Tim Schafer folytatná a Psychonautsot

  • Írta: fojesz
  • 2010. november 12.
  • Érdekesség
Link másolása
A Double Fine által fejlesztett Psychonauts nagyon jó játék volt (sőt még most is az), azonban az üzletekben csúnyán elhasalt, ami sajnos nem túl biztató, ha a rajongók folytatásra ácsingóznak. Nos, a jó hír az, hogy Tim Schafer ennek ellenére is megcsinálná a második részt.

Tim Schafer a PSM3 magazinnak nyilatkozta azt, hogy bár a Psychonauts üzletileg egyáltalán nem volt sikeres, most már elkészítené a folytatást, mert úgy véli: mára kialakulhatott olyan rajongó tábora a címnek, akik elmennének megvenni a második részt.

"Készen állok rá. Nagyon szeretném megcsinálni" - mondta Schafer, aki szerint jelenleg csak annyi a kérdés egyelőre, hogy lesz-e olyan kiadó, aki felkarolná a projektet. Mint kiderült, a mester a bukás ellenére azért határozott így, mert a Psychonauts 2005-ös megjelenése óta rengetegen játszhattak már a játékkal: volt már 2 dolláros akció a Steamen, az Xbox Live-on újra kiadták a játékot, meg aztán ott vannak a kalózok, akik minden bizonnyal szorgalmasan töltögették lefele a programot - a lényeg mindebből pedig annyi, hogy ezek a játékosok - legyenek akárkik - elmondták a haverjaiknak, milyen élményekkel gazdagodtak, ezért a szájreklám révén már van olyan rajongói bázisa a címnek, hogy a folytatás a kasszáknál is sikeres lehessen.

A Double Fine az utóbbi időben főleg letölthető játékokkal kísérletezik, a legutóbbi nagyobb lélegzetvételű címük a Brutal Legend volt - később úgy határozták, hogy stratégiai szinten is az olcsóbb címek felé orientálódnának, így nem véletlen, hogy a Brutal Legend folytatásának munkálatait is lelőtték. Szép csavar lenne a történetben, ha a Psychonauts 2 már letölthető formában jelenne meg - akkor minden bizonnyal óriási slágercím válhatna belőle.

6.
6.
aRkye
Esélyt adtam az első résznek, mint addig míg végig nem toltam! :)
Hatalmas volt. Letenni nem tudtam, és vigyorogtam, hogy mennyire beteg az egész!
Várom a folytatást, tárt karokkal!
4.
4.
MadDragon
Nekem nagyon bejött a játék igaz, csak évekkel később próbáltam ki.
3.
3.
M3rcy
Az első rész nagyon beteg és elborult volt, mindenképp folytatni kell.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...