Igazak voltak a hírek, jön a Mass Effect 3

  • Írta: fojesz
  • 2010. december 12.
  • Bejelentés
Link másolása
Pontosabban az sosem volt kétséges, hogy jön majd a harmadik rész is, azt viszont nem tudtuk kitalálni, hogy valóban a VGA-n jelentik-e be a játékot. Nos bejelentették, ráadásul egy elképesztően ütős és áll-leejtős trailert is csaptak mellé a készítők - ez eddigi legkomorabb hangulatú Mass Effect következik.

Hivatalosan is bejelentették a Mass Effect harmadik fejezetét. A történet szerint a reaperek rábukkantak a Földre, majd menten el is árasztották azt: már az első napon meghalt kétmillió ember, egy hét múlvára pedig hétmillióra duzzadt ez a szám - a mostani renderelt trailer a londoni helyzetet vázolja fel, s úgy tűnik, ha Shepard nem hoz segítséget, az emberiségnek vége.

A Mass Effect 3 létezéséről mindig is tudtunk, elvégre a Bioware már a kezdetek óta trilógiát akart csinálni a szerepjátékból, azonban a formális bejelentésre csak hajnalban került sor. A srácok már jó előre elkezdték hype-olni a bejelentést, s nagyon sokáig - miután eleinte a trailert narráló arcról és egy vörös heringről készítettek kedvcsinálókat - nem tudtuk biztosan megmondani, hogy miről van szó.

A platformlista még nem ismert, ahogy az sem derült ki, hogy lesz-e végül multiplayer az új részben.

47.
47.
Skyer
#46: Az a London Eye...
46.
46.
IceColdKillah
Amikor mutatták a kaszásokat akkor lehetett látni egy szobrot ami kisértetiesen hasonlít a Csillagkapura (szerintem) ez vmi easter egg lenne? XD Mind 1 ha fele olyan jó lesz mint a 2 akkor már kötelező darab!
45.
45.
Skyer
#43: Isten ments' hogy valamit magyar szinkronnal adjanak ki. Amit eddig ismerek az mind enyhén szólva is fos. Mellesleg sokkal jobb angolul játszani a játékokat, mostanában egyre gyakrabban tudnám a fejem a falba verni a félrefordításoktól...
44.
44.
peterpal7
#43: Én amit lehet eredeti hangal nézek/hallgatok plusz magyar felirat. Agyűjtőit ebből is megveszem :D
A petíciót meg aláírni:
http://www.petitions24.com/mass_effect_3_hungarian_translation
43.
43.
CoDer
#38 szerintem az is jó ha feliratozzák, nem olyan fontos a szinkron (mármint nekem nem). gondolom sok embernek fontos de szerintem nincs annál nagyobb élmény mint eredeti hangon hallgatni a szereplőket. (ez szigorúan csak az én véleményem!!)
42.
42.
Barnez
Bocsi, hogy ennyire félreértettem, kicsit rosszabb napom volt. Abban igazad van, hogy sokkal élvezhetőbb egy játékot eredeti nyelven játszani, hiszen azon írták, jelen esetben a Mass Effect-et angolul.
Igazából csak azt szeretném, hogy az EA továbbra is biztosítsa a magyar gamereket, hogy kedvenc játékukat (ME) támogatja magyar felirattal.
Még1szer bocsánat, hogy így reagáltam. Ha valakinek van kedve, az aláírhatja a petíciót, amit én csináltam, hátha egy nagyon pici esélyünk van.
41.
41.
falselight
#38: gratulálok a nyelvvizsgához. nem bántóan mondtam, hogy tanulj meg angolul, csak egy baráti jótanács volt. megértem, hogy ha már meg van a 2 rész magyarul, akkor már a harmadikat is magyarul szeretnéd. arra céloztam, hogy a legtöbb játéknak általában rettenetes a szinkronja és szerintem jobb eredeti nyelven játszani.
40.
40.
Barnez
Még 1 kiegészítés:
Magyarországon magyarított
39.
39.
Barnez
#38: Kigészítés: középfokú nyelvvizsgát.
38.
38.
Barnez
#37: Kezdhetnéd azzal, hogy megtanulsz nem bunkó lenni.
A másik pedig, hogy 1 hónapja sikerült letennem a nyelvvizsgát, teszem hozzá angolból. Sok szerepjátékot toltam végig angolul (legutóbb Fallout: New Vegas).
De azért gondolkozz már el azon, hogy ha az első két játékot kiadták magyarul, megvetted mind2-öt, legálisan szerezted be hozzá az összes DLC-t, akkor hadd legyen már egy olyan elvárásom, hogy nagyjából ugyanolyan körülmények között adják ki a 3. részt is, mint a másodikat.
Az biztos, hogy megvásárolom a harmadik részt is, de azért mégis jobb lenne Magyarországon, magyar játékkal játszani. Furcsa módon több nyugati ország lakosai is lokalizált játékokkal játszik és mégis jobb a nyelvtudásuk, mint itt a környékben. Vajon miért?
37.
37.
falselight
#28: tégy magadnak egy szívességet, és tanulj meg angolul. kezdhetnéd azzal, hogy nem magyarosított játékokat nyüstölsz. hidd el, megéri.
36.
36.
Macifasz
#35: Ha lesz is több rész, amögött nem lesz ott hivatalosan a 4-es. Ezzel a trilógiával lezárják Shepard kalandjait, de utána, belekezdenek egy újba. A faj választás pedig szerintem is jó ötlet lenne;-)
35.
35.
Raziel88
Nagyon jó lesz. Nekem semmi bajom azzal hogy a Föld van a középpontban. Akinek nem tetszik költözzön el vagy lője ki magát a Marsra. :P
Azt is elképzelhetőnek tartom hogy a 4. részben nem is embert kell irányítanunk vagy ki lehet majd választani a fajt is.
34.
34.
exonic
2011 legjobban várt játékai részemről: Mass Effect 3; Crysis 2 és ha lesz új COD, az :D
33.
33.
Berencsit
#31: hát mit is mondhatnék erre. :) ez az igasság. :D
32.
32.
givi6
#31: xD ,
reméel jó lesz a game
bizonyára ti is emlékeztek a 2. végére:
ha rossz vagy, akkor a "láthatatlan" ember kezére kerül a szállítók hadihajó
jának a tervrajza, ... érdekes :)
meg sorolhatnám, gondolom majd tőlük kell segítséget kérni ( cerberus, igzábol akiknek segítetél) jo game lesz, pont világvége előtt :)
31.
31.
Ca$h
Pár nappal a világ vége előtt (2012. dec.21.) tudunk még egy jó játszani... juhéééé, ennél szebb halált egy gamer se kívánhat magának! :)
30.
30.
simon 555
#26: a BioWare még a multkor kijelentette,hogy azzal a befejezéssel miszerint Shepard meghal a 2 végén nem fognak foglalkozni és mindenképpen Shepardel fog mindenki menni a 3-ban.
29.
29.
simon 555
már az első teaser videonál megmondtam,hogy London van benne:D
28.
28.
Barnez
Tegnap bejelentették a ME 3-at ami nagyon jó hír! DE, egyenlőre rossz előjel, hogy a Dragon Age 2 már nem jön magyar nyelvvel. Attól félek, hogy sajnos a ME3 sem jön magyarul. Ezért kérek mindenkit, hogy írja alá ezt a petíciót, hogy ne történjen velünk ME rajongókkal ugyanez!
Jobb lenne minél több aláírás. A legjobb az lenne, ha elérnénk a 10 ezres álomhatárt. Aki tudja, csak ajánlja, ahol teheti!
Köszönöm!

http://www.petitions24.com/mass_effect_3_hungarian_translation
27.
27.
Macifasz
#26: Azzal tisztában vagyunk, hogy meg lehet csinálni úgy, hogy Shepard és mindenki meghaljon, de én arra utaltam, hogy ezt csak direkt lehet, véletlenül nem, mert ha valakinek véletlenül hal meg mindenki, plusz Shepard is, az fogyatékos. És ezt most nem rád értettem.
26.
26.
moustache
Az egyik korábbi hírben azt írtam, mi van ha meghal a mi Shepardunk...erre mindenki elkezdett lehülyézni, legyökerezni, meg minden. Hát elmondanám (ha végigvittükk a ME1-et) a ME2 vége több mint 100féle módon érhet véget, és bizony-bizony közte van az is, hogy meghal minden csapattag + Shepard is. Tudom, mert egyszer azt is kipróbáltam.(Mellesleg a játék nehézségi szintje olyan, hogy egy mai, épelméjű 10 éves is megcsinálja) Úgy tűnik van néhány szűkre szabott logikával, és képzelettel megáldott ember, de sebaj. Amúgy a youtube-on elég sok hülyeség fent van, közte Shepard halála is (ajánlom megnézni, aki nem hisz nekem). Hiába lett olyan jó a ME2 (nálam ez lett az év játéka) lehetett volna kicsit bővebb(persze a DLC-k jók voltak), remélem a 3nál erre figyelnek. Azt látom a kommentekből mindenki úgy várja a ME3-at, mint valami messiást (persze én is), csak nehogy nagy koppanás legyen a vége, mert nem elégszünk meg a kapott eredménnyel. Sajnos volt már ilyenre példa.
25.
25.
ilor14
ahogy látom végigkéne vinnem a 2-t :D xD
23.
23.
Macifasz
#11: Mivel az emberiség felemelkedéséről szól központilag a game, sztem kimondottan felháborító lett volna, ha nem mehetünk le a Földre. Igen is jó lesz, hogy kapunk egy epicus csatát a bolygónkra, de, hogy valaki attól rettegjen, hogy csak ott leszünk, és kapunk egy GoW koppintást, baromság. Plusz azért sejteni is lehetett, miután se az első se a második felvonásban nem landoltunk a földön, hogy akkor majd a 3-ban. De te csak legyél felháborodva, kell ilyen ember is. Csak pont a Földes küldin kiakadni, hülyeség, mivel adta magát a dolog.;-)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...