Másik főhőst kap a Darksiders 2

  • Írta: fojesz
  • 2010. november 9.
  • Bejelentés
Link másolása
Nem War lesz a Darksiders folytatásának főhőse, noha az eredeti játék befejezése arra engedett következtetni, hogy újra a barátságtalanul hatalmas pallost cipelő lovast terelgethetjük majd. A THQ szerint erről szó sincs, mindenesetre a Darksiders 2 így is nagyon jó lesz, mondják.

Az IGDA Leadership Forumon tartott beszédében, Danny Bilson, a THQ vezető alelnöke árulta el, hogy a Darksiders 2 nem éppen olyan folytatás lesz, mint amire számítanánk - sőt konkrétan nem is folytatást kapunk. A második rész története az eredeti játék sztorijával párhuzamosan játszódik majd, abból a nyilvánvaló feltételezésből fakadóan, hogy apokalipszis csak egyszer lehet.

"Csak egyetlen apokalipszis lehet - nem fogadnék túl jól négy apokalipszist, egyet-egyet mindegyik lovas miatt" - mondta Bilson, amiből nyilvánvalóan kiderül az is, hogy a készítők más főhősben gondolkodnak, sőt az is elképzelhető, hogy egy negyedik részt is megér a Darksiders. Bilson azt is hozzátette, hogy az új rész játékmenetében lesznek változások, kapunk majd néhány igen komoly fícsört, amiknek hála az új játék lényegesen különbözni fog és túl tud nőni az elődjén - Bilson szerint a céluk az, hogy megkétszerezzék a cím rajongói táborát.

A Darksiders folytatását az év elején jelentették be, akkor Bilson azt mondta, hogy azért kapott zöld utat a "folytatás", mert az első rész kétszer olyan jól nyitott, mint a Red Faction legutóbbi része. A játék eredetileg PS3-ra és Xbox 360-ra jelent meg, azóta készült egy PC-s átirat is.

Való igaz, a Darksiders meglepően jól sikerült, februárban mi is leteszteltük a konzolos verziót - itt olvashattok a tapasztalatainkról.

16.
16.
Sidea
#10, 11 komolyan nem tudom, ti hogy toljátok (éjt-nappalá téve?) de én lassan egy hónapja küldöm, és még mindig nem vagyok a végén.... Mondjuk van jobb dolgom is.
15.
15.
leszter
Nekem az 1 túlüti a videókat állandóan ha valaki tud valami megoldást pls HELP! (PM-ben.)
14.
14.
Varga Adrián Atilla
nagy bátyámmal kivittem de nekem tetszett nagyon.=)
13.
13.
Ca$h
#11: Akkor ajánlanám figyelmedbe a Castlevaniát! ;)
12.
12.
mdr88
Pont ma pörgettem ki PC-n a cuccot. Számomra hosszú ideje ez volt az első olyan játék, ami képes volt lekötni. Sajnálnám, ha a második részben nem War lenne a főhős, mivel eleve úgy végződik a sztori, hogy azért töri meg a hetedik pecsétet, hogy a földre hívja a testvéreit, hogy majd az ő segítségükkel szépen helyreraknak mindent és mindenkit.
11.
11.
IceColdKillah
Én is imádom az ilyen hentelős gamekat mint a Devil May Cry; GoW...stb Remélem jó lesz. Számomra külön élmény volt hogy War hangja az angol Naruto Gaara-ja.

Szívből sajnálom hogy a mai játékok tiszta játékideje alig 5-6 óra. Szerintem manapság már törekedni kéne hogy 32-40 óránál kevesebb ideig ne tartson egy játék. Pl: DragonAge vagy Mass Effect. Elvégre ha tetszik egy játék akkor minél később akarunk a végére jutni! Legalább is én...XD
10.
10.
BloodyDeath
Imádtam a Darksiders!! Ahh beszélek badarságokat, még mindig imádom. Hatalmas nagy játék lett. A 3. kedvencem.
A box-n már 4x kimaxoltam, míg PS3-n csak 3x van ki platinázva. Eszméletlen jó volt folyamatos pörgés számomra megunhatatlan az egész. Egyszerüen olyan érzések hada ostromolt a játék közben amit szavakban nem lehet megfogalmazni.
Csak abban reménykedek, hogy olyan hosszú lesz, mint az első rész, mert az a mostani játékokhoz képest igen csak hosszúnak bizonyult. Emlékszem még anno menyit szopatott a játék easy-n több mint 20 h-ba tellett a kipörgetés. Most meg röhögve a kisujjamból kirázom laza 8:30 perc allatt hard-n, és lássuk be kevés játék van amelyik enyi idöt biztositana akár csak elsö végig játszáshoz. Meg ha másodjára viszed végig a játékot, akkor igencsak lerövidül az idő tartam. Jó most ez alól kivétel az új Caslevania, de a többi hasonszörü gém alig veri a 8-9 órás játék időt.
Rengeteget játszottam vele, és fogok is, mert megunhatatlan egy játék.
IMÁDOM IMÁDOM:
6.
6.
C-vitamin
Jó játék a dárkszájdersz...az egyik legszórakoztatóbb ebben a generációban , kellemes kikapcsolódás! Persze ízlések és pofonok...
Várom a folytatást.
5.
5.
wildláma
vagy 4 fős co-op lenne? igaz nem mert War sztorija már megvan :S
4.
4.
Ghost16
Jó játék. "barátságtalanul hatalmas pallost"
:D
3.
3.
LtK
hát nemtudom én örültem volna egy folytatásnak War-al, vagy úgy hogy felváltva a lovasokkal kellett volna csapatni =D
2.
2.
wildláma
Szerintem marhajó kis játék lett, és való igaz, a másik 3 lovasról is volt szó. való igaz ha jól tudom az ő erejükből is kaptunk egy-egy adagot, vagy legalább is a fegyvereikből, mondjuk halálnak a kaszája, de én várom a folytatást epekedve
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...