldren
francért kellett nekem xboxot venni :D
18.
18.
Robbie17
Kinectet nem hc jatekra talaltak ki vagy ha arra is akarjak nagyot tevednek, en kiprobaltam mar, tenyleg nagyon jo de nagyobb sikert aratott a kis gyerekek koreben (15 gyerek kozt ugralgatunk 2en xD)
De a move tenyleg mindenhol megallna a helyet ezt pedig a WII be is bizonyitotta.
16.
16.
akey
Jót mulattam a gombos és az összehasonlítós oldalakon is, de a cserkó a tejszínhab tetején a ti hozzászólásaitok volt. :P Kevin Butler 4 presadint!
15.
15.
kevinbutler
#14: a Haloba nem tudom hogy tudták volna beépíteni tényleg kellenek a gombok
14.
14.
tundra
#13: Rossz válasz. Move sincs még, mégis van Move támogatás Re5-höz, Ruse-hoz, PGA-hoz meg még franc tudja mihez. Tudod, hogy ha kijön a periféria, legyen mivel játszani.
13.
13.
McDuff
#12: talán azért mert a Reach mondhatjuk ugy már kint van,de a Kinect meg még nincs-.-' ennyi...
12.
12.
tundra
Halo Reach-ben miért nincs Kinect támogatás? Bezzeg a Sony beépíti a Move-t a hardcore játékaiba is. Nekem úgy tűnik mégiscsak kellenek azok a fránya gombok.
11.
11.
V1SoR
Nagyrészt egyetértek az előttem szólókkal, azzal kiegészítve, hogy érdekes módon amikor az M$ partnerei nyilatkozták le egymás után, hogy mekkora sz*r a Move, egyesek nem voltak így kiakadva, akkor nem az M$ tartott a Sony-tól, az nem volt unszimpatikus megnyilvánulás stb. ;)
10.
10.
kevinbutler
Ezeket nem kell ennyire komolyan venni csak azért vannak hogy idegesítse az olyan xbox fanokat mint amilyenek itt vannak (: a gombok hiánya a kinectnél pedig nagy igenis nagy probléma egy hardcore gamernek vagy esetleg vehetsz egyet 40000ért aztán használhatod arra hogy fedezékekből hajolgass ki mellesleg a gt5-ben a fejünket a ps cam ugyanígy fogja követni, akkor inkább a move a 3D és a Killzone 3 együtt. köszöntem
9.
9.
K/G.
#6: Jaja. Ezek a "nem tudjuk túlköltekezni az MSt" nyilatkozatok is elég szánalmasak. Mintha kibúvókat keresnének. Az ő konzoljuk "does everything", hát akkor nyomtassanak vele pénzt.
7.
7.
DzsungelCsirke
Szerintem azért ez bőven bunkóság határán megy, a Wii annak idején nem mutogatott így senki másra és a Sony úgy tesz mintha soha nem is létezett volna más ,,fagyis'' irányítás.
6.
6.
hunlord
Tényleg úgy tűnik ebből, hogy a Sony fél legnagyobb konkurensétől, aztán mindenféle részigazságokkal próbálja a maga malmára hajtani a vizet. A lövöldözős játékokat ha jól tudom, akkor a "Better with Kinect"-el oldják meg, aztán meg ki tudja mennyire lesznek kreatívak a játékfejlesztők. A tény meg tény, az MS kütyüjében van a legnagyobb potenciál.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...