Idén nem csinál játékot a Criterion

  • Írta: fojesz
  • 2011. június 13.
  • Érdekesség
Link másolása
Az EA Games fejese, Frank Gibeau a Eurogamernek adott interjúban árulta el, hogy idén a Criterion nem fog új játékot csinálni. Az úriember a Need for Speed-széria kapcsán emlegette fel a burnoutos srácokat, de arról már egy szót sem szólt, hogy mi lesz az autózúzós sorozat sorsa.

Mint az ismeretes, az Electronic Arts stratégiát váltott a Need for Speed-sorozat fejlesztési ütemterve kapcsán: mostantól mindegyik játékot két évig hegeszthetik a stúdiók, a Black Box és a Criterion címei felváltva jelennek meg, amit mindentől függetlenül egészít ki a Shift-széria.

Tavaly a Criterion-féle Hot Pursuit mutatkozott be, idén novemberben pedig a The Runt várjuk a Black Boxtól - Frank Gibeau ennek kapcsán erősítette meg, hogy előbbi semmilyen játékot nem készít majd az idén, így a srácok felkészülhetnek a 2012-es évre.

"A lehető legrosszabb ötlet, hogy a Criterion minden évben csináljon egy játékot - az korlátozná a kreativitásukat, és a minőség rovására menne" - nyilatkozta Gibeau, aki szerint két év már bőven elég ahhoz, hogy megcsillogtassák a tudásukat, már csak azért is, mert az EA-nál házon belül tudják cserélgetni a technológiákat, amire könnyebb az új ötleteket felépíteni. 

Példának okáért itt a Need for Speed: The Run: a játék a DICE-féle Frostbite 2 motort használja, de a Mirror's Edge-re hajazó parkour jelenetekhez az EA Sports animációit vették kölcsön úgy, hogy a játék fejlesztését ráadásul olyan ember is felügyeli, aki Faith kalandjainak megteremtésekor is ott bábáskodott.

Gibeau maga is megjegyezte, hogy az EA már próbálkozott az "egy év, egy játék" koncepcióval, de hamar belebuktak, mert a piac ma már sokkal jobb minőséget követel meg, mint amit ilyen ütemtervvel el lehet érni.

Gibeau sajnálatos módon arról már nem szólt, hogy a Criterion pihenője mennyire befolyásolja a Burnout-sorozat életét - már ha az életben van még egyáltalán...

12.
12.
wardprod
#2

Egyetértek. Továbbá díjazom azt is, amikor egy fejlesztő bandánál inkább azt mondják, hogy leülnek és megterveznek valamit, mintsem kihánynak valami szart minden évben.

Mondjuk tény, hogy ebben a műfajban nem nagyon lehet mit újítani ugye, hacsak nem a nagyon arcade írányba menne valaki dehát majd kiderül.
11.
11.
strike19
Én egy klasszikus Burnout-ot vagy egy Paradise szerű játékot várok persze konzolokra:D Legfőképp Wiiúra.
9.
9.
lukaka
A következő szerintem már VITA-s rész lesz.
8.
8.
shatterhand
leszedtem ingyen 1 hónapra ezt a paradise cityt, de nem tudja megszokni a szemem
oda-vissza száguldok, de semmit se veszek észre: se a versenyket, se online másokat, se rövidítéseket
A 3. rész tökéletesen átlátható volt. Itt meg a kezdetektől szenvedek a meneük közt, meg a városban. Egyszer voltam online futamra nevezve, kapásból kirúgtak.
Pedig mindneki dícséri, nekem is kedvencem volt, csak ez a stíéus vagy ez a nyitott világ kicsit szokatlan.
7.
7.
Józsi_Doe
pedig Egy újabb Burnoutot szívesebben játszanék mint egy új NFS-t.
6.
6.
K2 The Highest
#5: ez azért erős túlzás:D
5.
5.
Motig
legrosszab esetbe meg kidobják a Burnout 3 mat HD felbontásba és lesz pnz rendesen(bár az a poén hogy a sima grafikája a mai napig megálja a helyét)
3.
3.
szcsaba1994
Nekem még mindig a Burnout Paradise a kedvenc kocsis játékom. Remélem jövőre valami nagyon jó játékot fognak kiadni.
2.
2.
Split
Nos nem hiszem el, hogy a Criterionnál jelenleg mindenki a lábát lógatná, miközben maláj kurv... szóval nem hiszem el, hogy semmit nem csinálnak. Maximum annyi, hogy idén nem adnak ki új játékot,de egészen biztos vagyok benne, hogy ha nem is gőzerővel, de biztos dolgoznak valamin!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...