Problémás az új X360 dashboard, de már javítják

  • Írta: zoenn
  • 2010. november 4.
  • Hír
Link másolása
Amióta a múlt héten elérhetővé vált az új Xbox 360-as kezelőfelület, mely többek között a Kinect-támogatással toldotta meg a konzolok tudását, számos apróbb hibára hívták fel a fejlesztők figyelmét a felhasználók. Többen panaszkodtak arra, hogy a játékok lefagynak, a tartalmak elvesznek. Az MS már jó részüket javította.

A redmondiak úgy vélik, az új dashboard legtöbb hibáját már orvosolták, de a munkálatok továbbra sem állnak meg, a cég továbbra is keresi a bugokat. Sok felhasználó panaszkodott arra, hogy a játékok véletlenszerűen lefagynak, az egyéb megvásárolt tartalmak elvesznek, amiket újra le kell tölteni, és problémás az avatarok frissítése is.

"Miután egy hosszú éjszakát töltött a csapat hibajavítással és tökéletesítéssel, most már örömmel jelenthetem be, hogy a Live nyújtotta élmények nagyban javulni fognak már ma is" - olvasható a Microsoft Xbox Live blogján.

Az elmúlt 24 órában komolyabb változtatásokat hajtott végre a Microsoft, és immáron észrevehető a különbség, de jelenleg is figyelnek a visszajelzésekre.

18.
18.
Lauditore
17.
17.
Vopesz
Szóval ezért fagynak be állandóan az arcade játékaim! Remélem megoldják, mert nem hiszem hogy jót tesz csak úgy kilőni a boxot egymás után 3-szor.
16.
16.
Lauditore
Xbox 360 S-en (vagy ha úgy tetszik Slim-en) semmien problémát nem tapasztaltam.
Mellesleg ha a dashboard nem enged bizonyos játékokat lejátszani mert azok kópiák, akkor sacper 2-3 nap múlva bemész egy "teljesen legális" Xbox szervízbe és 4-5 rugóért megfogják csinálni. Ez van ha feltalálják a legjobb láncot, nemsokra rá kitalálják mások a legjobb láncvágót...Ez ígymegy mostanság...
14.
14.
dzsiádzsó
#11: Az nem számít, mert Fable 3-nál aktív az AP25 CoD-nál még nem, amúgy ettől függetlenül minden megy, nem a dash-el akadnak, hanem a modolt FW-vel a játékok új ssv3 biztonsági szarságai.
Majd jön új FW ha gond lesz!
Mindenki nyugodtan telepíthet! Gondok úgy is lesznek, mert új játékok kérik majd az updatet, szóval csak időhúzás amit csinálnak páran
13.
13.
dzsiádzsó
Érdekes hogy egy éjszaka alatt kell kijavítani azt amit 3 hónap alatt fejlesztenek már hm hm.
Persze a puding próbája az evész, és volt már máskor is dash up problémákkal (sony csúfos esetéről nem is beszélve) akkor is talán nem kéne ezeket már beta rls-el kiszűrni....
Szánalom ez számítástechnika :D
12.
12.
dzsiádzsó
#8: Azt hogy nem olvassa a lemezt az égvilágon semmit köze a 3 led-hez.....
Képfrissítés meg lehet (H)ana chip hibája is, arról nem is beszélve hogy 3led sok mindent takarhat, eleve minden hiba lehet alapja neki ilyen alapon. :)
11.
11.
hakydakillah
7. a COD is Fable után jött és megy az új dashboardon :-)
10.
10.
Ca$h
#9: Játék közben időnként megjelenő színes csíkok, melyek miatt egy idő után elkezd lefagyni a gép, majd végül 3led... :(
9.
9.
xICEMANx
#8: Mit értel azalatt hogy képfrissitési hibák?
8.
8.
Ca$h
#4: A 3led előtti 3 ismertetőjel... 1.nem olvassa a lemezt, 2.képfrrisítési hibák, 3.lefagyások... :(
7.
7.
.LnB
#4: Flashelt gépekre nem szabad feltenni. mert a Fable utánni gamek nem indulnak el.
6.
6.
Porcupine Tool
a szokásos MS bénázás...
4.
4.
ropibalboa
Én még a régi Dashbord-ommal nekiálltam egy játéknak, mióta frissítettem a Dash-t el sem indul a játék.Azt írja a gép hogy a lemez nem olvasható...Bár ennek nemtudom mi köze van a Dashboard-hoz, mégis így van:S
3.
3.
Mortician
Én tegnap töltöttem le a frissítést, szerencsére semmi problémával nem találkoztam. Viszont jobban tetszik, mint a régi.
2.
2.
tjames
#1: Mármint a boxok háttere mi? Hát igen....az tényleg kicsit fura...Vagy legalább lehetne "testre szabni" azt a színt...
1.
1.
zaz
Szuper, akkor már csak azt a borzalmasan vakító fehér alapszínt kéne megszüntetni, mert marha zavaró gleccser szemüvegben ücsörögni a box előtt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...