Letölthető formában tér vissza a Backbreaker

  • Írta: fojesz
  • 2011. április 15.
  • Bejelentés
Link másolása
Az eleinte ígéretesnek tűnt Backbreaker csúfosan lebőgött végül, de az 505 Games látszólag lelkes, és bizonyítani akar: idén nyáron visszatér az amerikai focis cím, igaz, letölthető formában és csupán egyetlen platformra - bár ha belegondolunk, már ez is nagy bátorságra vall a részükről.

Persze rá lehet fogni, hogy manapság nehéz maradandót alkotni licenc nélkül, meg hát a Madden NFL amúgy is kemény ellenfél, valójában itt pusztán arról volt szó, hogy a játék rosszul sikerült, a kritikusok egyöntetűen lemondtak róla, és elengedték a Backbreaker kezét.

Pont ezért meglepő, hogy az 505 Games most mégis bejelentette a folytatást, igaz, a Backbreaker: Vengeance egy XBLA-exkluzív játék lesz. Hogy mennyibe fáj majd, azt még nem tudni, de az biztos, hogy a nyár folyamán mutatkozhat be, s a főszerepet az előző rész egyetlen értékelhető módja, a Tackle Alley fogja benne kapni.

A Tackle Alley lényege, hogy a játékosnak úgy kell végigrohannia a pályán, hogy közben ügyesen kijátssza a felé szaladó ellenfeleket. Ez a mód azért is szórakoztató, mert kihasználja a Backbreaker másik fő erősségét, a GTA IV és a Red Dead Redemption által is használt Euphoria motort, amely révén látványos reccsenések és testhajlítások közepette ütköztethetjük a játékosokat. Hogy mennyi amerikai foci maradt benne, azt ne kérdezzétek - ott a trailer, abból kiderül.

22.
22.
vytros
#21: De értelmesen beszélsz :)

Amúgy ne konzol háborúzzatok már, semmi értelme az egésznek, játssz amivel akarsz, ha van rá pénzed, hogy egyszer felfejleszd a géped, az 2-3 évre minimum elég lesz, mivel nem hiszem hogy mostanában fogják kihasználni az új Unreal Engine-t. Ha meg egy pár tíz ezressel vékonyabb vagy akkor vegyél konzolt, viszont fizess a játékokért 3-4 ezerrel több forintot mint a PC-n.

Én megvagyok magammal, multiplatform játékok mennek PC-re, az exklúzívak pedig a boxomra, de amúgy se sírnék hogy "Jaj nem jön ki megint PC-re, rohadjon meg az összes konzol tulaj!", persze, sajnálatos, de ez van. És a konzolosok se sírjanak, hogy a PC-sek ne sírjanak, remélem lehet érteni :)

Magyarázhatok igazából, a színvonal ott marad ahol van.
21.
21.
danez11
maradjatok máár, csak irigykednek a konzol tulajokra, mert csóró forever alone az összes...
20.
20.
izomkukac
ne válaszoljatok már ennek a retardált majomnak...
17.
17.
Kocsis92
#12: nincs azzal baj, hogy újat mutat, de mint amerikai focis játék, szörnyű az én szememben.. sajnálom
13.
13.
Sogi
iphone-on elég jó móka mindkét része, ez a játék inkább oda való, kár erőltetni konzolokra
12.
12.
shatterhand
#8: EA megvette a jogokat
ez inkább a korábbi midway féle nfl-t vinné tovább
és, hát miért ne? minek eröltessen egy olyat, ami csúfosan lebőgne a maddennel szemben
az nflf2k sorozat messze jobb volt amúgy a maddennél, de azt is kivezette a piacról az EA (megvette a jogokat és kész)
ugyanígy akarja kinyírni az NBA2K sorozatot is (csak a take2 nem engedte felvásárolni magát)
10.
10.
shatterhand
el is hiszem
1db hírt olvastam eddig,hogy jön ez a játék
most meg itt a másik,hogy már rég megjelent és lebőgött

mikor és hol jelent meg...meg mire?
8.
8.
Kocsis92
#3: neharagudj, de úgy szeretem az amerikai focit, ahogy a nagykönyvben meg van írva, nem egy ilyen leegyszerűsített menj neki és csak ez a lényeg stílusban:) az emberek mozgása meg megint egy más tészta:D
3.
3.
Runciter
#2: aztán a video alapján mi benne a szornyű, okoska?
csak az a szornyű a dologgal kapcsolatban, hogy a konzolok általában véve síkegyszerű kozonsége sokkal jobb piac, mint azok, akok aprólékosságot, mélységet is várnak egy játéktól, úgyhogy PC-n lassan labdajáték nélkül marad az ember...
2.
2.
Kocsis92
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...