Eddig 300 milliót hozott a konyhára az új Fallout

  • Írta: fojesz
  • 2010. november 9.
  • Hír
Link másolása
Bár pontos eladási számokat nem közölt a Bethesda, azt megerősítette, hogy mennyi pénz folyt be az eddigi eladásokból. A Fallout: New Vegas egyik legnagyobb negatívuma, hogy tele van bugokkal, amelyek kigyomlálásán folyamatosan dolgoznak a készítők - a legjobb helyzetben a PC-sek vannak.

Várható volt, hogy jól szerepel a Fallout: New Vegas. A Bethesda bejelentése szerint eddig világszerte 5 millió példányt szállítottak ki a boltoknak, s bár a pontos eladási adatokat nem hozták nyilvánosságra, az kiderült, hogy a "komoly mennyiségű" digitális eladásokkal együtt már több mint 300 millió dollárt kasszíroztak a készítők.

Az Obsidian Entertainment által készített epizód egyik legnagyobb hibája, hogy hemzseg a bugoktól, pedig a játék alatt futó motor nem új: a Fallout 3 felturbózott engine-je hajtja a New Vegast, amely pedig nem mellesleg a 2006-os The Elder Scrolls IV: Oblivion vázára épül. A hibákról persze a Bethesda is tud, immáron sokadszorra ígérték meg, hogy folyamatosan dolgoznak a bakik kigyomlálásán, s a következő hetekben egy nagyobb, átfogó patch jelenik majd meg PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra egyaránt. A javítás jelenleg tesztelés alatt áll, és nem csak az Xbox 360-on tapasztalható mentési hibának, hanem egy sor másik bugnak is véget vethetünk a telepítésével.

A legtöbb figyelmet ezúttal egyértelműen a PC-s játékosoknak szentelték, akik már az októberi megjelenés után kaptak egy gyors javítást, továbbá a most bejelentett frissítésen kívül ezen a héten is számíthatnak egy új patchre: ez többek között szintén mentési hibákat javít, megoldja a Havokkal kapcsolatos problémákat, valamint javítja a játék sebességét az Nvidia-kártyás PC-ken.

A Fallout: New Vegas nekünk is tetszett, de a csúnya grafika és a bugok mellett mi sem tudtunk elmenni szó nélkül - itt olvashatjátok el a játék tesztjét!

12.
12.
Killerbee
#2: Oda nem árt az alien blaster. :D
11.
11.
Skyer
Nem azért, de én egy bugot nem találtam, és 2x vittem végig (pc). Egyáltalán nem csalódtam a Bethesdában, sőt...
Givi, grafika nem minden nekem így jobban tetszik, mintha egy Crysis 2 szintű valami lenne...
10.
10.
csetom
szerintem rohat jó a Fallout: New Vegas játék
9.
9.
givi6
JAJ! még emlékszem a fallout 3 ra
annyira "jol volt megcsinálva " hogy kersztbe mentem a palival, pedig o előre ment:D
8.
8.
givi6
az az egy bajom van, hogy elavult a grafika, ami sztem a fallouton tényleg nagyot dobna
de igy viszoont megy a kevésbé erős gépeken is :)
meg amugy 300 milka, nem rossz :D
7.
7.
vytros
#6: Már 5 éve várok arra hogy bejelentsék.
6.
6.
Daetnas
Rendben, akkor nyugodtan be is jelentheti a Bethesda a TES V-t.
5.
5.
Csabb
Megérdemlik a lóvét a fiúk. Költhetnének belőle a "rovarirtásra" :)
4.
4.
rapapa
"az Xbox 360-on tapasztalható mentési hibának"

Erről mesélhetnétek, eddig 2szer vittem végig, mindenféle mentési hiba nélkül !
360-on földbe, sziklába merülő AI-kal találkoztam, de ez nem vészes. Összesen 2 komolyabb hibát láttam, egyszer Vegas ajtói bezárultak, ha valaki ezzel találkozik az ne essen kétségbe, ki kell lőni az ajtónálló robotot -persze lesből- és el kell venni tőle a kulcsot. A másik egy küldetésben, ahol hatástalanítani kell egy bombát amit egy vonatra tettek fel, na ez a hatástalanítás után is fel fog robbanni. Ennyi. Nálam kb 100 óra játék alatt 2szer fagyott le
3.
3.
Top Secret
#2: LOL én a RDR szívtam kb így ja és 300M szép szám.
2.
2.
Dresa
Épp most szívatott meg a játék de rendesen...bementem egy barlangba, odafelé semmi gond de benn hemzsegtek a deathclawnok így inkább kijöttem. mire már kinn is hemzsegtek, persze elmenekülni/megölni őket nekem még esélytelen..jah és mentésem is csak az autosave volt, úgyhogy egy 3 órát most be kell pótolnom :) szuper XD
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...