Az EA figyelmeztette Tiger Woodsot

  • Írta: zoenn
  • 2010. december 1.
  • Érdekesség
Link másolása
A neves kiadó már évek óta ontja magából a mostanság inkább a bulvársajtóban jeleskedő Tiger Woods nevével fémjelezett golfjátékait, ám szerintük igencsak leromlott a mester sportban nyújtott karrierje, így figyelmezették, ha továbbra is arcát szeretné adni a PGA Tourhoz, jobb lenne, ha elkezdene végre nyerni is.

Habár az Electronic Arts nem tervezi, hogy lezárja évek óta tartó kapcsolatukat a golf nagyágyújával, holott kaptak már hideget-meleget is a kritikusoktól, a felső vezetők viszont jó tanáccsal látták el Tigert: ha továbbra is gyatra teljesítményt mutat fel a sportban, könnyen lehet, hogy a közeljövőben nem az ő arcával adják majd ki a PGA Tourt.

Szegény Woodsot még az ág is húzza: nem elég, hogy autóbalesetet okozott, szexbotrány miatt elvált tőle a felesége, de még 35 millió dollár éves szponzori bevételtől is elesett. Most az EA rágja a fülét, miszerint jobb, lenne ha inkább a sportra koncentrálna teljes erőbedobással, mert kopottas renoméja nem tesz jót a golfjátéknak sem.

Való igaz, Woods nem nyert tornát az utóbbi időben, lecsúszott a világranglista első helyéről is. Ugyan jövőre is érkezik Tiger Woods játék konzolokra, de könnyen lehet, hogy utoljára, ha csak meg nem embereli magát. John Riccitiello szerint véget kell vetni a vesztes sorozatnak:

"Ez nem fenyegetés Tigerrel szemben" - mondta az EA vezére. "Mi vele vagyunk, mert biztosan tudjuk, hogy a ő a világ legjobb golfozója. Nem akarunk eltávolodni tőle, de egy üzleti kapcsolatban az a legfőbb, hogy a legjobb golfjátékot alkossuk meg, a legjobb golfjátékossal. E két dolog szükséges ahhoz, hogy a hosszú távú partnerségnek legyen értelme. Nagyon hosszú ideje tart már a partnerségünk és hajlandóak vagyunk tartani is, mindaddig, míg kétségeink nem támadnak."

Nem kell temetni még Tiger Woodsot, bízzunk benne, hogy vétkei megbocsátatnak és szárnyalni fog ismét! Természetesen a játékra gondoltunk.

5.
5.
Teuton
Elég furcsa ezt az EA fejeseitől hallani, ilyen alapon Tiger is mondhatná hogy "csak akkor leszek hajlandó nyerni ha letesztek valamit az asztalra!"
4.
4.
zsilvolgyi
1.
1.
LTwin
Megérdemelten figyelmeztette!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...