Újabb stúdió dolgozik az Assassin's Creeden

  • Írta: InGen
  • 2010. december 26.
  • Érdekesség
Link másolása
Azt megértjük, hogy a Ubisoft egyik legnagyobb címe jelenleg az Assassin's Creed, s ennek megfelelően nem hagyják kihűlni a témát, de ez azért mát talán túlzás: most már a svéd Massive Entertainment is a franchise-on dolgozik, bár egyelőre bizonytalan, hogy pontosan min.

A történetünk ott kezdődik, hogy volt egyszer egy svéd csapat, akiket úgy hívtak, hogy Massive Entertainment. Legfontosabb említésre méltó játékuk a remekül sikerült World in Conflict, aminek megjelenése után a Ubisoft fogta magát, és felvásárolta a brigádot. Azóta nem tudjuk mit csinálnak, csak annyit tudunk, hogy a Massive alapítója azóta elhagyta a csapatot.


Most azonban Twitteren keresztül felszínre került, hogy a Massive is rááll, pontosabban összeáll valakivel egy új Assassin's Creed projekt levezénylésére. Ez így hirtelen két dolog lehet: egyrészt jövőre jön egy új AC, másrészt pedig készül Nintendo 3DS-re az Assassin's Creed: Lost Legacy. Elképzelhető, hogy a stúdió ezek közül dolgozik valamelyiken?

Nos, a helyzetet még komplikálja, hogy a Massive korábbi álláshirdetései alapján mindenki arra következtetett, hogy a srácok egy MMO-játékot fejlesztenek. A legvadabb pletykák szerint tehát az sincs kizárva, hogy esetleg Assassin's Creed MMO készülhet majd a svéd műhelyben. Persze mindez csak találgatás!

21.
21.
zgeri
Nekem tökre mind1 csak ne mmo legyen. Legyen szokásos mint a többi.
Eleinte jó ötletnek tünt de ost így már nem annyira :S
Az AC 1-2 non jó kis game mind 2-t sztem ;) azok nagyon jók voltam...
19.
19.
bsg09
#16: Most hogy mondod beugrott.
18.
18.
robi009
én sajnálom ha ti erre következtettetek nemmondom meg hogy jóle vagy rosszul de mondjuk mivan ha én a történetbe való csatlakozására gondoltam? :S úristen szerepelni fog a főszereplő huga a játékba? ez hihetetlen
17.
17.
Bumbi_King
Bocsa a tripla post-ért. OFF: Hogy kell psn-re regelni? Azt irták hogy kell egy UK user hogy tudjak tölteteni meg egy magyar hogy tudjak játszani. De hol kell regelni? a PSN.com-on kell regelni és ott kiválasztok egy UK-s helyet és azzal regelek aztán azzal névvel belépek a PS3-mon és már tok is letölteni? És utána mégegyszer regelek de akkor egy magyar cimmel (a sajátommal) és akkor ha játszani akarok csak belépek PS3-mon aazzal a névvel és jelszóval amivel regeltem? előre is kösz
16.
16.
Bumbi_King
#14: Ő a hugunk. Aki mindig a könyv felett ül a villában.
15.
15.
Bumbi_King
#11: PL. azt hogy claudia is assassin lesz. Erre ugy jöttem rá hogy még nem játszottam vele.Csak ő leirta hogy claudia is csatlakozik.
14.
14.
bsg09
#11: Most vittem végig a 2-t megint de semmilyen Claudiára nem emlékszem.
13.
13.
Speper
Ha az Ubisoft el meri rontani ezt a remek címet, biztos, hogy soha többé nem veszek meg tőlük semmit, warezolom majd az összes játékukat :@ Az AC MMO-nak már csak az ötlete is sértés a sorozatra nézve!! Maradjanak az eddig jól bevált receptnél, és kapjunk még 1 vagy 2 AC:B szintű játékot! MMO ebből?... pffffff!!
12.
12.
Hardy
Felesleges lenne az AC-ból MMO.
11.
11.
Adamknight
#10: Ebből te mit tudtál meg a Brotherhood-ról?

MMO-t azért ne csináljanak belőle, max egy action MMO-t tudok elképzelni, mint pl: a Warriors of the Three Kingdoms vagy a Divine Souls
10.
10.
sherex
#8: tedd ki hogy spoiler mert vannak akik nem vitték végig a brotherhoodot és nem így akarják megtudni mint pl. én
9.
9.
mdr88
Hát kezdek úgy vélekedni, ahogyan az egyik AC fejlesztő (nem tudom sajnos a nevét), ugyanis ő anno azt nyilatkozta, hogy pihentetni kellene a szériát.
Ez már kezd egy kicsit sok lenni a dologból, nem szeretném, ha ez is olyan franchise-á válna, amit inkább miden évre összecsapnak, semmint, hogy minőségi játékot adjanak ki. MMO-t meg pláne nem szeretnék belőle... tök fölösleges.
8.
8.
robi009
most ezt úgyképzelem el mint a wowbab 1,2,3,4,5,6,7,8,9 es gomb?XD és akk 1es gomb auto attack 2 gomb air assassination 3gomb stealth kill v mi? nehülyéskedjenekmár akk inkább dolgozzanak az AC3mon meg folytassák ezio történetét v mondjuk játszunk claudiával a csatlakozása után :P
7.
7.
bsg09
A legrosszabb, hogy a Codemasters is kezdi követi ez az üzletpolitikát :(
6.
6.
NECROSMOKE
MMO már a fax kivan az MMO-kal.Mindenből mingyá azt csinálnak.Annyit nem MMO-nak inkáb egy jó storyu gémet csináljanak.Ne ememót.
5.
5.
Mortis
#4: Bezony. Nem jó jel
3.
3.
kekvillam
na ezt nem támogatom ezt az ötletett
2.
2.
kekvillam
minek mmo szerintem felesleges nagyon remélam hogy csak kamu
1.
1.
M3rcy
Hát szerintem csak a kézikonzolokra fognak csinálni AC-ket. Az MMO ötlete szerintem felesleges.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...