Elérhető a FIFA 11 és a PES 2011 konzolos demója

  • Írta: zoenn
  • 2010. szeptember 15.
  • Letöltés
Link másolása
Nem is választhatott volna jobb időpontot sem az EA Sports, sem pedig a Konami, hogy legújabb futballjátékuk ez évi formabontását a nagyközönséggel megossza. Végre kiderül, hogy melyik győzedelmeskedik, hiszen igazából nem a felvonultatott csapatok, hanem a kiadók közt dúl a harc.

A mai napon, egyszerre landolt PSN-en és Xbox Live-on a két rivális fociszimulátor kipróbálható verziója, mindenki első kézből dönthet arról, hogy idén melyik játék győzedelmeskedik a másik felett. A FIFA finomhangoltan tálalja a már bevált receptet, 360-fokban kivitelezhető mozgással és cselezéssel, számtalan hivatalos licenszet felvonultatva, míg a Pro Evolution Soccer 2011-ben már erőteljesebb reformok dolgoznak, hiszen a Konami nem titkoltan a régi, elpártolt rajongókat szeretné visszacsábítani.

A FIFA 11 demójában a Barcelona, a Real Madrid, a Juventus, a Chelsea, a Bayer Leverkusen és a Lyon csapata vonul fel, hogy egy háromperces félidő keretén belül rúgjuk a bőrt. Ha viszont a FIFA Superstars című Facebook játékban jól szerepelünk, akkor unlockolhatjuk az Arsenal csapatát és az Emirates stadiont.

49.
49.
iker22
hát ugy látszik nem , mert nekem se engedi.
48.
48.
kevinbutler
#47: Ez biztos? Én úgy tudtam hogy csak az online játékért kell előfizetni
47.
47.
iker22
de a live-on kell vmit fizetni h letudjam szedni.....
46.
46.
szambotomi
vmi miatt a pes demója nem müxik. elindítom az exe fájlt h elkezdje telepíteni, de a végén kiírja h vmi hiba volt a kicsomagolásánál. lehet az a baj, h kevés hely van a C meghajtón? (a win is ezen van)
45.
45.
Blint19
Nekem a PES kurvára tetszik!
44.
44.
zsilvolgyi
pes11-et nem találtam us storen
43.
43.
kevinbutler
42.
42.
iker22
hello! xboxra hogy lehet letölteni vagy mit kell csinálni?:D hogy tudjak vele jáccani.
41.
41.
Kyuubi
Már fent vannak az UK store-on is.
40.
40.
RECh
http://static.cdn.ea.com/fifa/u/f/fifa11_pc_demo_NA.zip LINK A GÉPES DEMÓHOZ!
39.
39.
JacoB
#30: kb ekkortól érhető el a demo PS-en Xbox-on és PC
38.
38.
Awwww
Kétségtelen,FIFA-é a pont.
Azok a cselezések amiket a PES-ben mutatnak,azok a fifában,2 ha nem 3 éve megjelentek.
Grafika szebb,de annyi legyen a PES javára írva,hogy egy picit talán jobban reagálnak ütközésekre,oda lépésekre a focisták.
De minden képenn FIFA :)
Alap darab a sorban!!!!!
36.
36.
RECh
#30: Az irő, hogy mikor várható a demo :)
35.
35.
RECh
#34: Amikor az első trailer volt, 2007-ben és ott aztmonták hogy "vuhú új next gen grafika"...
34.
34.
LesGrossman
#21: Mióta "next gen" a grafika egy 5 éves Xbox360-ra készített játéknál?
33.
33.
Kyuubi
#32: Ok, akkor ezt tisztáztuk :)
32.
32.
RECh
#31: Egyetértek ezzel :D Amúgy szerintem azért nem újitóttak a grafikán hogy konzolra többen vegyék, mert oda drágább.
31.
31.
Kyuubi
#29: Biztos én fogalmaztam szarul. Ok, a mondatban nyilván volt egy kis túlzás, de ha ez nem jött le, akkor máshogy fogalmazok: a Fifa 10 grafikájára talán utoljára 2006-ban mondtam volna hogy jó. A PES se sokkal jobb, de az azért még talán 2 évvel ezelőtt is elment volna :) A lényeg, hogy szerintem az legyen alapvető szempont, hogy végre normális grafikája legyen a játéknak és ne olyan lényegtelen dolgok, hogy amelyik játékosnak eddig hosszú haja volt az most kopasz, meg stb...
29.
29.
RECh
#26: Ha neked a PS2-es grafika jobb a PS3-asnál akkor te vak vagy :)
28.
28.
JacoB
Xbox 360 - 9-13 Uhr
PS3 - 18-21 Uhr
PC - 22 Uhr
27.
27.
JacoB
bazz -.-' Mikór lehet letölteni UK Storeról??
26.
26.
Kyuubi
#21: PS3-on játszottam vele. De azért köszi a kommentet...
25.
25.
hybridke92
#21: nézd már meg a fifa 11;10-ben a cipőket meg a PES11;10-ben FIFA-ban olyan mint ha egy klumpában fociznának
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...