Az Edge-nek adott interjújában, Shuhei Yoshida, a Sony egyik fejese erősítette meg, hogy a cég nem lövi le azonnal a PSP-t, amint megjelenik az NGP. Az indok egyszerű: az NGP nem fogja helyettesíteni a PSP-t, ráadásul a gyártó első kézikonzoljára még mindig van igény állítólag.
"Az NGP rendelkezik minden olyan funkcióval, amit a Sony meg tud és meg akar csinálni manapság" - mondta a mester, majd hozzátette, hogy ennek ellenére nem helyettesíthet egy olyan platformot, amelyet immár hetedik éve árulnak a boltokban. Sajnos nem engedhetik meg maguknak, hogy az NGP-t a PSP mostani árán vezessék be, no meg aztán utóbbi még mindig "nagyon népszerű, különösen a fiatalok körében".
Az NGP-nek időre van szüksége, míg a vásárlók "befogadják", addig a két konzol párhuzamosan fut majd, ígérte Yoshida. Ez a taktika korántsem ismeretlen a Sony a részéről: míg a Microsoft anno azonnal "eltüntette" az első generációs Xboxot az Xbox 360 boltokba kerülése után, a PlayStation 2 folyamatos támogatásnak örvendhetett még a PS3 startja mellett is. Bár az utóbbi években kevés igazán ütős cím jelent meg a PS2-re, a konzol a mai napig milliós eladásokat produkál - igaz, ez a gép kategóriákkal sikeresebbnek mondható, mint a PSP.
Lehet közelebb lesz a PS3-hoz az ára.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.