Ubisoft: a Beyond Good & Evil időtlen

  • Írta: InGen
  • 2011. március 8.
  • Érdekesség
Link másolása
Az egyik dolog, amiért a Beyond Good & Evil simán megállja a helyét HD-remake-ként is, az az, hogy nem a trendi újdonságokra épül. Legalábbis a Ubisoft így látja, és lássuk be, természetes, hogy védeni próbálják csemetéjüket, amely a pénztáraknál már az eredeti megjelenéskor sem volt sikeres.

A témával kapcsolatban Eric Damian-Vernet beszélt, aki a Ubisoft egyik producere. Az úriember úgy gondolja, hogy az olyan játékok, mint a Beyond Good & Evil, a legnagyobb Nintendo-klasszikusok, valamint például a Team Ico játékok (ICO, Shadow of the Colossus) sosem fognak elévülni, mert nem a trendi újdonságokra építettek a fejlesztők.


"Amikor a Beyond Good & Evil megjelenet 7 évvel ezelőtt, akkor az olyan tulajdonságaival emelkedett ki, mint a lenyűgöző történet, a fantasztikus karakterek, és a világ gazdagsága. Ezek olyan tulajdonságok, melyek sosem évülnek el, ezért remek a játék még ma is" - mondta Eric Damian-Vernet. És be kell látnunk, hogy valamilyen szinten igaza van, bár ez már előtérbe helyezi a játékosok között zajló örök vitát: grafika vs. játékmenet.

A producer ezen kívül röhejesnek tartja, hogy néhány olyan játékot is próbálnak újra eladni HD-ként (régi shootereket és autós anyagokat), melyeknek igazából semmi értelme, mert a nosztalgia-faktoron kívül senki nem kíváncsi rájuk.

A Beyond Good & Evil HD már elérhető Xbox Live-on, s hamarosan megérkezik a PlayStation Networkre is.

8.
8.
Giggsy
Hát, hogy őszinte legyek, nekem a BG&E annó teljesen kimaradt, valamikor mostanában jutottam el odáig hogy ki is próbáljam és azt kell mondjam, hogy bár a grafikája mai szemmel nézve már elég ronda (még azzal együtt is, hogy direkt vették kicsit karikatúraszerűre a karaktereket) az irányítása hányadék, nem lehet kirakni rendesen widescreen monitorra... ellenben olyan változatos játékélményt nyújt amire igen kevés játék képes, tele van jól kitalált küldetésekkel, szórakoztató fejtörőkkel, nagyszerű karakterekkel és még sorolhatnám. Igaz, hogy a hibáitól a falra lehet néhol mászni, de az erényei bőven kompenzálják azokat. Szerintem kizárólag az Ubisoft szegénységi bizonyítványa, hogy nem tudták sikerre vinni, illetve hogy azóta sem készítettek hozzá folytatást. Nagyon remélem, hogy az a második rész, amit már két éve lengetnek a rajongók orra előtt, el fog készülni még valamikor az elkövetkező évtizedben...
7.
7.
Dresa
#5: jah a régi.. de még ugy is előveszem csak a hd felcsigázott :)
6.
6.
Tacskoexe
5.
5.
zaz
#3: Pc verzió már régen ott van
4.
4.
fojesz
Nem jön, InGen benézte, sorry. :P
3.
3.
Tacskoexe
Jön Steam-re is??? SZUPER!!!! :D
2.
2.
zaz
Azt természetesen nem említik ,hogy maga az UBI küldte halálba a játékot.
Nulla reklámot kapott,minden erővel az akkor megjelenő POP:Sands of Time-ra koncentráltak.
Aki nem tolta pótolja! Zseniális játék ,habár az irányítás mai szemmel nézve nem túl rugalmas,és az X/Y invertet is csak egyszerre lehet állítani(külön-külön sajnos nem)
1.
1.
Dresa
Hogy mi? akor ezt pc re is ujrakiadják????
Az nagyon jóóó lenne!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...