A Steam ellen lázad a konkurencia

  • Írta: fojesz
  • 2010. november 11.
  • Biznisz
Link másolása
Az MCV értesülései szerint két nagyobb - természetesen meg nem nevezett - digitális játékterjesztéssel foglalkozó üzlet is arra készül, hogy a Steamet használó játékokat nem fogja árusítani a jövőben - ez első furcsának tűnhet, hiszen közöttük van például a Call of Duty-sorozat is.

Össztűz alatt a Steam. Az MCV névtelenül közölte két nagyobb üzletlánc képviselőinek a véleményét, akik attól tartanak, hogy a Valve rendszere nem hagy teret nekik. Való igaz, bár a digitális PC-üzletek között nem egyedüli résztvevő, a Steam gyakorlatilag így is monopolizálta a piacot; egyes belsős információk szerint a teljes forgalom 80 százaléka neki köszönhető.

Mindez azért is lehetséges, mert nagyon sok játékot nem csak megvásárolni lehet a szolgáltatáson keresztül, de a többjátékos módhoz és egyéb extrák eléréséhez is be kell jelentkezni. Az említett áruházak ezért döntöttek úgy, hogy a továbbiakban ultimátumot adnak a játékok kiadóinak: vagy kiveszik a Steamet a programjaikból, vagy semmilyen formában nem fogják árulni őket. 

"Ha van digitális szolgáltatásunk, nem akarok elkezdeni rivális termékeket árulni" - nyilatkozta az Egyesült Királyság egyik legnagyobb üzletláncának digitális terjesztését vezető elnöke. "A kiadók szörnyet teremtenek, ezért megkérjük a beszállítókat, hogy hagyjanak fel a Steam használatával." Egy másik, főleg digitális üzlettel foglalkozó cég fejese pedig egyetértett, ugyanis szerinte "jelenleg a nagyobb terjesztők kénytelenek Steames játékokat is beszerezni", de a jövőben ellenszegülhetnek. "A kiadók hezitálnak, de az áruházaknak muszáj nyomást gyakorolniuk rajtuk."

A cloud gaminget előtérbe helyező Gaikai vezérigazgatója szerint a Steam mára az iTunes játékos megfelelője lett, ő diktál a piacon, és mindenki úgy táncol, ahogy ő csettint. Jelenleg több mint 30 millió felhasználója van a szolgáltatásnak.

35.
35.
SityiSXT
#33: A GTA4 GFWL cím, ez nem országfüggő (támogatott országban minden GFWL multi megy), ergo működnie kell.
Amúgy nem értem, amíg itt válaszra vársz, miért nem próbálod ki? Gyorsabb lenne...
33.
33.
CJgabor
#28: jaj ne, ne is említsd azt a trágya lószart, másnéven games for windows lie.. MIATTA NEM TUDOK GTA4 MULTIZNI! GFWL ROHADJ MEG
a steamet sze szerettem, mert mw2 nem indul nélküle de inkább steam mint az a trágya!!!!
vá-várj.. mit tetszett mondani? tegnap előtt óta él? WTF? GTA4-et tmáogatja? pls írjatok vissza XD
32.
32.
givi6
#31: bocs a hibás gépelés miatt :)
31.
31.
givi6
#30: vagyis a steam nyert, őt nem lehet megelőzni
mindenne (jo) játék rajta, van,
minden kovak havermonak van :D
meg ami ráadás, hogy átirják macre, ami a bungies doloh ota sztem elég szép :)
és amerikaába elég sok embernek van macje, szval...
30.
30.
givi6
ismerős helyzet: te konkurens vagy nekik, de ők neked nem ...
29.
29.
SityiSXT
#28: Kiegészítés: A Steam nem csak a saját és/vagy Steamworks-ös játékokat árul, hanem gyakorlatilag mindent, míg a Games for Windows Live online boltja csak GFWL címekkel foglalkozik - ergo a kínált tartalom is erősen különbözik (ha másban nem is, de mennyiségben mindenképp).
28.
28.
SityiSXT
#27: A Games for Windows-zal csupán annyi gond van, hogy a világ harmincegynehány országában elérhető csak, míg a Steam gyakorlatilag mindenütt jelen van. Pont emiatt a régiókorlátozás miatt rengetegen megutálták, noha Magyarországon tegnapelőtt óta él, cserébe eléggé szegényes a jelenlegi választék. Majd feljődik, ezzel nincs gond, de az elmúlt 5 évben rengetegen meggyűlölték, az elvesztett bizalmat pedig nehéz visszaszerezni. És ezalatt az 5 év alatt Magyarországon is jelentős teret nyert a Steam, amiből "visszacsípni" fölöttébb problémás lesz.
27.
27.
leviske
Ezzel a hozzáállással az a gond, hogy ez esetben az emberek majd bevásárolnak máshol, így meg az a megmaradt 20% sem fog sokáig kitartani.

Amúgy nem értem a dolgot. A Microsoft G4W a Valve számára jóval veszélyesebb már csak az XLive hátszél miatt is, a Steam-en mégis kapni a G4W játékokat.
26.
26.
Gondolom a nem említett két cég nem hallott még a "szabad piac" és "piaci verseny" fogalmakról. :)))
Nyafogás helyett, neki kéne állni visszacsábítani az embereket a saját rendszereikbe. Ez olyan, mint a nagy zenei és film kiadók nyávogása a digitális terjesztés térnyerése ellen. Erre megy a piac, mert az a jó a felhasználóknak és kurv@ra nem érdekel senkit az ő nyomoruk. STFU!
25.
25.
JohnnyBoy001
#17: Régebben én is így voltam ezzel, de azóta a barátaim meggyőztek, hogy próbáljam ki a steam-et, majd megkaptam rá tőlük a TF2-őt, később meg a L4D-et, azóta meg rá vagyok kattanva teljesen. Multis játékokhoz nagyon jó, single player gémekhez meg a helyenként felbukkanó akciók miatt lehet érdekes....nameg ugye mint ahogy itt már említették: egyrészt kényelmesebb is, mint felcaflatni a helyi Tuskóba és szétnézni az amúgy is szegényes játék kínálatban (azért mondtam, eme üzletláncot, mert ez van hozzám a legközelebb bolt, ahol gémeket lehet kapni), másrészt meg keresel egy adott régi játékot amit olcsóért szeretnél már kézhesz kapni és ott tuti nem lesz amikor mész....steam-en viszont igen, és lehet, hogy pont akciósan.
Najó....azthiszem picit elszaladt velem közben a ló '^^ Mindenesetre remélem nem veszed oltásnak.....csak mondom, hogy hasonlóan voltam ezzel én is....
24.
24.
Berencsit
mindenki egyetért azzal hogy a steam jó dolog! (kivéve a konkurens cégeket) szval ne rinyáljanak, hog valaki jobb náluk, hiszen én és sok mindenki ottfog vásárolni, a kényelem, és az árak miatt.... hajrá steam!!! :) ui a konkurens cégek most megszívták, ilyen az élet. de ha tenni mernek valamit a steam ellen, sok sok játékos, már csak azért se fog náluk vásárolni egy hóideig. szval akármi is lesz ők csak rosszabul járnának szerintem, ha ártani akarnának a steamnek mert sok játékos millióival b*sznának ki.:)
22.
22.
huszti
a steam jó dolog, tényleg nagyon jó akciók vannak ott. vettem egy CS: S-t 4000 ft-ért DVD-n, és 2 hónapra rá kaptam a steamen egy ingyen CS: S-t, amit odaadhattam egy általam meghívott felhasználónak. AZtán volt ugye ingyen Portal, arról meg ne is beszéljünk, hogy 2 hónapos játékok akár 3-4000 ft-ért is kaphatóak...
20.
20.
daenath
Csak legyen Steam, nekem a jatekok 50% onnan van (learazas stb) mivel nem engedi meg a zsebem hogy megjelenes utan loholjak a boltba megveni.
19.
19.
gergely6
Az biztos hogy én már csak steamen fogok játékot vásárolni. Egyrészt mert ennél kényelmesebben nem is lehetne már játékot telepíteni, update-elni, haverokkal együtt játszani stb, másrészt a már már pofátlan leárazásokat hülyeség volna kihagyni...tavaly karácsonykor is 2 hétig minden nap más 6-6 játék volt leárazva 60 meg 90(!) százalék között...és valószínű minnél több vásárló lesz, annál több leárazás lesz...
18.
18.
Stormblast
A Steam valamit jól csinált, miközben senki sem harcolt vele. Egyedül, szépen , feltörtek a csúcsra. Nem most kell hisztizni, amikor már náluk van minden. Persze hogy ilyenkor mikor valaki ilyen sikeres eszébe jut mindenkinek, hogy nekem is kéne abból a pénzből. Fogjanak össze, csináljanak jobbat, hozzák össze, az rendben van, ha van konkurencia akkor csak mi járunk jól, de nem kell itt hisztizni :)
17.
17.
_Ic3
#16: Hiába nagy, mindenki maga dönti el hogy hol vesz játékokat. Én pl soha nem vennék játékot digitális formában sem steam en sem máshol. Ha én veszek egy játékot akkor az legyen úgymond kézzel fogható, és pl ha nincs multija a játéknak akkor meg nem is látom értelmét digitálisan megvásárolni mert akkor nekem az olyan mintha pl simán letöltöttem torrentről. Ne értsetek férre szoktam olyan játékot is venni amiben nincs multi. Ez az én véleményem, ezért most ne oltson az aki pl csak steam en vásárol játékot.
16.
16.
Mortis
Az előtt kellett volna gondolkozni, mielőtt hagyták, hogy ekkora teret nyerjen magának.
15.
15.
ProEvoFan2
Ez van.
Harc van a piacon.
De felteszem a kérdést.
Ezek a nagy játék boltok miért nem csinálnak akkor nagy szuper akciókat karácsonykor mint a Steam???
Tavaly is voltak olyan játékok, amik 40euróról 10euróra voltak leértékelve.
Éljen a Steam!Steamre szüksége van a PCnek.Ez az egész rendszer összefogja egy kicsit a PCs játékos társadalmat.Erről valahol nem rég olvastam egy jó cikket is.

14.
14.
Berencsit
egyetértek azzal hogy a steam nem hibátlan, de az tény hogy sokkal jobb mint más "digitális üzletházak" sok oka van. jobban megszerkeztett, olcsóbb árak, jobb reklámok, multis cuccok, és persze a sok sok akció, leárazás stb.... sorolhatnám naphosszat. (ui ma már mindent fel lehet törni a jó hackerek-nek nem nagy ügy feltörni, de a többi "dü" nál jobb a védlme stb... szval hajrá steam&valve :) de a half life episode 3-at kiathatnák már végre...:D
13.
13.
kukac450
#9: ezért szeretem az EA-t, mert teljesen igazad van. Én nagy ellensége vagyok a Steamnek, mert sok dolgot nem jól csinálnak. Egy dolgot szeretek nála, és a védelem. Bár a mai világban a hackerek simán rést találtak a Steam-en, és ezt nem csak a Cracked Steam jelzi, hanem az is, hogy a Call of Duty Black Ops a kiadása napján már naprakészen feltörve áll a torrentoldalakon. Magyarul ma már semmit nem ér a Steam. A CoD MW2-t is már az AlterIW.net csoportja megcsinálta multi lehetőséggel. Már több mindent is lehet benn, mert pl. a dedikált szerverek listáját le lehet nyitni, nem a rendszer dob be egy lobby-ba. Úgyhogy sajnálom Steam, de nekem nagyon nem jöttél be...
10.
10.
Tacskoexe
#4: 1. Megpróbáltam ironikus lenni, ha nem jött át bocs.
2. A Steam-nek van a legjobb netes felülete, comunity rendszere, terméktámogatása. Nem csoda, hogy kiszorítja a többieket, ha meg sem tudják közelíteni a minőségét. Ja, és a Steam koránt sem tökéletes, mert rengeteg gond van vele. Csak mondom, ne puffogjon senki rajta.
9.
9.
ATi0021
Semmi bajom a Steammel. Persze amikor megveszem a lemezes játékot és kötelező, hát mérgelődöm egyet, de ennyi. Az viszont tényleg elég hülyén néz ki, hogy Direct2Driveon stb-n megveszem a játékot na és akkor még kell a Steam is, ami ugye a konkurens. Vagyis ezzel a többiek hátrányba kerülnek, mert akkor szerintem egyszerűbb eleve Steamel kezdeni.

Amúgy azt kétlem, hogy az EA köztünk lenne. Nekem eddig még egy EA-s játékomnak se kellett az online részhez Steam, mivel EA szervert használtak. És ha jól tudom az EA csak EA-s játékokat árusít...
6.
6.
zsilvolgyi
5.
5.
Iwashi
Ennyiből a PSN-t meg az Xbox live-ot is vádolhatnánk ezekkel... Mondjuk én örülnék, ha a steam a pc-s játék védjegye lenne úgy mint az XBL, vagy a PSN...
4.
4.
faint13
#2: hát te is okés vagy... A PSN a Sony PS3-as boltja, az XBox live az XBox saját boltja, a Games for Windows Live a windows-os játékok saját boltja. A steam csak egy sima netes bolt aminek összejött és most a csúcson van, és kiszorítja a többi sima céget a versenyből. Igen, teljesen jogos. Ne csak CocaColát lehessen kapni amikor én Pepsit is szeretnék néha inni!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...